alap kinézet

System Messages

A Budapesti Békéltető Testület gyakran találkozik olyan esetekkel, amelyekből jól látszik, hogy a fogyasztók nincsenek teljesen tisztában a parkolási szabályokkal. Épp ezért ajánlással segíti az autósokat, mire figyeljenek a büntetés elkerülése érdekében, vagy pedig, ha már a pótdíjazás megtörtént.

Mire figyeljünk a parkolójegy megváltása előtt?

Nagyon fontos, hogy előzetesen tájékozódj, ha ismeretlen helyen parkolsz. Ugyanis a parkolási előírások helyi szinten, azaz településenként (a fővárosban pedig kerületenként) eltérnek, így az is, hogy

  • mennyi a parkolás díja,

  • van-e méltányosság akkor, ha a figyelmetlen voltál és például téves rendszámot adtál meg,

  • időközben a fizetős várakozási helyek is változnak, vagyis ami korábban ingyenes zóna volt, idővel fizetőssé válhat.

Egy adott várakozási zónát a „Várakozási övezet zóna” c. tábla jelöl, ezek mindig a konkrét parkolási zónába bevezető útszakasz elején találhatóak meg. Ha pedig a zóna fizetős, az a kiegészítő táblán kerül feltüntetésre.

Nem lehet bármeddig parkolni még pénzért sem

Sokan például nem tudják azt, hogy egy adott parkolóhelyen általában nem lehet bármeddig várakozni még fizetés ellenében sem. Az ilyen zónában, amennyiben

  • nem fizettél egyáltalán a parkolásért sem, pedig kellett volna, akkor egyrészt pótdíjaznak,

  • de ha a megengedett időn túl várakozol, akkor pedig  emellé még közigazgatási bírságot is kaphatsz.

 


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


Ha nem működik az automata…

Leggyakrabban a fogyasztók automatából vagy pedig mobilparkolás útján fizetik ki a jegyet, azonban ezeknél is több dologra kell ügyelni.

Attól még, hogy az adott parkoló-automata nem működik, ugyanúgy meg kell fizetnie a fogyasztónak a parkolás árát! Ha ezt nem teszi meg, büntetést kaphat teljesen jogosan.

Ilyenkor tehát érdemes egy másik automatát keresni, ami működik, vagy pedig javasolt mobilparkolás útján rendezni a parkolójegyet.

A helyben rendelkezésre álló jegyváltási lehetőségekről az érintett parkolócég is tájékoztatást tud adni az automatán jelzett elérhetőségeken.

Mindenképp meg kell győződni például arról is, hogy a megfelelő automatából vesszük-e meg a jegyet, amely tényleg az adott zónára vonatkozik!

A fővárosban pedig ügyelni kell arra is ezt követően, hogy a jegyet az első szélvédő mögött, kívülről jól láthatóan helyezzék el a fogyasztók, ott is olyan helyen, ahol az érvényességi idő jól olvasható!

 

Ha az app szerint máshol vagyunk…

Mobiltelefonos fizetésnél több olyan eset előfordult, hogy a mobilapplikációkban feltétel nélkül megbíztak a fogyasztók, ám az téves zónát jelölt meg tartózkodási helyként, így nem is a helyes zónára történt a fizetés. Ennek az eredménye ismét pótdíj.

Ezért ebben az esetben sem lehet eltekinteni attól, hogy a fogyasztó meggyőződjön az applikáció által felkínált zóna helyességéről!

Ugyancsak a mobilparkolásnál fordul elő gyakran, hogy az autós például eltéveszti a rendszám karaktereit, vagy épp véletlenül egy a családban használt másik gépjármű rendszámát tünteti fel a fizetéskor.

Mikor engedik el méltányosságból a bírságot?

Településenként eltérő az, hogy milyen konkrét esetekre biztosítanak az adott önkormányzatok mentesülési lehetőséget. Ilyen eset lehet például

  • a rendszám esetében az egy vagy két karakter eltévesztése

  • ha esetleg a fogyasztó kórházi kezelésen volt és közben büntették meg.

 

Várjuk meg a visszajelző SMS-t

Arra sem árt ügyelni, és sokszor előfordult a Budapesti Békéltető Testület előtti fogyasztói kérelmek szerint, hogy a panaszos nem várta meg a fizetés sikerességét visszaigazoló SMS-t, és csak később derült ki számára, hogy egyenlege lemerült vagy épp hogy a rendszer átmeneti karbantartása miatt nem sikerült a parkolás megindítása. Ezeknek a vége pedig ugyancsak pótdíjazás lehet.

 

Egy telefonról lehet két parkolást fizetni?

Azonban ugyanúgy körültekintésre ad okot annak a fogyasztónak a példája, akit megkért egyik családtagja, hogy vegyen számára mobiltelefonjával SMS-ben parkolójegyet. Ezt a panaszos meg is tette, és csak később szembesült azzal, hogy ezzel együtt a saját parkolása leállt, aminek ismét büntetés lett a következménye.

Ha már büntetést kaptunk… 

Fontos, hogy a büntetésről szóló értesítést mindig a jármű szélvédőlapján vagy a járművön egyéb jól látható helyen kell elhelyeznie a parkolótársaságnak! Közel sem mindegy, hogy a büntetést hány napon belül rendezi a fogyasztó. 

15 napon túli befizetés esetén már emelt összegű pótdíjat kell befizetni, ami akár húszezer forintos összegre is rúghat. Így lesz a párszáz forintos jegyből sokszoros büntetés. Ilyenkor ugyanis már az egyórás várakozási díj negyvenszeresét kell megfizetni.

Ellenben, ha 15 napon belül kerül sor a büntetés kiegyenlítésére, akkor annak összege csak az adott napon belüli díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj.

A parkolótársaságokra egyúttal szigorú értesítési rend vonatkozik. Ha ugyanis a parkolás árát és a büntetést sem fizette meg a fogyasztó, úgy az érintett parkolás időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül meg kell küldeniük a jármű üzembentartója számára a fizetési felszólítást, postai küldeményként vagy más egyéb igazolható módon.

Amennyiben erre nem kerül sor, úgy adott esetben a fizetési felszólítás megalapozatlan lehet. Ez alól is van kivétel viszont: ide tartozik az az eset, ha a gépjármű üzembentartója a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változásokat elmulasztotta bejelenteni és emiatt a fizetési felszólítás nem a tényleges üzembentartó részére került megküldésre. Ez utóbbi esetben a hatvan napos határidő már nem jogvesztő.

Mikor kell törölni a büntetést?

Van néhány eset, amikor a fogyasztók utólag mentesülhetnek a parkolási büntetés befizetése alól. Ezekről sem mindig tudnak a panaszosok. Így például a fővárosban, ha megvette a fogyasztó a parkolójegyet, és azt el is helyezte a szélvédő mögött jól láthatóan, de mégis büntetést kapott, akkor kérheti ennek a törlését, amennyiben az ellenőrzés időpontja és a parkolójegy érvényességének kezdő időpontja között nem telt el 5 percnél hosszabb idő.

Ezt a parkolásüzemeltető ügyfélszolgálati irodájában lehet kérni, de a bemutatás lehetőségéről, annak pontos módjáról, így például, hogy azt e-mailben is elfogadják-e, érdemes előre tájékozódni.

Ugyanígy, szintén Budapesten, ha az érvényes mobiltelefonos parkolás ellenére kapott a fogyasztó büntetést, és 5 percnél hosszabb idő nem telt el az ellenőrzés időpontja és a mobilparkolás érvényességének kezdő időpontja között, akkor a visszaigazoló SMS bemutatásával lehet kérni a törlést. A fenti esetekben nincsen semmilyen határidő a bemutatásra, azt korlátlanul meg lehet tenni.

Egy másik fajta türelmi idő ugyanúgy él, és ez már nem csak a fővárosban, hanem egész Magyarország területén. Ha ugyanis a fogyasztó már leparkolt, meg is vette a parkolójegyet, de az időközben lejárt, bizonyos ideig nem lehet büntetni. A pótdíjat ugyanis ebben az esetben csak akkor lehet kiszabni, amennyiben

  • már 5 perccel túllépték az egy óránál rövidebb kifizetett várakozási időt, illetve,

  • ha a kifizetett várakozási idő egy órára vagy ennél is hosszabb időre szólt, akkor csak a 15 perccel történő túllépés esetén van mód a pótdíjazásra.

Fontos viszont, hogy az újabb parkolójegy megváltásával nem lehet az 5 perces türelmi időt 15 percesre meghosszabbítani, hanem mindig az utolsó parkolójegy érvényességének hossza számít.

Olyan példa is többször előfordult a Budapesti Békéltető Testület előtt, hogy a fogyasztó autóját ellopták és azzal nagy összegű parkolási bírságot halmoztak fel, amelyet a parkolótársaság a kérelmezőtől követelt, hogy fizessen meg. Az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében a rendőrségnél haladéktalanul be kell jelenteni a lopást! Ha ugyanis a fogyasztó igazolja, hogy feljelentést tett, akkor mentesül a követelés kifizetése alól.

 

Több évvel korábbi büntetés behajtása

Habár nem gyakori, de az is előfordul, hogy a fogyasztón akár három-négy évvel korábbi büntetést akarnak behajtani. Az ilyen esetekkel kapcsolatosan fontos tudni, hogy hiába egy év az elévülési idő a parkolásnál, ez még önmagában nem eredményezi a büntetés automatikus törlését. A már elévült követelést ugyanis a parkolótársaság követelheti közvetlenül a fogyasztótól, bírósági eljárásban viszont azt már nem érvényesítheti. Ilyenkor tehát a fogyasztó elévülési kifogással élhet akár a békéltető testületi eljárásban, akár a polgári bíróság előtt.

Nem szabad elfelejteni végül azt sem, hogy a fentieken túl is, a helyi önkormányzatok biztosíthatják bizonyos esetekre a méltányosságot és ezzel a büntetés törlését. Érdemes ezért rögtön a pótdíjazást követően utánanézni a fogyasztóknak, van-e bármilyen egyéb, méltányossági lehetőség!

A fentiek jól mutatják, a fogyasztók maguk is sokat tehetnek azért, hogy a kellő körültekintéssel elkerüljék a parkolási pótdíjakat, ha pedig a baj már megtörtént, akkor pedig még ugyanúgy lehet megoldás a büntetés törlésére! Amennyiben viszont panaszukat elutasították, bátran forduljanak a Budapesti Békéltető Testülethez, amelynek ingyenes, gyors eljárásában számos alkalommal születik egyezség a parkolási vitákban is.

A Budapesti Békéltető Testület ajánlása teljes terjedelmében megtekinthető ide kattintva.

Forrás: Budapesti Békéltető Testület


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


             

       Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-17-2017-00023 jelű pályázat keretében valósult meg.  



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében

Smink