fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Idén is Ne Vásárolj Semmit! Nap

Időnknek egyre nagyobb részét emészti fel a bevásárlóközpontokban tanyázás, a boltok közötti járkálás, a hirdetési újságok átnyálazása, vagy épp termékinformációk hajhászása az interneten. De ez fáj a Földnek. Állj meg egy napra!

Persze a divat olyan múlandó, a termékek sokszor olyan silány minőségűek, hogy minden igyekezetünk ide vagy oda, előbb-utóbb kezdhetjük elölről. Sőt, bevásárlási lázunk állandósult, nélküle talán már élni sem tudunk, személyiségünket pedig márkák, boltok, tárgyak, stílusok alá rendeltük.

De tényleg azok vagyunk, amit megveszünk? Neked tényleg a divat mondja meg, hogy ki vagy?

 

A másik oldalon pedig azt is tudjuk: sokszor valós szükségleteinken messze felül, már-már nyakra-főre vásárlunk, mintha minden mindegy lenne.  A megvásárolt dolgok vagy otthon halmozódnak, vagy rövid távon a kukában kötnek ki.

 

Közben pedig az előállításukhoz szükséges nyersanyag- és energiaigény óriási terhet ró a Földre. Míg 1987-ben december 19-én, 2014-ben már augusztus 19-én volt a túllövés napja, ami után már a jövő generációk elől vesszük el az erőforrásokat. Nem is beszélve arról a rengeteg hulladékról, ami részben a gyártás, részben a forgalmazás, részben pedig az (el)használat révén keletkezik.

 

A Ne Vásárolj Semmit! Nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozás. Annak kinyilvánítása, hogy mégsincs rendjén az, hogy míg egyre többet törődünk a vásárlással, az élet más fontos dolgait elhanyagoljuk. Helytelen, hogy egyre kevesebbet törődünk barátainkkal, rokonainkkal, egészségünkkel, vagy épp szellemi fejlődésünkkel.

 

Élj többet, vásárolj kevesebbet! – az Adbusters 2009-es Ne Vásárolj Semmit! napi kampányának ez volt a szlogenje

 

Nincsen rendjén az sem, hogy fogyasztási szokásainkkal környezeti és társadalmi problémákat generálunk. Mint ahogy az sem, hogy a vásárlás és egyes tárgyak kedvéért hajlandóak vagyunk még el is adósodni, miközben ha őszintén magunkba nézünk, nélkülük is boldogan elélhetnénk. A felvett áruhitelek negyedét a tervezettnél sokkal később fizetik vissza.

 

A Ne Vásárolj Semmit! Nap hagyománya Észak-Amerikából származik, ahol a Hálaadás Napja utáni első péntek a karácsonyi bevásárlás hagyományos kezdőnapja. A nagy szupermarketek, bevásárlóközpontok ilyenkor hatalmas akciókkal várják a vásárlókat, akik boltnyitáskor őrültek módjára taposnak át egymáson, csak hogy biztosan kapjanak az olcsó árukból.

 

Kalle Lasn a Ne Vásárolj Semmit! Nap egyik ötletgazdája nyilatkozik a mozgalomról a CNN-nek

 

A sokszor emberéleteket is követelő „fekete péntek” fogyasztói társadalmunk egyik legszomorúbb megnyilvánulása – igazán méltó arra, hogy ne vegyünk benne részt.

 

A fekete péntek legborzasztóbb esetei. Már a képek is szörnyűek

Néhány elgondolkodtató tény

  • A vásárlásfüggést vagy kényszeres vásárlást egyre inkább szenvedélybetegségként tartják számon. Becslésesek Magyarországon ez a népesség mintegy 5%-át érinti, de a nők jó harmada lehet veszélyeztetett.
  • A hazai vásárlók mintegy fele soha vagy csak ritkán készül előre a vásárlásra bevásárló listával.
  • A vásárlások átlagosan 40%-a az előzetes vásárlási szándékoktól független, hirtelen ötlet és gyors döntés alapján való impulzus vásárlás, amiben nagy szerepet játszanak az akciók és a boltok által bevetett marketing-trükkök. A hazai felmérések emellett azt is mutatják, hogy a vásárlók 55%-a hagyatkozik a boltokban hozott gyors döntésekre.
  • Többek között annak köszönhetően, hogy Európában átlagosan minden hónapban veszünk egy új mobilt, világszerte évente 40 millió tonna elektronikus hulladék keletkezik, aminek a megfelelő kezelése és újrahasznosítása egyáltalán nem megoldott.
  • Életmódunknak köszönhetően jelentősen túlterheljük a bolygót. Ha mindenki úgy élne, mint mi magyarok, kettő Földre lenne szükségünk. Míg ugyanis egy lakosra körülbelül 1,7 globális hektár biológiailag aktív terület jut, mi 2,98-at használunk fejenként.
  • Ez megfelel a felelőtlenség globális átlagának: az emberiség ugyanis 50%-kal gyorsabban használja a bolygó ökoszisztémáinak szolgáltatásait, mint ahogy azok képesek lennének megújulni.
  • Mindeközben még jól sem érezzük magunkat annyira. A fogyasztásban és az anyagi javak felhalmozásában éllovasnak számító (és sokak számára példaképnek tekintett) Egyesült Államok a második világháború óta igencsak meggazdagodott. Annak ellenére, hogy az átlagos amerikaiak többet és többet fogyasztanak, egyre boldogtalanabbak és egyre rosszabbul érzik magukat a világban. Mi vajon boldogabbak vagyunk?
  •  

Mikor van a Ne Vásárolj Semmit! Nap és hogyan vegyek részt benne?

A Ne Vásárolj Semmit! Napot Magyarországon november utolsó péntekén tartjuk. Ennek oka egyrészt a nemzetközi akciónaphoz való csatlakozás, másrészt viszont a magyar vásárlási statisztikák is azt mutatják, a legtöbbet péntekenként vásárlunk. November végén ráadásul már nálunk is javában zajlik a nagy karácsonyi reklámhadjárat, mintha karácsonyra más módon nem is lehetne készülni, csak vásárlással.

 

Különösebb dolgot nem is kell tenni ezen a napon: egyszerűen ne vásárolj!

 

Nem arról van szó, hogy nem vehetsz buszjegyet, mozibelépőt, vagy épp ebédet a menzán. Az egy napos fogyasztói böjt kifejezetten a boltok elkerülésére vonatkozik: használd az idődet valami másra!

Az életben sok örömforrás van még, a boldogságot nem a boltokban árulják.

Kép: drsusanrubin.com

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás