fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Lidl: marketingből ötös, de hol a fairplay?

A Lidl-nek fontos a méltányos kereskedelem és a fenntarthatatóság – legalábbis a szavak szintjén. Azonban a távoli országokban a láncnak beszállító gyümölcsültetvényeken embertelen munkakörülmények uralkodnak – állítja az Oxfam. A Lidl belement a tárgyalásokba.

A 2016 június végén nemzetközi civil szervezetek ecuadori és costa ricai jogvédő aktivistákkal együtt átadták az első 10.000 aláírást, amelyben a Méltényos gyümölcsöt! nevű nemzetközi petícióhoz csatlakozó fogyasztók arra kérik a Lidl szupermarketláncot, hogy működjön valóban felelős vállalatként.  A petíció előzménye, hogy az Oxfam terepi kutatásai során embertelen munkakörülményeket talált egy Lidl-nek beszállító ültetvényen. Az ott dolgozó munkások közül egy, például ezt állította: “az ananászipar rabszolgái vagyunk. Azt csinálnak velünk, amit akarnak. Kirúgnak, csak azért, hogy aztán sokkal rosszabb feltételekkel visszafoglalkoztassanak”.

 

Úgy tűnik a petíció átadása nem volt sikertelen. A szupermarketlánc nyitott a párbeszédre az Oxfam helyi jogvédő partnerszervezetével a Lidl egyik (Finca Once nevű) cost ricai beszállítójánál előforduló munkáltatói jogsértésekkel kapcsolatban. Csak remélni lehet, hogy a folyamat nem reked meg a párbeszéd szintjén, és a problémák felvetését nem retorziók, hanem tényleges változások követik.

Ugyanakkor aggályos, hogy a párbeszéd során a Lidl nem kötelezte el magát amellett, hogy az ecuadori beszállítóinál érvényesíttesse a szakszervezeti jogokat, ami fontos lenne azért, hogy megvédje a szakszervezethez csatlakozott munkásokat az attrocitásoktól – áll az Oxfam összefoglalójában.

Az átláthatóság terén is van még hova fejlődni: ahhoz hogy a fogyasztók és a jogvédő szervezetek számára valóban ellenőrizhető legyen, hogy mi áll a jól csengő reklám hátterében, a Lidl-nek átláthatóvá kellene tennie a beszállítói láncát.

 

A Méltányos gyümölcsöt! kampány nemzetközi petíciójának követelései a Lidl-től

  • Fizessenek méltányos árat az összes gyümölcs, így a banán és ananász, beszállítóiknak, különösen a kisebb gazdaságoknak!

  • Biztosítsák, hogy minden, a Lidl-ben kapható gyümölcsöket termesztő munkás fizetése elérje a létminimumot!

  • Biztosítsák, hogy a gyümölcstermelő munkások biztonságos és emberhez méltó körülmények között dolgozhassanak, és ne legyenek kitéve mérgező vegyszereknek!

  • Biztosítsák a gyümölcstermelő munkások jogát a szakszervezeti érdekvédelemhez.

 

A Lidl vállalati felelőssége a termőföldtől az üzletek polcáig és még tovább is terjed. A méltányos felvásárlási ár, az emberi- és munkajogok tiszteletben tartása alapvető a Lidl által is fontosnak tartott fenntartható fejlődés és társadalmi felelősségvállalás szempontjából – emlékeztet a felhívás.

 

Miért van szükség erre?

A szupermarketek déligyümölcsökért fizetett felvásárlási ára sokszor nem fedezi a fenntartható termelés valós költségeit. A láncoknak legalább a Fairtrade minimumárat ki kellene fizetniük a gyümölcsökért. Ha a szupermarketek nem fizetnek fenntartható árat, az egyet jelent a munkások kizsákmányolásával, az alacsony bérekkel, a bizonytalan munkával, a szakszervezeti érdekvédelemre és a kollektív tárgyalásokra vonatkozó jogok korlátozásával.

A nyomott árak akadályozzák, hogy a termelők környezetvédelmi beruházásokba fektessenek. A méltányos, fenntartható ár a környezetvédelem szempontjából is elengedhetetlen.

A Méltányos gyümölcsöt! kampány azt szeretné elérni, hogy minden termelő méltányos és fenntartható árat kapjon a termékéért. Különösen a kistermelők, akiknek éppúgy joguk van a méltó életkörülményekhez. Ehhez az szükséges, hogy termékeik eljussanak a piacra és a szupermarketek az ő árujukat is átvegyék, természetesen méltányos áron, és ne csak a nagyobb termelőktől szerezzenek be.

 

Támogatod a nemzetközi petíció követeléseit? Akkor csatlakozz Te is aláírásoddal.

 

 

 

 

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 
   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

Ezt a projektet az Európai Unió finanszírozza 

 

Fotó: (c) Roger Bürke

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás