fbpx

| Gulyás Emese

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Kossuth és Gandhi: az első tudatos vásárlók? – Az etikus fogyasztás kezdetei

Noha nem régóta hallhatunk az etikus fogyasztásról, ismerősen csenghet a fogalom. Nem szeretnénk azzal tulajdonítani jelentőséget a témának, hogy az elején leszögezzük: „már a görögök is…”

Noha nem régóta hallhatunk az etikus fogyasztásról, ismerősen csenghet a fogalom. Nem szeretnénk azzal tulajdonítani jelentőséget a témának, hogy az elején leszögezzük: „már a görögök is…”, bár, ha jobban belegondolunk, az etika egyike a klasszikus görög tudományoknak, a fogyasztás pedig – még ha másképp nevezték is a régiek – egyidős az emberiséggel. A tréfát félretéve: az „etikus fogyasztás” mint összefüggő fogalom csak az utóbbi években, évtizedekben terjedt el széles körben tőlünk nyugatabbra, előzményei és gyökerei azonban a tizennyolcadik és tizenkilencedik század fordulóján az ipari forradalom vívmányaitól pezsgő Nyugat-Európába és Észak-Amerikába nyúlnak vissza.

A fogyasztási cikkek termelésének iparosítása, a tömegtermelés kialakulása alapvető előfeltétele és kiváltó oka volt az etikus fogyasztói mozgalmak születésének. E folyamat szimbolikus termékévé ugyan a Ford gyár 1908-tól gyártott T-modellje vált, a mindennapi élet kellékeinek nagyszériás gyártása, a kisipari termékek és az élelmiszerek forgalmának nagyarányú növekedése jóval korábban elindult.

A 18. és 19. századtól kezdve terjedtek el széles körben a különböző alapanyagok, például a textíliák tömeges feldolgozását lehetővé tevő innovációk. A világkereskedelem ekkorra már túllépett a gyarmati luxuscikkek szűk körén. A fejlett országok tömegtermékeket szállítottak gyarmataikra az ottani − részben a saját telepeseik és bürokratáik által gerjesztett − szükségletek kielégítésére, visszafelé pedig egyre nagyobb mennyiségben érkezett a ma már a mindennapi élet részének tekintett tea, cukor, kávé, vagy a további feldolgozásra váró gyapot.

Ezzel párhuzamosan kialakultak a sűrűn lakott nagyvárosok, az önellátó háztartások megszűnésével pedig a városok környékén koncentráltan jelentkezett az élelmiszerek, ruhák, háztartási cikkek iránti kereslet. A század végén és a huszadik század elején megjelentek a már tömegfogyasztásra épülő intézmények, amelyek egyben befolyásolták is a fogyasztást. Egyre-másra épültek a csarnokok, divatcsarnokok, nagyáruházak; fejlődésnek indult az időközben önálló szakmává terebélyesedett és a fogyasztói szokásokat ma már egyértelműen meghatározó reklám.

A tömegtermelés természetesen elindította a fogyasztók kegyeiért azóta is folyó versenyt. Egyre többen vettek részt a termékek előállításában és forgalmazásában. Pár évtized leforgása alatt számos, korábban luxuscikknek számító áru lett a mindennapi szükségletek részévé, sőt, ezekből többfajta is elérhetővé vált. A fogyasztás túljutott a fizikai szükséglet-kielégítés funkcióján, lehetővé vált az újdonságok keresése, a választás. A nagyvárosok zsúfoltsága, az egyre áramló munkástömegek szürkesége önkéntelenül is felébresztette az emberekben a vágyat önállóságuk megőrzésére és egyéniségük, másoktól való különbözőségük kifejezésére.

Fogyasztási szokásaink, választásaink által identitásokat, életérzéseket, életmódokat fejezünk ki. Ezt már a Védegylet létrehozását és a magyar termékek fogyasztását szorgalmazó Kossuth, vagy később az indiai termékek vásárlására felhívó Gandhi is felismerte, amikor a fogyasztói magatartás széles körű befolyásolásával kívánt megvalósítani nemzeti célokat a tömegtermelés kialakulásának kezdeti időszakában. Mindketten arra buzdították a hazafiakat, hogy a nemzeti termékek fogyasztásával támogassák országuk iparának fejlődését és függetlenedését.

A huszadik század elején is találunk olyan kezdeményezéseket, amelyeknek célja a fogyasztói döntések befolyásolása volt valamilyen közös társadalmi érdek, egy-egy jó ügy érdekében. Gyakori jelenség volt például, hogy a különböző munkásmozgalmak bojkottokat szerveztek, és így gyakoroltak nyomást a szakszervezetek elismertetése érdekében.  Pozitívabb példaként a világháborúk után indult, ma már az egész világot behálózó Fair Trade (méltányos kereskedelem) mozgalmat említhetjük. A hálózatot létrehozó vallásos szervezetek kezdetben a háborús veteránok, majd a harmadik világbeli kézművesek által készített termékeket vásárolták fel és értékesítették, hogy a hátrányos helyzetű mesterek boldogulását segítsék. A ma is vallási gyökereiből táplálkozó mozgalom napjainkban főleg a klasszikus gyarmati áruk, a kakaó, a tea és a kávé  kereskedelmét bonyolítja.

A második világháborút követő időszakra a fogyasztás nagyléptékű növekedése jellemző. A nyugati háztartások mindegyikében megjelent a televízió, a bankok különféle részletfizetési és hitelkártya-konstrukciókat dolgoztak ki, ami még inkább a fogyasztás szerepének térhódításához, az „amerikai álom” kiteljesedéséhez vezetett. Ugyanakkor a hatvanas és hetvenes években több olyan csoport alakult, amely már más szempontból, mégis ugyanúgy érzelmi, önkifejező módon viszonyult a fogyasztáshoz. Amerikában ekkor indultak útjukra az első környezetvédelmi mozgalmak, és kialakultak az akkor első fénykorát élő fogyasztói társadalom értékeit tagadó hippi szubkultúrák is.

Ralph Nader, a ma is aktív amerikai környezet- és fogyasztóvédelmi politikus 1965-ben adta ki a fogyasztóvédelmi mozgalom megszületésének egyik alapkövét jelentő „Unsafe at any speed” (Semmilyen sebességnél sem biztonságos) című munkáját, amely számon kérte a vállalatok felelős magatartását, az ennek nem megfelelő viselkedést etikátlannak és törvénytelennek bélyegezte. A fogyasztáskritika, a vállalatok társadalmi számonkérhetősége  elindult az intézményesülés útján.

A hetvenes és nyolcvanas évek során több olyan vállalati botrány történt, amely a fogyasztás környezeti és társadalmi hatásaira hívta fel a figyelmet. Az amerikai Union Carbide cégnek az indiai Bhopalban működő telepén 1984-ben súlyos mérgezőgáz-szivárgás történt, amely a helyrehozhatatlan környezeti károk mellett több ezer ember halálához, nyomorékká válásához vezetett. A kártérítési perek még ma is folynak. Egy másik, nemzetközi tiltakozást is kiváltó eset a Nestlé afrikai reklámkampánya volt a hetvenes években. A cég bébitápszer-hirdetései és a termékcímkézések figyelmen kívül hagyták a nem megfelelő higiénés körülményeket, és a fejlődő országok lakosainak tudatlanságát a tápszerek használatáról. A több ezer megbetegedést okozó esetet végül az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO segítségével próbálták megoldani. A felháborodott emberi jogi és anyatej-párti civilszervezetek még ma is kampányokat folytatnak a Nestlé ellen az ügy miatt. Mindkét eset hatalmas társadalmi visszhangot és fogyasztói tiltakozást váltott ki, ezzel mintegy megteremtve az etikus fogyasztók prototípusát, a konkrét ügyekben vásárlási döntésükkel „szavazó” vásárlókat.

Az etikus fogyasztói magatartással azonban nemcsak a vállalatokat befolyásolják a fogyasztók. A nyolcvanas években több országban  bojkottálták a Dél-Afrikai Köztársaságban termelő vállalatok termékeit az apartheid mozgalom iránti ellenérzésüket kifejezve. Később Nelson Mandela úgy nyilatkozott, hogy a fogyasztói bojkott volt a legjelentősebb nyomás, amely az elnyomó rezsim bukásához vezetett.

A hetvenes−nyolcvanas években az egy-egy konkrét környezeti, emberi jogi ügy köré szerveződött etikus fogyasztói megmozdulásokkal találkozhattunk leginkább, s csak ezt követően indultak a rendszeres információszolgáltatásra épülő, a vállalatok környezeti és társadalmi teljesítményét folyamatosan nyomon követő kezdeményezések.

A nyolcvanas évek végétől jelentek meg az első olyan amerikai, angol és francia adatbázisok, amelyek a vállalatok etikai teljesítményét komplex egészként kezelték. Az Ethical Consumer című angol magazin szerint a mérföldkövet a John Elkington tollából származó, 1988-ban közreadott Green Consumer Guide (Zöld fogyasztók kalauza) jelentette. Az első, etikus fogyasztói döntéshozatalban segítséget nyújtó kisokos valóságos nemzetközi sikerkönyvvé vált.
Az országhatárokon átívelő sikertörténetnek számos követője akadt: a kilencvenes években gombamód szaporodtak a fogyasztó- vagy környezetvédő szervezetek által szerkesztett, vásárlóknak szóló jó tanácsokat összegyűjtő könyvek. E kiadványok leggyakoribb szempontjai a vállalatok értékelésénél: a környezeti teljesítmény, az állatkísérletek, a fegyvergyártásban való részvétel, az elnyomó politikai rezsimek támogatása, vagy éppen a vállalati adományozás, a helyi közösségekkel ápolt viszony, a méltányos munkakörülmények és a versenypiaci magatartás.

Az etikus fogyasztók tábora és az igényeiket kielégítő piac egyre nő. Az angol Cooperative Bank felmérése szerint 2001-ben az etikus fogyasztói döntések alapján megvásárolt árucikkek forgalma Angliában megközelítette a hétmilliárd fontot. A méltányos kereskedelem (Fair Trade) alapelveinek megfelelően előállított termékek és a környezetkímélő módszerekkel előállított bioélelmiszerek forgalma mintegy harminc, a környezetbarát energiafelhasználás közel tizenöt százalékkal nőtt az elmúlt pár évben. A felmérés kimutatta, hogy az emberek hetven százaléka meg van győződve arról, hogy etikus fogyasztói magatartása által hatással lehet a vállalatok környezeti és társadalmi magatartására – harminc százalékuk ezért rendszeresen figyelembe veszi vásárlói döntéseinél a  vállalatok etikai teljesítményét.

A legújabb trendek szerint már nemcsak az etikus vállalati magatartást megtestesítő termékekre, hanem az ilyen szolgáltatásokra is van fogyasztói igény. Ez leginkább a pénzügyi szektorban jelentkezik: egyre elterjedtebbek az etikus befektetési alapok. Angliában a nyugdíjalapok több mint nyolcvan százalékának van már „etikus befektetési” portfoliója, az összes ilyen befektetés több mint négyszeresére nőtt az elmúlt tíz évben a New Economics Foundation szerint.

Mint ahogy a fogyasztói társadalom, a fogyasztói társadalom kritikájával foglalkozó szervezetek megjelenése is késett pár évtizedet Magyarországon. Mindenesetre az elmúlt években több környezetvédő szervezet indított kampányt a fogyasztás környezeti hatásainak, a jobb választás lehetőségének bemutatására. Emellett itthon is szerveződtek már olyan bojkott-akciók, amelyek környezetileg és társadalmilag felelősebb magatartásra kívánták rábírni az itt működő vállalatokat. Reményeink szerint hamarosan elindul a Tudatos Vásárlók Egyesületének első magyar etikus fogyasztói adatbázisa is az “adatbázis” funkció alatt.

A cikk eredeti változata a Tudatos Vásárló “A fogyasztó hatalma” című, első számában jelent meg, 2004. júniusában.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás