fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A fogyasztók az orangutánokkal vannak

A csokoládékban használt pálmaolaj kitermelése az esőerdők elpusztításával jár. A Greenpeace a fogyasztókat is mozgósító nemzetközi kampánnyal próbálta rábírni a Nestlét, hogy a cég ne vásároljon felelőtlen beszállítóktól. Úgy tűnik sikerrel.

A pálmaolajat a fa gyümölcsének héjából sajtolják, és világszinten az egyik legnagyobb mennyiségben felhasznált növényi olaj. Számos kozmetikumban és élelmiszerben fordul elő, így sok csokoládéban is megtalálható. A legnagyobb olajpálma-ültetvények Indonéziában vannak, ahol a természetes növénytakarót, az őshonos fafajtákat hatalmas területeken vágják ki és haszonnövényekkel helyettesítik.

Az országban évente két százalékkal csökken az erdők területe. Ez hozzájárul a klímaváltozáshoz, és tovább rontja a már így is veszélyeztetett orangutánok (illetve egyéb állatfajták) életfeltételeit.

A Greenpeace évek óta végez kutatómunkát Indonéziában, és a drámai helyzetért a nagy pálmaolaj-vállalatokat teszi felelőssé. Köztük is elsősorban a helyi Sinar Mast, amely a külföldi felvásárlók legnagyobb beszállítójaként szerintük a természetet súlyosan károsító és illegális módszereket alkalmaz.

Csatalkozz Te is az Auchan bojkotthoz >>> !

A vegyi és kozmetikai terméket gyártó Unilever, illetve az élelmiszergyártó Kraft többek között a Greenpeace nyomására tavaly már bejelentette, hogy szerződést bont a céggel. A Nestlé 2009 októberében kihirdette, hogy 2015-től csak minősített, fenntartható módon termelt pálmaolajat használ termékeihez, ennél hamarabb azonban nem tud váltani, mert nem látja biztosítottnak, hogy hozzájut a megfelelő alapanyaghoz.

Ez a határidő azonban nem nyugtatta meg az aktivistákat, akik idén márciusban akcióba lendültek. Az internetes közösségi portálokon fogyasztók százezrei nézték meg és küldték tovább a Greenpeace kampányvideóját, sokan ezután a Nestlé Facebook oldalán fejezték ki elégedetlenségüket, és megpróbálták a vállalatot jobb belátásra bírni.

 

A kampányban március 17-én orangutánnak öltözött aktivisták kérték a brit, a német és a holland gyárak alkalmazottait, hogy ők is sürgessék a szerződésbontást a természetkárosító tevékenységet folytató beszállítókkal. Ezzel körülbelül egy időben a Nestlé jelezte, hogy a szerződést felbontotta, a civilek viszont azt állítják, hogy új beszállítója is a Sinar Mastól vásárol, így nem történt érdemi változás.

A Nestlé a világ legnagyobb élelmiszer-ipari vállalata, a zöldek szerint egyben a legnagyobb pálmaolaj-felhasználó, így döntései komolyan befolyásolják az indonéz kitermelési viszonyokat. A Greenpeace arra kérte a vállalatot, hogy minden közvetlen és áttételes kapcsolatot szakítson meg a Sinar Masszal.

A Nestlé májusban közzétette Felelős Beszerzési Irányelveit, amely szerint a jövőben azonosítja és kizárja azokat a beszállítókat, amelyek tevékenysége erdőirtással hozható kapcsolatba. A bejelentést a Greenpeace kampánya sikereként könyveli el.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 19. számában.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás