• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Illegális jó cselekedet: a gerillakertészet

2013.07.02. /

A köztér egyszerre mindenkié és senkié. Tegyük szebbé, vidámabbá köztereinket, mégha erre nem is kapjuk meg a megfelelő hatósági engedélyeket. Erről szól a gerillakertészet.

Mint sok minden más, ez is New Yorkból indult. Az aktivisták célja növényekkel széppé varázsolni egy-egy gondozatlan területet a tulajdonos tudta és engedélye nélkül. Ez lehet akár egy magánszemély kertje is, de persze minél feltűnőbb helyen van az adott földdarab, és minél nagyobb hatóság orra alá lehet ezzel borsot törni, annál jobb.

Az igazán nagyratörők nem állnak meg a virágtelepítésnél: tudunk olyan akcióról, ahol fákat ültettek közterületre, hogy felhívják a figyelmet a nagyvárosi parkok elhanyagoltságára.
A növény nem eszköz lázadásra, hanem olyan élőlény, amiért felelősséget vállal. Így egy-egy akció nem ér véget a növények elültetésével: az igazi gerillakertész titokban folyamatosan gondját viseli az “elfoglalt” területnek, és a valódi siker az, ha a rögtönzött kis kert elfogadott részévé válik a környezetnek.

A brit gerillakertészek központi honlapján hasznos tippeket is találhatunk, hogyan vágjunk bele, ha gerillakertészkedéshez támad kedvünk. Keress egy elhanyagolt területet, lehetőleg olyat, ami közel esik a lakóhelyedhez, hogy folyamatosan szemmel tudd tartani.

  • Tervezd meg az akciót alaposan és vigyél magaddal néhány barátot.
  • Szerezz növényeket. Olyan növényeket válassz, amelyek jól bírják majd az adott terület nyújtotta életkörülményeket: legyenek ellenállóak az időjárással szemben.
  • Használj mindig természetes anyagokat a növények gondozásához.
  • Egy igazi gerillakertésznél bárhova is megy, mindig van víz a növények megöntözéséhez.
  • Helyezz el a megfelelő helyeken plakátokat és szórólapokat, így tudatod az arra járókkal, hogy az adott területen akció zajlik, és felhívod a figyelmüket környezetük szebbé tételére.

Bár a mozgalom viszonylag új keletű, már Magyarországon is vannak, akik ilyen módon próbálnak valamit tenni a nagyvárosok szürkesége ellen. A legutóbbi átfogó akció az utakon keletkezett fagykárok kijavítását célozta “Virágot minden kátyúba!” néven. És bár a gerillakertészek szabálysértők, és a törvény szerint büntetés jár nekik, a legtöbben nem tudunk rájuk haragudni.

Forrás: amiutcankban.hu

Kép: kertesz.blog.hu



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében