• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Kozmetikázott Avon reklámok

2007.04.18. /
20 millió forint versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta a GVH jogsértő magatartásáért az AVON-t. A cég egyes termékeinek hatékonyságával kapcsolatban tett közzé a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatásokat közzé.

Az AVON 2006. első félévében kiadott katalógusaiban olyan állításokat tett közzé egyes termékeinek hatékonyságára vonatkozóan, amelyek a magyar fogyasztók esetében nem állják meg a helyüket. „A tájékoztatások tartalmának meghatározása során az AVON figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy egyes országok, illetőleg földrajzi területek között eltérés van a bőrtípus vonatkozásában. A hazai fogyasztók számára tehát más földrajzi területen, más klimatikus viszonyok között, más páratartalomban élő, más étkezési szokásokkal bíró népesség körében elvégzett vizsgálatok eredményei nem adnak a valóságnak megfelelő tájékoztatást az adott termék hatékonyságáról" - indokolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését.

A versenyhatóság emellett szintén kifogásolta azokat a kijelentéseket, amelyek hosszabb ideig tartó hatást sejtettek, ami szintén nem felel meg a valóságnak. A GVH továbbá megtiltotta a „lézer pontosságával" és „a bőrfiatalító" kifejezések reklámokban és a termékek elnevezésében való használatát, mivel ezek is alkalmasak a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására.

A GVH enyhítő körülménynek vette, hogy az AVON lehetőséget ad a termékekkel elégedetlen fogyasztók számára a készítmény visszaadására, illetőleg késznek mutatkozott a kifogásolt tájékoztatások tartalmának megváltoztatására.

 

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében