fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Fesztiválújdonság: „re:pohár”

A Szegedi Ifjúsági Napok-on (SZIN, 2008. augusztus 27-31.) környezetkímélő fesztiválmegoldás mutatkozik be: a visszaváltható söröspohár.

A „re:pohár” alkalmazásának köszönhetően várhatóan 3.000
kg-mal kevesebb szemét keletkezik majd a fesztivál 5 napja alatt, miközben a környezettudatos
szemlélettel ‘első kézből’ ismerkedhetnek
meg a fiatalok. Jelenleg Magyarország 10 legnagyobb fesztiválján évente több
mint 10.000 m3 (azaz 1.000.000 kg) hulladék keletkezik, a betétdíjas pohár
alkalmazásával körülbelül 15%-kal lehetne csökkenteni az összes keletkező
hulladék mennyiségét.

A betétdíjas, visszaváltható söröspohár rendszer mind a
megelőzést, mind pedig az újrahasznosítást nagy mértékben elősegíti. Egy „re:pohar”-at
nagyságrendileg 100-szor lehet újrahasználni, ezért ennek használatával
töredéknyi hulladék keletkezik, a pohár elhasználódva pedig másodnyersanyagként
kezelhető, mint a szelektív hulladékgyűjtés által visszanyert egyszer
használatos poharak. Sőt, a szelektív hulladékgyűjtéssel ellentétben itt nincs
szükség a külön gyűjtött hulladék utóválogatására sem. A fesztiválozók nagy
része ugyanakkor annyira megszereti a rendezvény ideje alatt használt poharat, ,mutatják
nemzetközi példák, hogy többségük haza is viszi magával.

Természetesen a betétdíjas rendszernek is vannak
többletterhelései (mosás, gyártási többletterhelés), ugyanakkor abból
kifolyólag, hogy egy ilyen poharat többször is újra lehet használni, minden
egyes pohárral 100 db egyszer használatos pohár legyártási és szállítási
terheléseit váltják ki, ami nagyságrendekkel nagyobb terhelést jelent a
környezetre, mint például a poharak környezetbarát mosószerekkel történő mosása.
A Dán Környezetvédelmi Hivatal összehasonlító értékelése
kimutatta, hogy még a legrosszabb esetben is, azaz távoli mosó, nagy szállítási
távolság; energiaigényes gyártási folyamat, stb. esetén is mindössze 5-10
újrahasználat szükséges a visszaváltható pohár környezetbarát „győzelméhez”. A
SZIN esetében ráadásul a mosó közvetlenül a visszagyűjtés helyén fog üzemelni,
így nem kell számolni az itt felmerülő szállítási terheléssel.

Külön üdvözlendő, hogy a visszaváltható poharat a Borsodi Sörgyár
Zrt. vezeti be azzal a céllal, tudatosítsa az egyes emberek egyéni felelősségét
a környezetvédelem területén, és azt, hogy mindennapi döntéseiknek és
cselekedeteiknek valós befolyásuk van. Reméljük, hogy a példa hamar elterjed, s
a következő fesztiválszezonban már általánossá válik.

A SZIN egyébként is
környezettudatos fesztiválként kívánja újrapozícionálni magát, ennek részeként
idén Ökofalu
is lesz a helyszínek között. Emellett biológiailag lebomló műanyagból készülő étkezési
eszközöket vezetnek be, építenek a TELEKOCSI rendszerre, a MÁV révén kedvezményes
lehetőséget nyújtanak a vonattal utazóknak, a bringával érkezőknek ingyenes
kerékpártárolót üzemeltetnek, illetve akik a városba szeretnének kiruccanni,
azok riksa-taxival tehetik azt. A fesztivál ideje alatt a helyszínen szelektív
hulladékgyűjtő rendszer segítségével gyűjtik a szemetet, s táblákkal népszerűsítik
a látogatók között a takarékosságot és az ökotudatos kempingezést, fesztiválozást.
Számos ökotudatos civil szervezetek is jelen lesz, valamint akcióba lép a „zöld
rendőrség”, lesz fair trade kávézó és a fesztiválon magyar biotermelőktől
származó gyümölcsöket is árusítanak majd.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás