fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Közvetlen kereskedelem plusz: őszi kamrafeltöltő bevásárlótúra

„Túrázni hívogatnak az őszi természet színei és kamra polcai” felkiáltással bevásárlótúrát szervez a Szövetség az Élő Tiszáért a Bercel melletti Jákotpusztára és Galgahévízre.

Buszos bevásárlótúra – a harmincon felüliek számára a buszos
bevásárlás a rendszerváltás körüli időket idézi, az irigyelt „nyugati” fogyasztói
paradicsomokba való egynapos expedíciókat márkás csokiért, divatos ruhákért, híradás-technikai
eszközökért. Az idők változnak, talán most is valamiféle rendszerváltásnak vagyunk
tanúi.

A közvetlen kereskedelem ügyét felkaroló Szövetség az Élő
Tiszáért úttörő ötlettel állt elő, s szervez a budapesti (tudatos) vásárlókat
és a vidéki termelőket közvetlenül összekötő buszos bevásárlótúrát. A túra két
állomása a jákotpusztai Dél-Cserháti
Ökológiai Tájközpont és a galgahévízi Galgafarm.

Néhány fontos információ:

Indulás:
2008. október 19-én, vasárnap reggel 8 órakor a Hősök teréről (a Műcsarnok
melletti parkolóból)

Utazás:
14 fő jelentkezés esetén utazás kisbusszal: bruttó 3950 Ft/fő.
31- 43 fő jelentkezés esetén utazás nagy busszal: bruttó 1780 Ft/fő.

Jelentkezés:
Szabadkai Andrea (Szövetség az Élő Tiszáért)
info [kukac] elotisza.hu vagy
06-20-37-0662
legkésőbb október 13-án délig!

További
részletek>>>

 

 

Kép [cc] Maureen
Sill

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás