fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Hatvanszoros különbség Európa szegényebb és gazdagabb országai között

A legfrissebb adatok szerint egy európai lakos átlagos vásárlóereje évi 4,2 millió forintnak felel meg. A leggazdagabb ország Lichtenstein, ahol az éves vásárlóerő 20,1 millió Ft-nak felel meg, a sort Ukrajna zárja évi 303 ezer Ft-tal, vagyis több mint hatvanszoros a különbség. Vajon hol áll Magyarország ezen a ranglistán?

A GfK piackutató cég minden évben elkészíti Európa és Magyarország vásárlóerő térképét, amely során 42 országot vizsgálnak meg. A tanulmányban a vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleérte mindennemű állami juttatást) euróban kifejezve.

A legfrissebb adatok szerint egy európai lakos 2015-ben átlagosan 13.636 euró elméletileg elkölthető jövedelemből él egy évben, amely 4,2 %-kal több, mint 2014-ben. Ez forintban kifejezve 4,2 millió forintnak felel meg, amely havi átlagban 352 ezer forint. A tanulmány szerint óriási a szakadék Európa észak-nyugati és dél-keleti fele között, gyakorlatilag nincs középmezőny, egyedül Spanyolország vásárlóereje közelíti meg az európai átlagot.

Liechtenstein a legtehetősebb 64.900 euróval (mely az európai átlag közel ötszöröse – 20,1 millió Ft), őt követi Svájc 43.514 euróval (13,5 millió Ft) és Norvégia 30.265 euróval (9,4 millió Ft). Az európai lakosság 40%-át adó négy legnépesebb ország – Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország – a kontinens vásárlóerejének 60 %-a fölött rendelkezik.

Európa sereghajtói Moldova és a katonai konfliktus által is sújtott Ukrajna, ahol a vásárlóerő nem éri el az évi  2.000 eurót sem. Az átlagosan elköthető jövedelem 1.214 euró (376 ezer Ft) Moldovában, míg Ukrajnában 978 euró (303 ezer Ft).

 

 

Magyarország immár harmadik éve a 31. helyen áll. Hazánkban az egy főre jutó vásárlóerő 5.239 euró 2015-ben, amely 1,6 millió forintnak felel meg éves szinten, és havi viszonylatban 135 ezer Ft-ot jelent. A leggazdagabb a főváros, ahol az 27,2 %-kal magasabb a vásárlóerő a nemzeti átlagnál, ez havi 172 ezer Ft-ot jelent. A legszegényebb megye Szabolcs-Szatmá-Bereg ahol 25,9%-kal alacsonyabb a vásárlóerő a magyar átlagnál, amely havi szintre lebontva 100 ezer Ft.

Forrás: GfK

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

   

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében készült. 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás