• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Így szervezz bevásárló-közösséget!

2012.06.25. /

Szaporodnak a bevásárló-közösségek, ami azt sejteti, hogy egyre nagyobb az igény a megbízható eredetű és minőségű termékekre. Megkerestük néhányukat, mondják el, hogyan érdemes belevágni. Íme néhány jótanács kezdőknek és haladóknak.

A bevásárló-közösség lényege, hogy a vásárlók közvetlen kapcsolatban vannak a helyi gazdákkal, és hétről-hétre vagy ahogy az adott terméknek szezonja van, tőlük rendelik az árut a közösség tagjainak. Az ezzel kapcsolatos szervezés – rendelés, szétosztás – is közösségi feladat, valamilyen szinten a közösség legtöbb tagja kiveszi a részét benne.

„Zavart minket, hogy a helyi gazdák tönkremennek, a boltok becsuknak, miközben a „globál” áruházban csak egyre rosszabb minőségű, agyoncsomagolt, zavaros eredetű élelmiszert lehet kapni” – írta Vassányi István, az egyik első honi bevásárló közösség, a Csiperke kör alapító tagja néhány évvel ezelőtt egy cikkben a miértről.

A Csiperke kör 8 éve működik. István szerint a sikerre nincs recept, a lényeg, hogy a szabályokat minden csapat a saját igényei és lehetőségei mentén alakítsa.

A fenti igény nemcsak bennük fogalmazódott meg, azóta egyre szaporodnak a hasonló rendszerben működő kezdeményezések.

 

Budapest

A fővárosi alapítású Szatyor szintén egy baráti társaság kezdeményezése volt, akik közös beszerzést kezdtek szervezni maguknak bio minőségű zöldséget áruló helyi termelőktől. Az indulásakor 5-8 családból álló közösség ma már egyesületként működik. 5 éves fennállásuk alatt több csapat is indult a segítségükkel országszerte.

 

Áruelosztás a Szatyorban

Eddig ahhoz hogy valaki a Szatyorban vásárolni tudjon, csatlakozni kellett az egyesülethez, 2012. május elsejétől viszont mindenki számára megnyitották a vásárlási lehetőséget. Az egyesületi tagok viszont 10%-os kedvezménnyel vásárolhatnak. „Létrehoztuk a Szatyorboltot, ahol nagyobb választékot és mennyiséget tudunk tárolni, és megoldódik a számlaadási kérdés is” – mondta el kérdésünkre Kármán Erika, az egyesület vezetője.

 

Érd

Bábáskodásukkal alakult az érdi Natúr kosár tavaly nyáron. „Több termelő és biogazdaság termékeiből lehet rendelni. Elsősorban a helyi, térségi gazdákat kerestük meg, akik organikus módon termelnek. A termékek köre a vegyszermentes zöldségektől, a mézen, tartósítószermentes szörpökön, házias ízű lekvárokon, gyógynövényes készítményeken át, a teljes kiőrlésű liszt, pékáru és tejtermékek széles választékáig terjed” – mesélte Márton Anikó, a közösség egyik alapítója.

 


Tele a kosár Érden

A nehézséget eddig mindössze az átadások helyszínének megváltoztatása jelentette, de ez gyorsan megoldódott. „Az egyik család telkén, egy használaton kívül lévő épületben kapott helyet a közösségi átadás. A házigazdák maguk is vásárlók, és nagyon sokat segítenek az informatikai háttér gördülékeny kialakításában is” – folytatta Anikó.

 

Kecskemét

A budapesti segítségével indult a Kecskeméti Szatyor is cirka egy évvel ezelőtt. Itt is bő a kínálat, a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek mellett, húst, tisztálkodó és tisztítószereket, befőtteket, olajos magvakat, mézet, szendvicskrémeket is árulnak.

Számukra is nagy kihívás, hogy menedzselni tudják a szervezést, sajnos a vásárlók számához képest kevés a segítő. 8-10 ember dolgozik, átlagosan, minden szervezéssel együtt körülbelül heti 35 órát, teljesen önkéntes alapon.

 


Kecskeméten már 150 tag van

„Gondoltunk arra, hogy a rendelésnél azokat a feladatokat is feltüntetjük, amelyekben az adott héten segítséget várnánk, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, a bevásárló-közösség ezt is jelenti” – mondta Rátkai Edit, a kecskeméti csapat tagja. Az egyesületnek körülbeül 150 regisztrált tagja van, ebből heti szinten 25-30 rendelés érkezik.

 

Kiskunfélegyháza

A Kiskunfélegyházi Szatyor Klubban is hasonló kihívásokkal kell megküzdeniük, ennek ellenére bizakodóak. Tavaly (2011) nyár végén indultak, de heti szinten már ők is 30 körüli megrendelést intéznek 4-5 segítővel, néhány hónapja pedig saját helyük is van.

„Jelenleg 15-20 termelővel van kapcsolatunk, de ez csak átmeneti időszak, az idénytermékek növekedésével bővül majd a kör” – mondta Kiss Kálmán, alapító. „Azt látom, nem minden vásárló van tisztában azzal, hogy ez az egész miről szól, hogy közösséget próbálunk építeni, amelynek a közös beszerzés csak egy szelete. Mi a közösségi oldalakon, saját szervezésű programokon próbáljuk megszólítani az embereket, kóstoló napokat szervezünk a termelőknél, a téli időszakban pedig beszélgetéseket” – tette hozzá.


Kiskunfélegyházán
4-5 segítővel dolgoznak

A többi bevásárló-közösség is hasonló szellemben dolgozik. A közösségi programok és a szemléletformálás mindenhol alapvető cél.

Fizetni mindegyikünknél átvételkor kell, a helyszínen. Néha előfordul, hogy valaki nem tud érte menni, de ez egyik csapatnál sem okoz problémát. Vagy más elviszi, vagy a közösség oldja meg, hogy eljusson hozzá.

„Eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy valaki sorozatosan nem jött el a rendelt áruért. Végül a közösséghez tartozását korlátoztuk, hiszen a kölcsönösségen alapuló bizalom az egyik alapja az egésznek” – mondta Márton Anikó.

 

Székesfehérvár – Vásárokban gondolkodnak

A 2011 nyarán rendezett Tudatos Vásárló Fesztivál sikerei (büszkék vagyunk rá! – a Szerk, Tudatos Vásárlók Egyesülete) nyomán Székesfehérváron is elindult a mozgolódás. A Fúzió Egyesület önkéntesei kóstolóesteket és vásárt kezdtek szervezni tavaly ősszel. A havi rendszerességű vásáron először 4-5, néhány hónap múlva már 10-15 termelő volt jelen, kezdetben 60-100, legutóbb mintegy 200 látogatóval.

 


Fehérváron kóstolóestet és vásárokat tartanak

A vásárt nulla forintból, önkéntes alapon szervezik, helypénzt sem kérnek. „Később szeretnénk egy nagyobb szabású projektet indítani, ahol marketing és arculati segítséget adunk a termelőknek, és nagyobb vásárok szervezését is tervezzük” – mondta el Silye Zoltán, a Fúzió Egyesület munkatársa, a kezdeményezés egyik szervezője.

 

Erre figyelj, ha bevásárló-közösséget szervezel:

  • A közösség minden tagja vegyen részt a munkában, mindenki a maga kvalitásainak megfelelő feladatot kapjon.
  • Törekedni kell arra, hogy a termelők is megértsék, a heti rendelések teljesítése, az időnként felmerülő minőségi kifogások kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy a vásárlók részéről töretlen maradjon a bizalom.
  • Figyelni kell rá, hogy olyan helyen legyen az átvételi pont, ahol egyébként is van forgalom, így nem okoz gondot, ha egy-egy délután sok ember fordul meg az adott helyszínen. Ezzel elkerülhető a konfliktus a szomszédokkal.
  • Nézzétek meg, hogyan működnek mások, kérjetek tanácsot tőlük, de a szabályokat a saját igényeitek szerint alakítsátok!
  • További tudnivalók a közvetlenül a termelőtől történő vásárlásról a TVE Közvetlenül c. kiadványában.

 

Néhány, már működő bevásárló-közösség elérhetősége

Szatyor Egyesület

Budapest

http://www.szatyor.org

[email protected]

Fúzió Egyesület

Székesfehérvár

http://www.kingsziti.hu

[email protected]

Kecskeméti Szatyor Egyesület

Kecskemét

http://kecskemetiszatyor.hu/

[email protected]

Kiskunfélegyházi Szatyor Klub

Kiskunfélegyháza

http://kkfhaza.szatyorklub.hu/index.php

[email protected]

Natúr Kosár

Érd

http://naturkosar.blog.hu/

[email protected]

Kiskosár Vásárló Közösség Esztergom   [email protected]

 

 

A cikk a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a FV-I-11-D-0007 jelű pályázat keretében valósult meg.

Hozzászólások

Illés Szilágyi / 2013. szeptember 2. 12.02

http://nekedterem.hu/termelo.aspx

elnézést, valamiért a link előbb lemaradt.

Illés Szilágyi / 2013. szeptember 2. 12.01

Tisztelt TVE szerkesztőség, itt találhatóak a termelőkről fotók és különféle információk.

szerk / 2012. július 2. 15.06

Kedves Nóra!
Köszönjük a linket, sajnos a honlapról semmi nem derül ki a termelőkről, hogy honnan érkezik a termék. Így hirtelen úgy tűnik, hogy ez nem a fenti értelemben vett bevásárló közösség, viszont az oldal kétségtelenül nagyon igényes.
Üdvözlettel
TVE szerk

Terjéki Nóra / 2012. június 26. 19.34

Nemrég találtam a http://nekedterem.hu/ oldalt, akik remekül marketingelik magukat, érdemes példát venni róluk e tekintetben (is)! :)
A Facebook-on is van oldalul, illetve olyan helyeken ismertetik meg magukat, ahol nyitott fülekre találnak: pl. családi rendezvényen a budapesti Millenáris parkban.

Hozzászólás beküldéséhez belépés vagy regisztráció szükséges.