• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Győzött az ecet!

2012.11.17. /

2011 elején fordultunk a GVH-hoz a Calgon ecetes TV reklámja miatt. Végre pont került az ügy végére, és nem is akármilyen eredménnyel. A GVH 15 millió forintra bírságolta a Calgon forgalmazóját fogyasztók megtévesztése miatt. 

Mint korábban már megírtuk a Calgon egy 2010-ben sugárzott TV reklámban azt állította, hogy a vízkőoldóként használt ecet tönkreteheti a mosógépet.  Mivel a Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta környezetbarát alternatívaként népszerűsíti  az ecetet, kíváncsiak voltunk az állítás megalapozottságára.

Ezért  2011 február elején nyílt levélben fordultunk  a Calgon hazai forgalmazójához a Reckitt Benckiser Kft-hez, amelyben arra szólítottuk fel, hogy igazolja a reklámban elhangzott állítások valóságtartalmát.

Megkaptuk a választ a Calgon forgalmazójától, de mivel megítélésünk szerint az indoklásuk nem volt kellőképpen megalapozott, pontosítást kértünk, és egyúttal megtévesztő reklám gyanújával eljárást kezdeményeztünk a Gazdasági Versenyhivatalnál.

Több mint másfél év várakozás után, a héten kézhez kaptuk a GVH értesítését. Íme:

„A Versenytanács megállapítja, hogy a Reckitt Benckiser (Magyarország) Termelő és Kereskedelmi Kft. 2010. augusztus 2-től 2010. november 21-ig alkalmazott kereskedelmi gyakorlatával fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanusított amikor, az általa a Calgon vízlágyító termék népszerűsítésére közzétett hirdetésekben valótlan állításokat tett az ecet mosógépben való használatát illetően, ezáltal saját termékének adott célra való alkalmasságát, annak előnyeit a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon jelenítette meg.”

A Versenyhivatal 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a céget.

A GVH döntés teljes szövege itt olvasható.

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!


  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében