• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Jól fogy a bizonytalan hatású energiaital

2010.04.15. /
Sokaknak napi betevő, mások alkalmanként fogyasztják, egyesek pedig sosem innának belőle. Bizonyos életszakaszokban és egészségi körülmények között kifejezetten kevés is káros az energiaitalokból.

Az energiaitalokat az ébrenlét, a teljesítőképesség fokozására találták fel. Leginkább a bulizó fiatalok és a gépjárművezetők isszák. 2008-ban több mint tízmilliárd forintért, körülbelül tizenhatmillió doboznyi serkentőt adtak el Magyarországon. A korábbi piacvezető márka mellett megjelentek a hazai gyártók és a sajátmárkás energiabombák is. 2008-ban ötszázötven és hatszázharminc forint között változott a különböző kiszerelésű termékek ára. Nem olcsó, mégis népszerű.

Túlzott koffeintartalma miatt többször felmerült az energiaitalok betiltása vagy a forgalmazás korlátozása, sőt Magyarországon 1997 és 2000 között szünetelt az értékesítés. Azóta az uniós irányelvnek megfelelően „különleges táplálkozási célú élelmiszerként" forgalmazható. Ezek sajátos összetételű, meghatározott táplálkozási célokat szolgáló termékek, amit jelölni kell a csomagolásukon, emellett megkülönböztethetőnek kell lenniük az általános élelmiszerektől.

 

Hét kávéval is felér

A gyártók bizonygatják, hogy termékeik egészségesek, hatóanyagaik az izmok regenerálására, méregtelenítésre is alkalmasak, és nem tartalmaznak több koffeint, mint egy erős kávé. Az enyhébb termékek valóban nem, másokban azonban hétszer több koffein lehet, mint egy feketében. Az itthon kapható energiaitalok koffeintartalma kiszerelésenként 50 és 505 milligramm között változik, egy csésze kávé 70-180, egy csésze tea 5-10, míg egy dobozos kóla 35 milligramm koffeint tartalmaz. Orvosi szaklapok szerint a testsúlytól és az érzékenységtől függően 250-300 milligramm koffeinbevitelnél már jelentkeznek a túladagolás következményei: álmatlanság, remegés, súlyos esetben depresszió, hallucinációk.

Az aromák, színezékek és komoly mennyiségű cukor mellett a taurin a jellegzetes összetevője az energiaitaloknak. A szervezetben természetes formában is megtalálható taurin segíti a szőlőcukor eljutását a sejtekbe, ezáltal csökkenti a vércukorszintet és növeli a fizikai teljesítőképességet. Az energiaitalokban mesterségesen előállított taurin található, melynek mellékhatásai között ismert a hasfájás, a hasmenés, és függőséget is okozhat.

Fekete Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet dietetikusa szerint még nem igazolták az élénkítők állandó fogyasztásának következményeit. Az energiaital nagyobb mennyiségben izgatottságot, idegrendszeri tüneteket okozhat, ami heves szívdobogással, türelmetlenséggel, idegességgel, sőt akár agresszivitással is járhat. Ez vezetés közben kifejezetten veszélyes lehet.

„Az energiaitalokban található koffein izgatószerként hat a szervezetre, fokozza a teljesítményt, de valaki érzékenyebben reagál erre a hatásra. A koffeintúladagolás erős hányingerrel és hányással, remegéssel, mellkasi fájdalommal, felgyorsult pulzussal, nyugtalansággal, álmatlansággal, esetenként pedig pánikrohamokkal járhat együtt."

Az energiaitalok cukortartalma igen magas. A dietetikus szerint nem csak az íze miatt adnak édesítőt a termékhez. „Szó szerint az energiatartalma miatt kerül bele, hiszen a többi összetevő, a koffein, a taurin vagy a vitaminok, nem tartalmaznak energiát. A szénhidrátok gyorsan hasznosítható energiaforrások a szervezetnek."

 

Nem figyelmeztet a címke

Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője szerint a jelenlegi címkézés nem hívja fel kellőképpen a figyelmet arra, hogy a termék fogyasztása vagy túlzott fogyasztása akár veszélyes is lehet.

„A gyártók sajnos általában azt hangsúlyozzák, hogy termékeik természetes anyagokat tartalmaznak, amelyek a szervezetben is előfordulnak. Ám nem mindegy, hogy milyen mennyiségben. A koffein kis mennyiségben nem árt, nagy mennyiségben azonban felpörgeti a szervezetet. Olyan, mintha két végén égetnénk a gyertyát. Sajnos úton-útfélen látni fiatalokat nagy mennyiségű koffeint tartalmazó energiaitallal a kezükben." Dömölki szerint pontosan meg kellene határozni, hogy kinek javallott, s kinek kifejezetten tiltott a termék fogyasztása.

„Jó lenne, ha a mellékhatásokról nemcsak a gyógyszerész és az orvos tudna, hanem bárki olvashatna róluk a címkén. Szigorú engedélyekhez kellene kötni az energiaitalok forgalmazását, és ellenőrizni a szabályok betartását. A jogsértők nevét pedig nyilvánosságra kellene hozni, mint az alkohol- és a dohánytermékeknél, hiszen ezek nem kevésbé veszélyesek."

Az energiaitalok címkéjén ma már többnyire szerepel, hogy nem ajánlják gyermekeknek, várandós nőknek, szoptatós anyáknak, magas vérnyomásban szenvedőknek, szívbetegeknek, koffeinérzékenyeknek, illetve hogy nem tanácsolják alkohollal fogyasztani.

Természetes élénkítők

Assam tea: Az indiai Brahmaputra folyó völgyében termesztett fekete tea testes aromájáról híres. Kifejezetten erős, élénkítő hatású főzetét kávé helyett fogyaszthatjuk reggel.

Earl Grey: A fekete teák közé tartozó teakeverék aromáját a bergamott (citrusféle) olaja adja. A kávénál hosszabb ideig élénkít, mert a benne lévő koffein lassabban szívódik fel.

Ír tea: Az írek rendkívül büszkék az Assam feketetea-fűből készült főzet élénkítő hatására. Erőssége miatt fogyasztása reggel ajánlott, tejjel és cukorral ízesítve. 

Jázmintea: Nevét a zsenge tealevelekkel együtt szárított friss jázminvirágról kapta. A jázmintea elűzi a fáradtságérzetet, segít az emésztésben, értágító és zsírcsökkentő hatású.

Matétea: A maté örökzöld, trópusi-szubtrópusi növény, szárított levelei és szára fogyasztható teaként. Különlegessége a koffeint helyettesítő matein, amely frissíti az agytevékenységet, csökkenti a stressz hatásait, erősíti a szervezet védekezőképességét, ellazít, méregtelenít és szabályozza a vércukorszintet.

Nagy csalán: a gyomnövényként ismert csalán szinte minden betegségre gyógyírt kínál. A csalántea élénkítő hatású, kiváló vértisztító, vízhajtó.

A gyógyteák fogyasztásában is legyünk mértékletesek. A legjobb hatás eléréséért olvassuk el a csomagoláson lévő elkészítési útmutatókat vagy bújjuk a gyógynövényes könyveket.

 

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 17. számában.

Kép [cc] tambako

Hozzászólások

lulzor / 2011. augusztus 31. 15.49

emlekszem tavaly nyaron, mikor idenymunkat vallaltam, ami eleg unalmas volt. Mar sok minuszom volt alvasban es sokszor majd el aludtam munka kozben-2 ora hosszan keresztul asitoztam. Gondoltam hazamegyek s kialszom magam, vagy ha nem, akkor idoben lefekszek, hogy masnap birjam, mert nagyon rossz dolog egyfolytaban arra gondolni-hogy mikor lesz mar vege mert majd el alszok. Hat a tervbol nem lett semmi, mert ugye haverokkal is kellett talalkozni stb, delutan sem volt idom s ekkor vettem egy noname 1L-es energiaitalt, amit 2szerre ittam meg...eredmeny: aznap 2szer kellett mennem WC-re, meg erezheto volt nemi remeges a kezemben, nyugtalansag...szoval a velemenyem ezekrol: ha csak nem szukseges, ne igyon senki energiaitalt, de veszhelyzetben nagyon hatasos tud lenni....

VasLakat / 2011. július 26. 09.37

Mértékletesség és egy bizonyos színvonal tartása a kulcs. Ittam én már meg Hell-ből, Monster-ből vagy Blue Bear-ből 2-3 liternyi mennyiséget együltőhelyemben, hogy egy általam szervezett éjszakai/hajnali fesztiválra felkészüljek (mert amúgy éjfélre a párnák közé dőlök húzni a lóbőrt) de nem tapasztaltam sem akkor sem utána problémát. Ellenben mikor egyszer ledöntöttem valami nagyon olcsó, nagyon névtelen 2 literes kiszerelésben gyártott vackot (Anakonda? Kobra? Valami kígyóféle.) utána órákig olyan hallucinációim voltak amit az ellenségemnek se kívánnék. Ha már valaki bulira pörget vagy alvást spórol a vizsgaidőszakban ilyen módon legalább igyekezzen a már bevált, viszonylag "minőségibb" termékekhez fordulni.

Új hozzászólás