Legszebb karácsonyi emlékeim gyermekkorom idejére repítenek vissza: nővéremmel azon vitatkozunk, hogy ki tegye fel a fára az utolsó szaloncukrot; apukám vörösbort tölt a poharamba a szokásos gyereknek való ital helyett; vicceket mesélünk, és egymást ugratjuk a gyertyaláng mellett; bújócskázunk a karácsonyfa körül; anyukám, amint színtiszta, őszinte örömmel az arcán köszönetet mond, hogy együtt az egész család – az év közbeni nézeteltérések ellenére. Minden családnak megvannak a maga szívet melengető emlékei. Alig emlékszem arra, hogy milyen ajándékokat kaptam, de az együtt töltött pillanatok emléke mélyen bevésődött a szívembe.

Azóta felnőttem, saját keresetem is van, és ma is igyekszem örömöt lelni a karácsonyi időszakban. De a legutóbbi karácsonyok emlékei töredezettek, aggodalommal és reklámzacskókkal keverednek, és ráébresztenek: ismét elfelejtettem lazítani és élvezni az ünnepet. Gyerekkoromba visszatekintve a karácsony mindig csodálatos volt, az együttlét ideje; mostanra az aggódás, az ajándékhajkurászás időszaka lett. Úgy tűnik, mintha a felnőtté válás során elveszítettem volna valamit a gyermeki bölcsességből.

Egyik barátom, Milán a minap felhívott, kísérjem el szokásos karácsonyi bevásárlóközpont-járó túrájára. Minden évben felhív, és én minden évben nemet mondok. Aztán minden karácsonyra kapok tőle egy szépen becsomagolt (ez, gondolom, a barátnőjét dicséri, Milán sosem figyelt ennyire a részletekre) bigyót. A többi barátja is kap egy hasonlót – más színben. Ez az egyetlen alkalom, amikor eszünkbe jut, kéne valami mást is adni a haverjainknak, mint egy korsó sört.

Idén megfenyegetett, ha nem kísérem el, nem kapok tőle semmit. Elfogytak a kifogásaim, így végül – mivel kíváncsi is voltam, ő hogyan csinálja – elmentem vele. Három órával és négy bevásárlóközponttal később, emberi vásárlógépekkel való ütközések százait követően nekem már hányingerem volt a konzumerizmus erőszakos nyomásától. Mindeközben Milánt óránként hívta a barátnője egyeztetni, nehogy véletlenül összefussanak valahol, és elrontsák a karácsonyi meglepetést azzal, hogy meglátják, mit vettek egymásnak.

A nap végén, végtelenül kimerülten és fásultan betértünk még egy boltba, ahol Milán percekig tanácstalanul nézelődött. „Fogalmam sincs, mit vegyek a mamámnak.” – mondta. Nem tudtam segíteni, mégiscsak ő ismeri jobban az anyukáját. Azért kíváncsiságból megkérdeztem: „Tavaly mit vettél neki?” Hosszan elgondolkodott. „Nem is emlékszem…” – bökte ki végül. Lehetne ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy egy boltban a férfiak még a jobb és bal kezüket sem tudják megkülönböztetni egymásról. Mégis, ez több volt, mint elveszett férfi esete a boltban: ez a karácsonyi bevásárlószindróma egyik tipikus tünete. Hogy megmeneküljünk a zavarodottságból, felhívtuk a húgát. A lány aznap későn szabadult az irodából, így épp egyik boltból a másikba rohangált, és nem emlékezett, hogy Milán fogpiszkálókészletet adott vagy repülőjegyet a Holdra.

Magyarországon az áruhitelek mintegy 20%-át karácsony előtt veszik fel, kamatlábuk 30 és 48% között mozog. Ez azt jelenti, hogy ha hathavi áruhitelre vásárolok meg egy 20.000 Ft-os mikrosütőt, akkor összesen 24.000 Ft-ot kell kifizetnem. A tavaly karácsonykor felvett áruhitelek becsült összege 15 milliárd forint volt, ami 25%-os növekedést jelent a megelőző évhez képest.

A karácsonyi szezon már novemberben elkezdődik. A piros szalagok és a „karácsonyi vásár” feliratok már ekkor felkerülnek a kirakatokra. Tavaly november közepe és december 24. között 50%-kal nőtt meg a Media Markt forgalma; a TESCO pedig arról számolt be, hogy aranyvasárnap 70%-kal volt nagyobb a kereslet egy átlagos vasárnaphoz viszonyítva. Másnak is feltűnt, hogy a házimozi-rendszer hiánycikk lett? Hogy a DVD-lejátszókat olyan ütemben kapkodták, mint a Barbie babákat? Hogy a bevásárlóközpontok parkolójában helyet találni felért egy lottófőnyereménnyel? Hogy bizonyos boltok előtt már hajnalban sorok kígyóztak?

Karácsony közeledtével sok szupermarket vált éjjel-nappali nyitva tartásra. Magyarországon az Auchan, a TESCO és a Media Markt sem hagyja ki e remek lehetőséget. Egy ismerősöm nemrég elmesélte egy tavaly karácsonyi élményét. Ahogy hosszabbodtak a sorok a városban; kezdett reménytelen vállalkozás lenni a közlekedés; a vásárlási őrület tombolásával párhuzamosan egyre ingerültebbé váltak az emberek – úgy döntött, hogy éjszaka fog vásárolni. Eltervezte, hogy éjfél után kiautózik Budakeszire és kényelmesen, nyugodtan megveszi az ajándékait. Azonban – mint kiderült – a konzumerizmus nem tesz különbséget éjjel és nappal között: hajnali kettőkor majdnem eltaposta a szorgalmas karácsonyi vásárlók tömege.

A Szonda Ipsos tavalyi felméréséből az derül ki, hogy az összlakosság 54%-a, és a nők 70%-a számára kellemetlen érzésekkel párosulnak a sok időt igénylő karácsonyi előkészületek. Vajon önszántukból kitennének-e minket szeretteink ehhez hasonló megpróbáltatásnak: munka után, fáradtan, magassarkúban rohangálva az utcákon, mindkét kezükben legalább öt zacskót cipelő emberekbe ütközve műanyag bankkártyákat villantsunk fel, csak hogy megvehessük azt a divatos cuccot, amit úgy hirdetnek a katalógusban, hogy „páratlan karácsonyi ajándék szeretteinknek”? A TESCO, az Auchan, a Media Markt és a többi hiper-szupermarket mind készít karácsonyi katalógust, prospektust és termékek ezreit hirdetik „páratlanként”.

Jópáran vannak olyanok, akik szívesebben készítenek maguk ajándékot, mint hogy hagyják, hogy a szupermarketek szabják meg nekik, ki minek örülne a legjobban. Nem kell hozzá más, csak egy kis kreativitás, és gondosan kitalált, egyéni ajándékokat nyújthatunk át a fa alatt, olyanokat, amiket igazi öröm kapni. Felejtsük el a tömegtermelés kliséit! Egy különleges egyéni ajándék elkészítése egyben felfedezési folyamat is: sikerül-e az illetőre szabni az ajándékot? Vajon mennyire ismerem őt?

Ha úgy gondolod, hogy az anyukád – nővéred, barátod – imádná azt a piros lábbelit a kirakatban, akkor nem kell az év végéig várnod, hogy meglepd vele! Valamikor év közben, egy átlagos napon, amikor úgy érzed, szeretnéd kimutatni valahogy a szeretetedet, menj és vedd meg neki azt a cipőt! Akkor kétségkívül többet jelent majd, mintha összekötnéd a karácsonyi felfordulással. Meglepetést adsz, nem csak egy cipőt vettél. Karácsonykor inkább tölts vele több időt: pletykálj apáról, ahogy csak a nők tudnak, főzzetek együtt, mutasd ki, mennyire fontos a számodra.

Büszkén rakott fel egy papírangyalt a párom szobánk falára. Kecsesen, könnyeden lebegteti a szárnyát a fekete papírháttér előtt. Tizenéves húga készítette négy éve. Ez az egyszerű és igéző ajándék nem került többe Zsófinak egy A4-es papírlap áránál. Mégis – és ez benne a varázslat – senkinek sem kell elmagyarázni, hogy kettejük különleges kapcsolata áldássá változtatta ezt a papírdarabot. Ha látnátok, milyen gyönyörű! Egyszer megkérdeztem Zsófit, hogy vette-e volna a fáradságot, hogy tehetségét és szívét tegye ebbe az angyalba, ha meg is vehette volna. Erre ő csak nevetett.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség adatai szerint 2003 decemberében a magyar lakosság 700 milliárd forintot költött el. Másrészről karácsonykor egyötöddel több szemetet termelünk, mint máskor: 2003 karácsonyán fejenként legalább 8 kg-t. Az általunk vásárolt ajándékok nagy részének várhatóan csak ideig-óráig örülnek, azután a pincében vagy a szeméttelepre vezető úton végzik. Az ajándékok vásárlásával járó személyes, pszichológiai és pénzügyi költségek mellett aligha szoktuk figyelembe venni a szemét okozta, az önkormányzati költségvetésekben is jelentkező környezeti költségeket.

Otthon mindig lenyűgözve figyeltem a hatalmas dobozokat beborító csillogó csomagolópapírokat és színes szalagokat. Az ilyen pillanatnyi benyomások azonban hamarabb feledésbe merülnek, mint ahogy maga az anyag eléri a szeméttelepet. Gondolj bármely szívedhez közel álló ajándékra: biztosan nem emlékszel sem az árára, sem arra, mibe volt csomagolva. Arra viszont tisztán, kitől kaptad és hogyan. Nagy méretű és drága ajándékot bárkitől kaphatunk – ez nem jelenti azt, hogy az illető szeret minket, és fontosak vagyunk számára. Ami leginkább kedvére van a szívnek, az anyagtalan.

Ne feledkezzünk bele annyira az ajándékozásba, hogy elfelejtsük a karácsony lényegét! Egy vásárlásmentes karácsonyt hirdető weblap olvasója, Eva Wettavik sokunk közös gondolatát fogalmazza meg: „Idén Karácsonyra nem kérek mást, csak időt. Időt gondolkodásra, beszélgetésre, olvasásra, nevetésre és csendben maradásra. És ezek egyikét sem szeretném túl színes csomagolásban… Béke mindannyiatoknak.”

Ugye milyen más lenne, ha a gyerekek szemével látnánk a karácsonyt? Ha bennünk is ezeket a képeket idézné fel az ünnep: Mikulás, angyalok, Jézuska, nevetés, család? Lilla Hudoba – aki egy Magyarországról szóló portált működtet – írja, hogy „régen a gyerekeknek azt tanították, hogy a karácsonyfát angyalkák hozzák. Amikor gyerek voltam, olyan erősen hittem ebben, hogy szinte láttam az angyalokat, amint kis fákkal a kezükben repkednek körbe-körbe.”

Ez úgy hangzik, mint egy tündérmese, mégsem a képzelet alkotta. És az a szép benne, hogy egyszer egy évben mi, felnőttek is megengedhetjük magunknak, hogy nagy palotát építsünk a szívünkben és boldogan éljünk benne, míg meg nem halunk. A palotában énekelünk, nevetünk, mesélünk, felidézzük az elmúlt évek legszebb eseményeit, kinyitjuk szívünket és ott, mélyen bent összekapcsolódunk, megosztjuk egymással szeretetünk és boldogságunk, felébresztjük a Karácsony lényegét. Kint, mint az égi áldás, hópelyhek hullanak; valahol az égben egy angyal figyel minket; az északi sarkon a Mikulás a zsákját pakolja, a rénszarvasok már a szán előtt sorakoznak. A mi dolgunk nem ajándékok vásárlása; mi csak azt a szeretetet osztjuk meg, ami köztünk van. Egy kicsit később, este, mielőtt észrevennénk a Jézuska érkezését, még több várakozással teli öröm feszíti szíveinket. Ekkor rájövünk, milyen jól ismer bennünket és azt, ami a szívünknek igazán fontos.

Ez nem csoda, tényleg megtörténik, és a zsák mélyén mindig van valami megfizethetetlen mindannyiunk számára.

Megjelent a Tudatos Vásárló 4. számában.