• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Kegyetlen Fried Chicken

2006.07.31. /
Július 18-án tartotta az állattartás körülményeinek javításáért harcoló PETA második magyarországi megmozdulását a Kentucky Fried Chicken gyorsétterem megengedhetetlen magatartása ellen. Az étteremhálózat nem először és jelenlegi, maximálisan elzárkózó magatartásából ítélve nem is utoljára kerül a tudatosabb fogyasztók feketelistájára.

Évek óta egyre világosabb, hogy Földünk egyik legnagyobb üzleti sikereit elkönyvelő iparág, az élelmiszeripar termelékenységének és hasznának növelése érdekében megengedhetetlen eszközöket használ. Teszik mindezt a legnagyobb nyugalommal és a világ nagy részén állami segédlettel, vagy legalábbis hallgatólagos beleegyezéssel.

A People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) nevű, az állatokkal való etikus bánásmódért küzdő szervezet 2001 óta próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a Kentucky Fried Chicken (KFC) gyorsétterem-hálózat által felhasznált csirkék milyen minősíthetetlen körülmények között nevelkednek és kerülnek feldolgozásra. A KFC évente mintegy 850 millió szárnyast áldoz fel a vásárlói igények kielégítésére.

Harland Sanders tábornok állítólagos szupertitkos receptje alapján kirántásra került csirkék élete a borzalmakkal lehet egyenlő. A nemrég nagy nyilvánosságot kapott - hazánkban egy országos televízió-csatornán, főműsoridőben is bemutatott - videofelvételeken jól látható, hogy a szabályosan zsebkendőnyi területen élő szárnyasok tartási körülményei semmilyen minimális követelményeknek sem felelnek meg. Az állatok szárnyát, lábát, csőrét még életükben megcsonkítják - hogy állítólagosan egymásban ne tegyenek kárt -, nagyüzemi haláluk pedig a borzalmak netovábbja. A csirketelepek dolgozói megengedhetetlen módon bánnak az állatokkal, taposnak rajtuk, életükben is kínozzák őket, és sok esetben úgy kezdik meg a csirkék feldolgozását, hogy azok még élnek.

A PETA szerint a csirkék a világ majdhogynem legkiszolgáltatottabb állatai. Háziállatként nem vonatkoznak rájuk az állatkínzást büntető törvények, nagyüzemben nevelt szárnyasokként válnak a tömegtermelés áldozataivá. A PETA különböző etológiai kutatásokra hivatkozva rámutat arra is, hogy a csirkék ugyanolyan értelmes, érzelmes élőlények, mint a kutyák vagy a macskák, akik képesek saját társadalmi hierarchiát is kialakítani. A történelem mégis potenciális emberi élelmiszert, előre elrendelt áldozatot kreált belőlük.

A nemzetközi figyelemfelkeltő kampány mellett a PETA időben eljuttatta tudományosan alátámasztott, javító szándékú javaslatait a KFC-nek - korábban hasonlóan járt el más étteremhálózatokkal is, többnyire sikeresen. Bár az ajánlás nem akart többet, mint a nemzetközi állattartási normák betartását és betartatását a beszállító baromfitermelőkkel, az étteremhálózat mereven elzárkózott minden párbeszédtől. Az ajánlás felszólít a megfelelő állattartási minimumok betartására, a kellő fizikai és pszichikai életfeltételek biztosítására, illetve a legkíméletesebb, ellenőrzött körülmények között történő levágásra. A kampány első időszakában a PETA, és az őt támogató Állatjóléti Tanács, eleinte pozitív ígéreteket kapott a KFC egyik felsővezetőjétől, de miután az illető rövid idővel később távozott a cégóriástól, megszakadtak a PETA és a KFC közötti megbeszélések.

Ezek után döntött a PETA a „levegő felforrósításáról": bojkott-felhívását szexi, sárga bikinis „csirkékkel" juttatja el a fogyasztókhoz, erőteljesebben felkeltve és a problémára irányítva a közérdeklődést. Létrehozta a KFC vizuális elemeivel ügyesen operáló Kentucky Fried Cruelty honlapot, ahol a kampány története és részletei, de a KFC-nél feltárt visszaélések leírásai is megtalálhatóak.

A KFC-nek azonban más is van a rovásán, s míg egyik oldalról a PETA, a másikon a Greenpeace támadja. Utóbbi „KFC = Klearing Forest for Chickens" kampányában az ellen tiltakozik, hogy a KFC-nek beszállító cégek gátlástalanul irtják az amazonasi esőerdőket, hogy ott hatalmas területű szójaültetvényeket hozzanak létre. Az itt megtermelt szója a KFC részére szállítandó csirkék tápláléka. A nagyüzemi állatélelmezés céljára létrehozott ültetvényeknek az elmúlt három évben mintegy 70.000 négyzetkilométer esőerdő esett áldozatul az Amazonas vidékén, ami a Greenpeace számításai szerint percenként hat futballpályányi területet jelent. Az aktivisták nemrég egy hatalmas KFC emblémás transzparenst terítettek egy brazil szójaültetvényre „KFC Amazon Criminal" felirattal.

Az esőerdők megmentésével foglalkozó kampányok korábban nem voltak sikertelenek, mert az aktivisták és a vásárlók nyomására más gyorséttermek, így például a Mc Donald's is, beszüntették kapcsolataikat az olyan szállítókkal, akik közvetlenül vagy közvetve részt vesznek az erdők irtásában. De az egyik legnagyobb beszállító cég, a Yum! Brands Inc. (többek között a KFC és a Pizza Hut állandó partnere) mind a mai napig esőerdők pusztításával jut termőterülethez, hogy az ott termesztett szójával etesse a gyorséttermekbe kerülő állatokat. A Greenpeace jogosnak tűnő félelme az, hogy a gyorséttermek lassacskán - bár a jelenlegi fakivágási tempó mellett a közeli jövőben - a teljes amazonasi őserdőt feláldozzák világhálózataiknak.

 

Programajánló:

A gyorséttermeket ellátó mezőgazdasági térnyeréssel párhuzamos amazonasi erdőirtásról Todd Southgate készített dokumentumfilmet, amit a Greenpeace a Művészetek völgyében, Taliándörögdön mutat be augusztus 3-án 16 órakor. A vetítést beszélgetés követi.

 

Cbyer aktivisták figyelem!

Minden falat a KFC-ben újabb harapás az amazonasi őserdőkből. Írj David Fitzjohn-nak, a KFC európai igazgatójának, hogy hagyjanak fel az amazonasi esőerdők felemésztésével! A korábbi erőfeszítések hatására már számos másik élelmiszeripari nagyvállalat, így a McDonald's is, kötelezte el magát az esőerdők megmentése mellett, most a KFC-n a sor! Tovább >>>

 

Képek (c) Greenpeace International

Hozzászólások

Lili / 2010. december 16. 14.10

".......A csirke azért van hogy megegyük. A haszonállatok általában azért vannak hogy kiszolgálják az emberek különböző igényeit(hús,bőr,stb.)......"

Tévedés! Nem azért lettek. Mi tettük őket azzá, amik. Ugyanolyan joguk van az élethez, a boldogsághoz mint nekünk, és ugyanúgy igénylik is. De aki csak tárgyként kezeli őket, annak hiába magyarázok. De ha már empátia nincs bennük az állattartó üzemekben szenvedő, majd vágóhidakon kínhalált halt állatok iránt, legalább ne híresztelnék sötétségüket!

Whatsername / 2010. január 24. 22.46

A PETA nem arról szól, hogy egyáltalán ne egyél húst, mert arra az emberi szervezetnek szükség van-biológiailag, ha másként nem is. Viszont, ha tudnál egy kicsit angolul, értenéd, hogy az állatok életminőségét védi. Nyugodtan elő lehet venni a szótárat és nem azokat szidni, akiknek "emberhez" méltó gondolkodásuk van, ami megkülönbözteti őket az állatoktól. Azért majd, ha a gyereked elviszed az állatkertbe és bizonyos állatokat nem tudsz neki megmutatni, mert az ember kiirtotta, akkor remélem eszedbe jut, hogy őket is a Greenpeace vagy a PETA segítette...egy darabig.
"Amikor az utolsó fát is kivágják,
Amikor az utolsó folyót is kiszárítják,
Amikor az utolsó halat is kifogják,
Az ember akkor fog ráébredni arra, hogy pénzt nem lehet megenni."

Vik-Tor / 2010. január 12. 16.28

Jó dolog, hogy vannak zöldek. Csak néha ne lennének annyira SÖTÉTzöldek.

cs. / 2008. november 19. 09.46

attol, hogy mi vagyunk a taplaleklanc csucsan nincs jogunk iteletet mondani mas elolenyekre.eleg baj az, hogy brutalis modon tartjak a csirkeket.szerintem egy csirkenek is van annyi igenye, hogy ne csonkitsak meg, legyen eleg ferohelye es normalis taplalekot kapjon.ezt diktalja minden elolenynek az osztone.ezt minden embernek fel kellene fognia.
es persze az elet rendje az, hogy vegul meghalunk, csak nem mindegy, hogy hogy...senkinek nem mindegy.
de aki ezek utan is a KFC-be jar,az ugyan olyan hulladek lesz, mint ez, vagy az ehhez hasonlo gyorsettermek!

névtelen / 2008. október 10. 21.04

végigolvastam a hozzászólásokat és nem lepődtem meg az emberi butaságon.
Igaz hogy mindenki a saját koporsóját ássa.Y-igazad van minek ide oxigén minek ide őserdő (gondolom erre nem is gondoltál mielőbb írnál valamit is olvas el rendesen hogy miről írnak).Az a fontos hogy tele legyen a poci jó kis génmanipulált csirkével.Gyors éttermek a legjobbak ne nézd meg hogy mit basznak a szemed elé csak szagolj bele hogy milyen jó a szaga edd meg hogy milyen jó az íze és aztán csodálkozz ha korán halsz...így kell gondolkozni és máris 1-el kevesebb ember aki csak a hasára gondol.

névtelen / 2008. október 10. 19.11

Remélem mindenki felfordul,aki a KFC-be jár zabálni!Sok elhízott disznó!!!!!!!!!!!

T / 2008. március 19. 17.06

green faklosz
te meg ne járj ruhában az green

greenpix / 2008. március 4. 23.25

erdekes allat az ember... ugy hinnenk egyszer megtanultunk gondolkozni es hogy ezt megosszuk massal is utana beszelni is... Sajnos ugy tunik forditva megy ez.

Y / 2008. február 28. 20.59

Gery hát paszz amikor az ember felegyenesedett annó ugyanúgy példa állatá vált más ragadozóknak figyi az amazonas erdőben meghal egy indián mert hogy megete a leopárd stb
légyszi gondolt körben a dolgot utána mondj ilyeneket hogy élelemforás stb rizsa ?? az ember az eszközei álltal sikerült ezt elérni és nem testi ereje miatt. a KFC egy cég ami csirkéböl készit élelmet ahogyan a te anyukád otthon. módszerei megkérdőjelezhetők. de a meki szerinted hogyan csinál hambit ??? a vágó hidak már rég vannak hogy ez a sok ember kapjon elegendő élelmet. ha mondjuk az lenne amit te akarsz akkor haljon meg mindenki aki nem képes állatot fogni ??? meg ha elfogynak a állatok akkor egymást együk??? és a KFC csirkéket úgy hívják hogy elvileg bojler hallod azokat azért tenyésztik gyors növekedés és vágás ??? hallod enyi erővel maradtun volna a kőkorszakban bocsi

Y / 2008. február 28. 20.53

az állatvédőkkel az a baj hogy passz azt hiszik a világ egy mese ország ahol az ember evés nélkül elvan mint egy rajzfilmben se vér se halál stb figyi való világ az ember is mint a csirke meghall érted és ha nem kéne KFC nek csirke akkor nem zületne anyi csirke de attól a maradék csirke még meghal érted felfogod úgyan az ember is meghal vágod ez az élet pl kell 1 cipő minusz egy marha (bőre miatt) nem kell cipő akkor nem kell anyi marha de attól a marha még elpusztul ??? nem kell ezért a KFC hibáztatni

Gery / 2008. február 4. 15.45

De ciki lenne, ha az emberi faj egy másik fajnak az élelemforrásává válna, mindjárt más szemszögből néznék egyesek a dolgok állását. Akinek inge, vegye magára.

Zoli / 2008. február 4. 15.42

Husemc egy szerencsétlen érzelmi hulladék, inkább őt ennék meg a KFC-ben, mint egy-egy ártatlan csirét.

névtelen / 2007. december 24. 09.29

Teljesen igazad van husemc! A csirke azért van hogy megegyük. A haszonállatok általában azért vannak hogy kiszolgálják az emberek különböző igényeit(hús,bőr,stb.) A sok hülye állatvédő... [- ezt a részt moderáltuk nem épp szalonképes nyelvezete miatt. Moderálási szabályzatunk itt található >>> TVE]

egyetértek / 2007. október 19. 17.00

egyetértek

névtelen / 2007. október 19. 16.59

Remélem elgázol téged egy autó husemc!

husemc / 2007. augusztus 21. 16.09

Mostantól csak KFC-be fogok járni. A csirkék azér vannak, hogy megegyük, és én nem leszek hülye PETA-s akik állatokkal smárolnak :)

Új hozzászólás