fbpx

| Tudatos Vásárló

Két méreggel kevesebb jövőre

Nem ismeri el, hogy egészségkárosító hatása lenne, a vásárlók növekvő aggodalma miatt mégis hajlandó kivonni termékeiből a triklozánt és a dietil-ftalátot a Procter&Gamble, a világ egyik legnagyobb multinacionális vállalata.
 

Társadalmi nyomásra és a vásárlók egyre növekvő aggodalma miatt a Procter&Gamble felvállalta, hogy 2014-ig minden termékéből kivonja a triklozán és a dietil-ftalát nevű összetevőt, amelyek egészségkárosító hatásáról az utóbbi években egyre több jelentés született. 

A cég weboldalán olvasható információkból kiderül, nem azért döntöttek így, mert kockázatosnak ítélik a fenti anyagokat, továbbra is biztonságosnak tartják mindkét összetevőt. Állításuk szerint a folyamat 70%-nál járnak: 2014-re minden termékük triklozán-és dietil-ftalát-mentes lesz. 160 ország közel 5 milliárd fogyasztója örülhet a döntésnek.

triklozán kockázataival a TudatosVásárló.hu is foglalkozott. Mint antibakteriális és gombaölő adalék rengeteg kozmetikai termékben megtalálható, például fogkrémekben, (folyékony) szappanokban, dezodorokban, borotválkozás utáni szerekben, szájvizekben. A szervezetbe jutó triklozán, bár akut módon nem mérgező, hosszú távon már egészen alacsony koncentrációban is súlyosan károsíthatja az egészséget.

Emellett több tanulmány is bizonyította, hogy megzavarhatja az élőlények hormonháztartását: gátolja a férfi és a női nemi hormonok működését, hatással lehet a magzat növekedésére és fejlődésére is, továbbá károsítja a pajzsmirigy működését. Néhány kutatás összefüggésbe hozta egyes daganatos betegségekkel, fejlődési rendellenességekkel és májkárosodással is a triklozán-kitettséget. A fogkrémben található triklozán külön kockázatot jelent, mert elpusztíthatja a szájflóra, lenyelve pedig a bélflóra hasznos baktériumait. 

2012-ben nyilvánosságra hozott új vizsgálatok felhívták arra a figyelmet, hogy a triklozán károsítja az izmok működésétMegírtuk, hogy míg egyes országokban már tiltólistán szerepel, az Európai Unióban csak az élelmiszerrel érintkező termékekben tiltották meg a használatát (rovarirtó, szabadtéri fertőtlenítő), a kozmetikumokban (pl. fogkrémekben) továbbra is engedélyezettek.

A ftalátok kockázataira szintén számos jelentés próbálta már felhívni a figyelmet. A műanyagiparban, műszaki cikkek gyártásához, kozmetikumokhoz használt ftalátok egyik típusa a dietil-ftalát (DEP), főleg dezodorokban, légfrissítőkben használják.

A ftalátok olyan vegyi anyagok, melyek lágyabbá és rugalmasabbá tesznek bizonyos termékeket, általában műanyagokat. Emiatt időnként „lágyítószernek” is nevezik őket. A ftalátok számos termékben jelen vannak, úgymint: vinil termékek, például vinil padlók; PVC (polivinil-klorid) műanyagok (ez egy speciális, bizonyos termékekben – pl. zuhanyfüggönyben – használatos műanyagfajta); orvosi műanyagok, pl. műanyag (PVC) infúziós zsákok és csövek; gyerekjátékok és gyermekápolási cikkek; műszaki cikkek, kábelek; kozmetikai cikkek, pl. körömlakk, parfüm, légfrissítők, dezodorok.

“Az Európai Unió 2005-ben (2005/84 EK) három egészségkárosító ftalát, a DEHP, a DBP és a BBP jelenlétét a játékszerekben és egyéb gyermekápolási termékekben korlátozta. A tiltás oka, hogy az Európai Bizottság megállapítása szerint tartós károkat és krónikus betegségeket okozhatnak (hormonrendszert és a szaporodási képességeket károsító) a gyermekjátékszereken keresztül (függetlenül attól, hány éves gyermeknek szánták azokat). Három másik ftalát, a DINP, DIDP és DNOP pedig egyáltalán nem lehet olyan termékben, amely 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek szájába kerülhet. Ezeket a gyerekek ugyanis gyakran bekapják, rágják. Bár a korlátozás szigorú, gyakori problémát jelent, hogy az Unión kívülről érkező játékok nem felelnek meg ezeknek az előírásoknak, ugyan az irányelv az importőrökre, forgalmazókra is vonatkozik” – írtuk a témával foglalkozó kiadványunkban.

A mammutcég döntése részben a The Campaign for Safe Cosmetics (Kampány a biztonságos kozmetikumokért) kampánynak köszönhető, amely 2002 óta lobbizik azért, hogy bebizonyítsa, egyes összetevőknek semmi keresnivalója a kozmetikumokban, és rávegye a gyártókat arra, hogy mellőzzék termékeikből.

A kampány eredményeként számos kozmetikai cég leállította két veszélyes ftalát, a DBP és a DEHP használatát, de az ipar továbbra is széles körben használta a kozmetikumokban.

„A Procter&Gamble fontos lépést tett egy jó irányba, itt az ideje, hogy más gyártók, például az Avon, Revlon, Estée Lauder vagy a L’oréal is beálljon a sorba” – nyilatkozta Janet Nudelman, a kampány koordinátora.

A közelmúltban hasonlóan nyilatkozott a Johnson&Johnson is. A cég ígéretet tett arra, hogy 2015 végéig eltávolítja az egészségkárosítónak tartott összetevőket a termékeiből, kifejezetten koncentrálva a széles termékpalettájú gyermekápolási termékekre. Egyebek mellett korlátozzák a parabének, leállítják a triklozán és a dietil-ftalát használatát.

 

Forrás: Women Voices

Kép: Dreamstime

A cikk a Vidékfejlesztési Minisztérium PTKF/1329/2013-as számú Zöld Forrás pályázat keretében készült. 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás