Néhány tendencia

Az ember nehezen tudja tárgyilagosan megítélni saját korát, ezért gondolkozzunk, el, mit tartana a legnagyobb változásnak egy 2005-be csöppent XIX. századi honfitársunk. Feltehetőleg először a technika fejlettsége kápráztatná el, majd a széles körben elterjedt jólét, gazdagság. Ha világ legversenyképesebbjének tartott Amerikai Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) változását vizsgáljuk, azt találjuk, hogy az az 1929-es reálértékének 114-szeresére növekedett. Az emberek láthatólag mégsem 114-szer boldogabbak. Kutatások szerint a boldogságérzet csak egy bizonyos határig növekszik együtt a jóléttel, efölött elválik tőle.

A kedvező gazdasági és technológiai tendenciák mellett könnyen találunk olyan statisztikákat is, amelyek aggodalomra adnak okot. A fejlett államok ugyan jó úton haladnak a hagyományos értelembe vett szennyezés visszaszorításában (ld. 1. táblázat és 1. ábra), ám az igények túl gyorsan válnak szükségletekké; a növekvő öko-hatékonyság és a népesség számának csökkenése ellenére Magyarországon is egyre több erőforrást veszünk igénybe. Jól mutatja ezt lefedett területek (utak, városok, bevásárló központok, ipartelepek) növekedése, vagy a fajgazdagság csökkenése. Egyes becslések szerint naponta 137 növény- és állatfaj hal ki, ami egyfelől a természetes kihalási ráta ezerszerese, másfelől visszafordíthatatlan folyamat. Naponta Magyarországon 250 ezer köbméter talajt vesztünk el, ha a világot nézzük, a napi termőtalaj veszteség annyi, amennyi közel három év alatt keletkezik.

Egyre többünket tölt el kényelmetlen érzéssel a világ bonyolultabbá válása és túlszabályozása. Jól mutatja ezt az emberek életét adott korban meghatározó törvények változása. Míg a tízparancsolat 265 betűből állt, az 1222-es aranybulla vagy az amerikai függetlenségi nyilatkozat 6-7000-ből, addig ma egy-egy alig ismert EU irányelv 30000 karakternél kezdődik, s hogy hány van belőle, azt talán senki sem tudja.

A vállalatok mögött álló elmélet

A mai vállatok még mindig némileg egyszerűsített képlet alapján dolgoznak, ami nem feltétlenül úgy érvényes manapság, mint a klasszikus közgazdaságtan atyjának tartott Adam Smith idejében. Smith a társadalom tagjait homo oeconomicus-ként, azaz haszonmaximalizáló emberként definiálta, akik egyéni hasznuk korlátlan növelésére törekednek. A szépen gyarapodó egyéni hasznok a piac láthatatlan keze által eljuttatják a társadalmat a nagyobb közjó irányába, azaz nem kell külön a közjóra törekednünk, elég, ha tisztességesen tesszük a dolgunkat.

Megtanulták mindezt a közgazdászok, s meghatározzák e gondolatok az elterjedt vállalati morált, miszerint (nyilvánvalóan leegyszerűsítve) a vállalatok fő kötelessége a profit maximalizálása a tulajdonosok értekében, keretfeltétel a törvények betartása. Ki nem mondva a fő kötelességek itt nagyjából megállnak, a jogok azonban rugalmasan bővülnek, elég a kifinomult fogyasztó befolyásolás magánszférába tolakodására, vagy az egyre több telephelyekre és infrastruktúrára lefoglalt területre gondolnunk.

Kevesebben idézik fel, hogy Smith helyi pékekre és kisvállalkozásokra alapozza elméletét, s eszébe sem jutottak a mai vállalatbirodalmak. Ezt bizonyítja erőteljes támadása a részvénytársaság intézménye ellen (amelyet Nagy- Britanniában 1724 és 1862 között betiltottak – a Londoni Értéktőzsde 1720-as évekbeli “South Sea” buborékjához való hozzájárulása miatt). Adam Smith kifejezetten ellenezte a korlátolt felelősségű társaságokat.

XXI. század eleji gyakorlat

A mai vállatok, vállalkozások újabb és újabb elvárásokkal találkoznak. Környezettudatosabban kell működniük, újabban pedig vállalati társadalmi felelősség (angol műszóval: Corporate Social Responsibility) címszó alatt szembesülnek pontosan még meg sem fogalmazott kihívásokkal.

A környezetvédelmi jogszabály dömping után elkezdtek terjedni az önkéntes környezettudatos vállalatirányítási módszerek. Az ISO 14001 rendszer például 1996-ban indult, ma a tanúsított cégek száma a világon megközelíti a százezret. Ha a Magyarországon működő tanúsított vállalatokat nézzük, a GDP-hez viszonyított számuk alapján Magyarország a világ 10 vezető országa között van. Bár a vállalati társadalmi felelősségnek is vannak szabványai (SA 8000, AA 1000, GRI), ezek még inkább tapogatózásnak tekinthetők.

A nem környezetvédelmi szakember vállalatvezető számára a kérdés inkább az, hogy ezek csak olyan újabb menedzsment divatok, amiknek megfelelni hozzátartozik egy jó cég pedigréjéhez, vagy valóban olyan dolgokról van szó, amik átalakítják a mai vállalatok – még mindig Smith-en nyugvó – célrendszerét.

Optimista szakemberek régóta hármas célrendszerről (angol műszóval: tripple bottom line) beszélnek, miszerint egy vállalkozásnak manapság gazdaságilag, környezetileg és társadalmilag is fenntarthatónak kell lenni.

Tapasztalataink szerint a környezeti és fenntarthatósági jelentések, szabványok és egyéb gyakorlatok örömre okot adó terjedése ellenére sem hatják át mindezek a vállalati élet mélyrétegeit, vagy terelik gyökeresen fenntarthatóbb  útra a cégeket.

A másért vállalkozók

A valódi fenntarthatósághoz a cégeket újra kell gondolni, avagy nem a legcsillogóbb márkanevek között és a Figyelő Top 100 listáján kell keresnünk a fenntartható vállalatokat. S hogy hol? Talán inkább saját városunkban, falunkban, ismerőseink között.
Annyit azért tudhatunk róluk, hogy nem csak pénzszerzésre vállalkoznak. Arra is, de ne elsősorban arra. Pontosabban fogalmazva tisztességes megélhetésre, s ne pénzben kifejezhető nyereség maximalizálására. Hogy kinek hol a tisztes megélhetés, azt döntse el maga. A lényeg nem annyira a mértékben van, mint a határ felismerésében. A tisztes megélhetésnek van határa, a profitmaximalizálásnak nincs. Aki szereti a matematikát, olyan egyenletre gondoljon, ahol az anyagi nyereség keretfeltétel, de a célfüggvény más.
Mi legyen hát a célfüggvény, ha a nyereségtermelést sikerül visszaszorítanunk a legfontosabb keretfeltétel kategóriába? A társadalom és a környezet jobbítása, azaz a közjó. Vegyük észre, hogy gazdaságilag vagyunk a legjobbak. Nem az „amerikai vagy az EU életszínvonalhoz” viszonyítva, de mondjuk a világ szegényebb 90%-hoz képest. Vegyük észre, hogy az USA-EU szint mozgó célpont, amit közelíthetünk, de mire odaérünk, már távolabb van. Ha erre tekintünk, állandó frusztrációnak tesszük ki magunkat, ha máshova, megelégedettség tölt el bennünket. Válasszon ki-ki ízlése szerint.
A környezeti és társadalmi haszon maximalizálása azért is fontos, mert ezek – mint a cikk elején jeleztük – romló mutatókkal „büszkélkedhetnek”, míg a GDP többel-kevesebbel, de azért folyamatosan nő. Jól-létünk egyre fontosabb jólétünknél, a magasabb jövedelem nem nagyon kompenzál az elhidegült baráti kapcsolatokért, szétzilálódott családokért, elkallódott fiataljainkért, avagy elvesztett erdőinkért, leszabályozott és elszennyezett vizeinkért, betonteknővé silányulandó fővárosi Dunánkért, agresszív autófolyam által határolt és szabdalt városainkért, az ételünket és kapcsolatainkat meghatározó „mesterséges intelligenciáért”.

Mit tegyen hát a vállalkozó, vállalatnál dolgozó ember? Próbáljon meg jót tenni az embernek, s legalább nem ártani a környezetnek (azaz minden természetes élőnek és élettelennek, ami nem ember). Ne féljen, meg fog élni, s valószínűleg a profitért aggódó részvényes és/vagy törvényvégrehajtó sem lép a sarkára.

Úgy gondoljuk, Magyarországon is vannak olyan cégek, „másért vállalkozók”, akik jó úton járnak a matematikai egyenletük átalakításában. De vállalkozások-e ezek? Van köztük ilyen is, de olyan „igazi nagyvállalatot”, mint a brit Body-Shop vagy az amerikai Ben & Jerry’s, Magyarországon valószínűleg nem találunk. Az Rt.-Kft.-Bt. mellett meglepően nagy számban találkozunk a legváltozatosabb szervezeti formákkal, az alapítványtól a szakiskoláig, a Kht.-től a szövetkezetig. A szó új, ki nem lúgozott értelmében ezek nagyon is vállalkozások. Másért vállalkozóknak nevezzük tehát az olyan szervezeteket, amelyek gazdaságilag életképesek, fő céljuk azonban nem a pénzben kifejezhető nyereség maximalizálása, hanem valami – erkölcsi értelemben – magasabb rendű jó. Ez lehet társadalmi vagy környezeti haszon, a globális kapitalizmus uralkodóvá válásával valami piaci hézagnak keresztelt „rendellenesség” kijavítása, pl. helyi és teljes értékű élelmiszerek előállítása; energiatermelés kis léptékben, megújuló erőforrásokból, nem luxus és helyi igényeket kielégítve, vagy akár hátrányos helyzetű csoportok segítése. A másért vállalkozó szervezet (mely lehet kft, alapítvány vagy akár jogi és gazdasági forma nélküli szervezet) nem választható el az őt működtető emberektől.

Megjelent a KÖVET Lépések című hírlevél 26. számában (2005. Tél). Közzétéve a kiadó engedélyével.