fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Húsvétváró ökovásár Lengyelországban

Idén immár 15. alkalommal rendezik meg Wrocław-ban Európa egyik legnagyobb ökovásárát március 16-23. között.  

A helyi termelőktől az ökogazdákon át a környezetvédemi szervezetekig sokféle kiállítóval találkozhatunk. Több mint 40 féle workshopon különböző termékek előállításának folyamatával is megismerkedhetnek a látogatók. A 2001 óta rendszeresen, immár évi két alkalommal – tavasszal és ősszel – megrendezett fenntartható életmódot és helyi vállalkozásokat támogató wrocławi ökovásár gyökerei a 14. századig nyúlnak vissza. Mondhatni egész Európából jöttek ide kereskedők kicserélni portékáikat. Az évszázadok alatt nemcsak az áruk cserélődtek, hanem a népek kulturális szokásai is.

Ezt a multikulturális hagyományt kívánta újjáéleszteni és környezettudatos formában kibővíteni FER civil szervezet: a cél Európa egyik legnagyobb ökovásárának létrehozása. Ennek fényében nem meglepő, ha a résztvevők széles skálájával találkozhatunk: helyi termelők, ökológiai gazdálkodók, kézművesek, népművészek, kulturális-, környezetvédő- és természetvédő szervezetek.

Az információs pultnál számos oktatási anyag közül válogathatunk. A gyerekek is sokat tanulhatnak, hiszen az EkoJarmark nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre és tájékoztatásra: az adott terméket ki és hol készítette, mennyire hasznos, tényleg szükségem van-e rá, tudom-e később újrahasználni. Ehhez hasonló alapvető kérdésekre hívják fel a figyelmet a szervezők. A vásárban elsősorban helyi, zöld termékekkel találkozhatunk, amelyeket környezetbarát módon, a hagyományokat tiszteletben tartva állítottak elő.

Ezek után nem meglepő, hogy ez az ökovásár egyben workshop is.  Személyesen beszélgethetünk a gyártókkal, termelőkkel, és kipróbálhatjuk néhány kézműves termék elkészítését is. Közel 40 kiállító termékeinek nyújt megjelenési lehetőséget a vásár – élelmiszereknek, kozmetikumoknak, ruháknak, ékszereknek vagy éppen konyhai berendezéseknek. 

 

Legyen illatosító vagy gyertya – a lényeg, hogy természetes alapanyagból készüljön.

És nemcsak a kínálat sokféle, de a megszerezhető ismeret is. A fogyasztói pontokon folyamatosan tájékozódhatunk, hogy az adott típusú termék vásárlásakor mit kell keresni és mit kerülni. Olyan érdekes dolgokra kaphatunk választ, mint például:

  • Mik azok az ehető kozmetikumok?

  • Hogyan változtathatod meg úgy az étrendedet, hogy klímabarát legyen?

  • Milyen növények termeszthetők városi kertészetekben?

Mindent ki lehet próbálni, meg lehet kóstolni, a standoknál széles a kínálat.

 

Képek a vásárról

A vásár honlapja

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

 

 

 

 

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás