Idő és fogyasztás

Világszerte kevesen vannak tisztában azzal, hogy a szegénység mennyire általános jelenség szülőföldemen, az Amerikai Egyesült Államokban. Persze, erős a gazdaságunk, és a világ más országaihoz hasonlítva az emberek gazdagnak mondhatók házaik, autóik, elektronikai berendezéseik és más javaik tekintetében. Viszont egyre szegényebbek vagyunk valami nélkülözhetetlenben: szabadidőben.

Mostanában, ha megkérdezem valakitől: „Hogy vagy?", a leggyakoribb válasz, hogy „elfoglalt". Nem is csoda! Az amerikaiak évente 160 órával többet dolgoznak, mint 30 évvel ezelőtt. Az európaiakhoz képest is többet dolgozunk - évente 400 órával többet, mint például a hollandok és a norvégok. Ez kb. plusz egy évnyi munkát jelent 4-5 évente.

A probléma része, hogy az USA-ban nincs kötelező minimális fizetett szabadság, és azok, akiknek van egyáltalán szabadságuk, általában évi két hetet vehetnek ki. Ha jól tudom, Magyarországon a pályakezdők évi 4 héttel indítanak. Az amerikaiak időszegénységének másik jó példája az újszülöttekkel kapcsolatos. Az USA-ban a legtöbb nő 6 hét szabadságot kap a szülést követően, ennek leteltével már megy is vissza dolgozni. Magyarországon, úgy tudom, a legtöbb szülő 2 év szabadságot kap.

Az amerikai időszegénységnek komoly következményei vannak. Amint azt a 2003-ban megjelent Take Back your Time c. könyv (szerkesztette John deGraaf) is jól dokumentálja, az időszegénységet és a túlmunkát számos egészségügyi problémával, közösségek és családok felbomlásával, valamint egyéb negatív jelenségekkel társítják. Kollegáimmal évek óta vizsgáljuk az időszegénységgel összefüggő kérdéseket. Két konkrét problémára koncentrálunk.

Az első a boldogsággal kapcsolatos. Nemrégiben négy vizsgálatot folytattunk: mindegyikük azt mutatta - miután a jövedelmi különbségekből eredő eltéréseket kiküszöböltük -, hogy az olyan állításokkal való egyetértés, mint „Az életem túlhajszolt volt" és „Nincs elég perc egy napban", alacsonyabb elégedettséggel, kevesebb kellemes (mint „boldog" és „vidám") és több kellemetlen (mint „boldogtalan" és „frusztrált") érzelem megélésével kapcsolódik össze. Tanulmányaink feltárják azt is, hogy az időszegénység miért aknázza alá jóllétünket: az eredmények azt mutatják, hogy akik túl elfoglaltnak érzik magukat, arról is beszámolnak, hogy nem tudnak annyira a jelen pillanatra koncentrálni, kevesebb időt töltenek örömet okozó, élvezhető dolgokkal, és olyanokkal, amik a szeretteikhez kötődnek.

Az időszegénység általunk tanulmányozott másik problémája a környezethez köthető. Amikor az emberek elfoglaltak, nagyobb eséllyel ülnek autóba ahelyett, hogy sétálnának, nagyobb valószínűséggel esznek többszörösen feldolgozott, többszörösen csomagolt készételeket ahelyett, hogy helyben termett, csomagolatlan alapanyagból főznének maguknak. Továbbá az elfoglalt embereknek kevesebb idejük van környezetkímélő dolgokkal foglalkozni, például szelektíven gyűjteni a szemetet vagy kertészkedni. Egy másik tanulmányunkban (amely de Graaf már említett könyvében jelent meg) bemutatjuk, hogy minél többet dolgozik valaki naponta, annál kevésbé valószínű, hogy ökológiailag fenntartható módon él, és annál több környezeti erőforrásra van szüksége életmódja fenntartásához.

Bár sokfajta magyarázata lehet az emberek időszegénységének, az egyik fő oknak az anyagi gazdagságra való törekvés tűnik. Vagyis láthatólag - munkaidejük folyamatos felsrófolása árán - sokan hajlandóak idejüket egyre magasabb jövedelemre és cifra vagyontárgyakra cserélni; természetesen ez az, amire az összes hirdetés is próbálja rávenni őket. Az időszegénység másik oka, hogy egyre több vállalatnak és államnak válik rögeszméjévé a még nagyobb profit és a gazdasági növekedés; ezzel párhuzamosan pedig egyre kevésbé szívesen támogatnak olyan kezdeményezéseket, amelyek a polgárok „időgazdagságát" segítenék elő. Ez az oka annak, hogy az amerikaiak - a többiekkel összehasonlítva - kevesebbet nyaralnak, többet túlóráznak, és kevesebb szabadságot tölthetnek családjukkal: a vállalatok és a kormány úgy gondolja, hogy az ezeket elősegítő intézkedések lassítanák a gazdasági növekedést.

Amikor életemben először, múlt télen, Magyarországra látogattam, meghökkenve tapasztaltam, hogy milyen hatalmas mértékben vette és veszi át az ország ezt a kapitalista és fogyasztói szemléletet. Vendéglátóim közül többen is aggodalmukat fejezték ki ezzel kapcsolatosan, és részben azért is írom ezt a cikket, hogy elmondjam a magyaroknak, hogy amerikaiként megélt tapasztalatom és pszichológusként végzett kutatásaim is azt mutatják, hogy komoly költségei vannak a pénzre és vagyontárgyakra összpontosító életmódnak. Az anyagi gazdagság és a vagyontárgyak megszerzésének rögeszméje - remélem, ezt érzékelteti rövid esszém - súlyos árat fizettet velünk: kevesebb időt enged arra, hogy a saját magunknak, szeretteinknek és a nagyvilágnak kedvező módon élhessük életünket.

Tim Kasser, Ph.D. a galesburgi (Illinois, USA) Knox College pszichológia professzora. Az anyagiasság, a fogyasztói társadalom és az életminőség témáinak kutatója, számos tudományos cikk szerzője. Az anyagiasság súlyos ára c. könyve 2005-ben jelent meg magyarul az Ursus Libris kiadásában.

Megjelent a Tudatos Vásárló 8. számában.