fbpx

| Laura Savier

Hogyan javítsuk a lakás levegőjét?

Ha azt hiszed, hogy a szobában védve vagy a füsttől és a szmogtól, tévedsz. Az Ecologist cikkéből sok minden kiderül a lakásban előforduló légszennyezésről, valamint megtudhatunk néhány hasznos dolgot arról, hogyan tehetjük tisztábbá a benti levegőt.

Ennyit az „otthon, édes otthon” fogalmáról. A levegőminőség szempontjából lehetséges, hogy egészségesebb egy nagyváros szmogos utcáin sétálgatni, mint otthon ülni a televízió előtt.

Vegyük például a kedvenc kanapédat: tudtad, hogy az apró részecskék, amelyek ledörzsölődnek a bútor anyagából, az orron és a szájon keresztül a tüdőbe jutnak?

Michael Braungart német vegyész, a Cradle to Cradle Design (Bölcsőtől bölcsőig) társalapítójának véleménye szerint a szövet összetevői között előfordulhatnak „mutagén anyagok, nehézfémek, veszélyes vegyi anyagok és színezékek, amelyeket gyakran a szabályozók is a veszélyes kategóriába sorolnak, kivéve, amikor a vásárlónak mutatják be és adják el ezeket a termékeket”.

Braungart „gázkibocsátási” kísérleteket végzett hétköznapi tárgyakon (szőnyegen, műanyag játékon, elektromos borotván), amely során a kibocsátott mérgező gázokat elemezte.

Eredményei szerint a legveszélyesebb tárgyak között ott van a műanyag tapéta és a linóleum, a lézernyomtató és a fénymásoló (a festékkazettából kiáramló port könnyen belélegezhetjük), ragasztók, festékek, valamint a háztartási gépek, mint például a tévékészülékek és a mosógépek.

A kísérlet tanulsága: „A beltéri levegő sokkal rosszabb minőségű, mint a londoni szabadtéri. Ha a négy fal között tartózkodunk, össze vagyunk zárva a vegyszerekkel.”

Ezt a nézetet egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá. A US Environmental Protection Agency (EPA, Amerikai Környezetvédelmi Hivatal) először 1986-ban hívta fel a figyelmet a beltéri levegő rossz minőségére, míg az Egyesült Királyságban 1996-ban, a Building Research Establishment (Épületkutató Vállalat) publikálta meglepő felfedezéseit a témáról.

Ez azért is érdekes, mert miközben a szabadtéri levegő egyes szennyezőanyagainak koncentrációját európai szabvány korlátozza, a beltéri levegőről ugyanez nem mondható el.

Egy ökoépítész tanácsai

  • Fessünk víz- vagy agyagalapú festékekkel, akár egyszerű agyaggal.
  • Használjunk igazi nyersfát a farostlemez és a laminált fa helyett.
  • Vásároljunk használt bútorokat (alacsonyabb a káros gáz kibocsátásuk).
  • Függönyeinket régi típusú, jó minőségű szövetből készítsük el.
  • Az öregebb épületek több szempontból is jobbak az újaknál. Ezeket még gyakran a közelből származó mészkőből és megfelelő fából építették. „Az öreg épületek rendelkeznek természetes szellőzéssel, mivel nemritkán egy kicsit huzatosak.”

Időnk nagy részét épületekben töltjük: otthonunkban, irodában, iskolában vagy boltokban. Európai és amerikai tanulmányok igazolják, hogy életünknek átlagosan 90%-át a négy fal között éljük le.

Az vagy, amit belélegzel. A levegő alkotóelemei végül a testünkbe kerülnek, ezért a jó minőségű levegő létfontosságú kérdés.

A beltéri légszennyezés jelentős részének forrása az épületeken belül van. Ahogy Baungart tanulmányai is rámutattak, szinte mindenből, amit használunk, részecskék válnak le vagy különböző gázok jutnak a levegőbe. Ez fokozottan érvényes az új tárgyakra.

A mindennapi élet leggyakoribb használati tárgyai (szőnyeg, kárpit, gyárilag előállított fatermékek, elektromos berendezések, tisztítószerek) illékony szerves vegyületeket (VOC) bocsátanak ki, többek között formaldehidet. Ezek a vegyületek folyékony vagy szilárd anyagok, amelyek szobahőmérsékleten gáz-halmazállapotúvá válnak, vagy gázokat bocsátanak ki.

Az illékony szerves vegyületek sajnos a leggyakrabban előforduló anyagok a beltéri levegőben. Káros egészségügyi hatást válthatnak ki, például szem-, orr- vagy torokirritációt, fejfájást, koordinációs zavart, hányingert, valamint károsíthatják a májat, a vesét és a központi idegrendszert. A VOC vegyületek közül egyesek bizonyítottan, mások pedig feltételezetten rákkeltő hatásúak.

A beltéri levegő minőségének szakértője, Dr. Derrick Crump szerint a fent említett szerves vegyületek zárt térben mért koncentrációja általában tízszerese a kültéri mennyiségnek. Ráadásul ezek a gázok megrekednek a négy fal között. A légmentesen zárt és energiahatékony modern épületekben sokkal kisebb a huzat által előidézett légcsere. Ezen kívül az utcán előforduló szennyezőanyagok (például kipufogógázok) is beszivároghatnak az ablakon vagy a rosszul elhelyezett szellőzőn keresztül, és így szintén megrekedhetnek az épületekben.

Legrosszabb esetben a nagyfokú légszennyezettség következménye az ún. „beteg épület szindróma”, amely tünetei a fejfájás, szédülés, dezorientáció, kimerültség, koncentrációs nehézségek, szem-, orr- és torokirritáció. Az újonnan épült vagy felújított épületekre jellemzőbb a fokozottabb gázkibocsátás, mint a régi házakra.

——–Mit tehetünk?——–

Szellőztessünk természetes módon

Hacsak nem egy forgalmas út mellett lakunk, az ablaknyitás a legegyszerűbb és legolcsóbb módja a szennyezett szobai levegő frissítésének.

Légfrissítő helyett – amely az illékony szerves vegyületek egyik forrása – természetes szagtalanítókat használjunk, például szódabikarbónát vagy más, természetes módon illatosított anyagokat. Ne használjunk kölnit, dezodort vagy bármit, aminek köze van a „parfüm” szóhoz, amelyet körülbelül százféle allergén vagy perzisztens vegyület szinonimájaként értelmezhetünk.

Szabaduljunk meg a tisztítószerektől

A legújabb tanulmányok bizonyították, hogy a szórófejes tisztítóanyagoktól asztma alakulhat ki a felnőtteknél. Azt is kimutatták, hogy ha a nők tisztítószereket használnak terhességük alatt, akkor gyermeküknél kiskorban légzési nehézségek fordulhatnak elő. Takarítsunk különböző természetes növényi alapú tisztítószerekkel, vagy próbáljuk ki a hagyományos tisztítási módszereket citrommal, ecettel, valamint szódabikarbónával.

Apró részecskék, amiket belélegzünk

A por az csak por, ugye? Hát nem. 2002-ben a Greenpeace száz angliai háztartásból származó pormintát vizsgált, amelyekből olyan veszélyes anyagokat mutattak ki, mint a ftalátok, brómtartalmú vegyületek, alkilfenolok és óntartalmú szerves vegyületek.

A rendszeres takarítás jelentősen csökkentheti a belélegezhető részecskék, porszemcsék, pollenszemcsék és egyéb allergiát kiváltó anyagok mennyiségét. A páratartalom alacsony szinten tartásával megakadályozhatjuk a penész terjedését, ami belélegezve szintén allergiás reakciókat válthat ki.

A növények ereje

A NASA két éven át tartó kutatása szerint az élő növények lebontják a levegőben előforduló formaldehidet, benzolt és szén-monoxidot. Különösen hatékony segítséget nyújt ebben az arékapálma, a botpálma, a szobafikusz, a sárkányfa, a borostyán, a vitorlavirág, a gerbera, a tigrislevél, a zöldike és a kislevelű fikusz.

Szennyezett szőnyegek

A szőnyegek egyfajta porraktárként működnek: felgyülemlenek benne a poratkák, amelyek gyakori kiváltó okai az asztmának és egyéb allergiás betegségeknek, valamint felfogják a szennyeződéseket.

A Greenpeace 2001-es Poisons Underfoot (Mérgek a láb alatt) című jelentéséből kiderül, hogy az újonnan gyártott szőnyegek jelentős mennyiségű hormonkárosító anyagot, brómtartalmú égésgátlót (BDE-209), rovarirtó szereket (permetrint valamint az immun- és szaporítószerv-rendszerre káros tributiltint) és formaldehidet tartalmaznak. A linóleumokban található ftalátok szintén káros hatásúak a hormonokra, valamint asztmát és gyermekkori allergiát idézhetnek elő.

Alapvető szabály, hogy a mesterséges anyagok (nejlon és poliészter) helyett próbáljunk meg természetes gyapotból (vagy rostból) készült szőnyeget, szerves gyapjúból és pamutból, kókuszrostból, jutából készült pokrócot használni. Viszont mindenképpen ellenőrizzük, hogy nem használtak-e ezeknél különböző vegyszereket vagy ragasztókat (megbízható gyártókat a www.healthyflooring.org oldalon találhatunk). Az angliai Field Studies Council által hitelesített fából készült padló is megfelelő.

A meglévő szőnyegeink tisztításához mérgező szőnyegtisztítók helyett használjunk gőzzel tisztító gépeket, és mindig vegyük le a cipőnket, hogy az utcáról ne hordjuk be a koszt és a baktériumokat.

Mivel ne fessünk?

A hagyományos festékek akrilt, poliuretánokat, PVC-t és VOC-t (illékony szerves vegyületeket) tartalmazhatnak, amelyek felszabadulnak a festék párolgása során. Válasszunk inkább vízalapú és agyagalapú, mérgező anyagoktól mentes festéket, és ellenőrizzük, hogy oldószermentes-e. A Tudatos Vásárlók Egyesületének falfesték-tesztje segít a választásban.

Elektromos berendezések

Ne tartsunk elektromos készülékeket a hálószobában. Vegyük például a számítógépet: ez mérgező gázokat és fémeket (kadmiumot, ólmot és higanyt), savat, műanyagot, klór- és brómtartalmú összetevőket tartalmaz. A nyomtatóknál használt festékkazetták és patronok porában nikkel és higany található.

Nézd meg a Greenpeace rangsorát, amelyben a nagyobb IT gyártókat értékelik környezetvédelmi és etikai szempontból.

Óvjuk a gyermekeinket

Ha gyermeket vársz, nagyon figyelj oda a gyerekszoba berendezésére. A szülők gyakran esnek abba a hibába, hogy ebből az alkalomból kifestik a szobát, új szőnyeget és függönyt tesznek fel. A gyermek így nagyon mérgező szobába érkezik.

Ágynemű

Csökkentsük a hálószoba mérgezőanyag-tartalmát pl. a Greenfibres vegyszermentes latex, kókuszrost és gyapjú matracaival és szerves pamutból készült ágyneműivel!

Kép: bejan

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás