• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Értékteremtés a Barát-hegy lábánál

2015.12.03. /

A Miskolc külvárosában lévő majorságban sérült és ép emberek együtt gazdálkodnak. A kecskesajtot, szappant és kézműves termékeket kínáló bolt mellett, erdei iskolával, színes természetismereti programokkal és játszótérrel várják a látogatókat.  

Miskolcon, a Bükk-hegység lábánál elterülő Baráthegyi majorságot 2004–ben alapította a Szimbiózis Alapítvány. Az autista fiatalok számára kerestek olyan rehabilitációs lehetőséget, amely hasznos, értéket teremtő és egyben önfenntartó tevékenységet is nyújt. A farm pályázati pénzből valósult meg, s ma is javarészt pályázatokból tartja fenn magát az állami normatíva mellett. Hosszú távú cél az önfenntartás, ám ehhez jelenleg még nem adottak a lehetőségek.

A kezdetben csupán egy hétvégi házból álló birtokon sorra épültek a kiszolgáló épületek, a legutóbbi, a sajtműhelyt és az üzlethelyiséget is magában foglaló épületet ott jártamkor, november közepén adták át. Az öt hektáron számos tevékenységet végeznek. A száznál is több munkavállaló nagyjából 85%-a megváltozott munkaképességű; az autisták mellett siket, nagyothalló, értelmileg akadályozott és kerekesszékes munkatársuk is van. A majorságban található lakóotthon mind a 14 lakója is foglalkoztatott.

A majorságban eltöltött délelőtt során betekinthettem szinte az összes tevékenységbe. A rehabilitációs farmon Kovácsné Ferencsák Zita, majorságvezető kalauzolt végig. Mellette egy nagyothalló munkatárs, a sajtmanufaktúrában dolgozó Julcsi is segített az eligazodásban.

A rehabilitációs és szociális farm olyan társadalmi funciókkal kiegészülő mezőgazdasági modell, amely a hagyományos agrártevékenységeket a szociális hálóba integrálja. Vagyis az egyes tevékenységeket rehabilitációs, oktatási, alternatív turisztikai céllal kapcsolja össze. A szociális farmok emellett növelik a vidék megtartó erejét, hiszen helyben, a kisközösségekben képesek munkahelyet teremteni. Magyarországon az egyik első rehabilitációs gazdaság a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorsága.

Friss zöldség, gyümölcs és sajt készül

A farmon a kecskék létszáma folyamatosan gyarapszik, az állatok tejét a szappanfőzésnél és a sajtkészítésnél hasznosítják. Tejtermékeik, valamint a vegyszermentesen megtermelt gyümölcseik, szabadföldi és üvegházi zöldségeik a lakóotthonban élők szükségletein kívül az alapítvány a Szorgoskert Nonprofit Kft-jének konyháját is gazdagítják.

Innen szállítanak a miskolci Batyu-Téka étterembe, a saját fenntartású és külső szociális intézményekbe, szociális étkeztetésbe, egyéni megrendelőknek és a NAV miskolci irodáinak büféjébe is.

A most beinduló levendulatermesztés pedig a kézműves tevékenységeket hivatott kiszolgálni.

Saját tüzelőanyagot készítenek

A mezőgazdasági tevékenység mellett asztalosműhelyük is van, valamint fapellett- és brikettgyártó kisüzemük is. Az itt előállított fűtőanyaggal részben ki tudják váltani a majorság gázfűtését, s kis mennyiségben eladásra is tudnak termelni.

Az itt dolgozók kézműves ajándéktárgyai is rendkívül sokrétűek: merített papírból készült naptárak, gyertyák, textil- és fa ajándéktárgyak széles választékát találhatjuk.

 

Webshop, adventi vásár, piac

Az elkészült termékeket kézműves vásárokon értékesítik, mint például a Miskolci Adventen vagy a Kocsonyafesztiválon, de el szoktak jutni budapesti rendezvényekre is – az aktuális megjelenési felületről az alapítvány honlapján találunk információt.

A termékek Miskolcon a Batyu-Téka étteremben, a Búza téri piacon és a Baráthegyi Majorságban, vagy a Batyu-Téka étterem webshopjában is megvásárolhatók. Az egyes vásárokról hazatérve a fiatalok mindig nagy büszkeséggel és érdeklődéssel kérdezik, vajon az ő kezük munkája is gazdára talált-e. Természetesen én sem mehettem haza üres kézzel, karácsonyfánkat idén az ő munkájuk is díszítik majd.

-  A majorság sajtjai megkapták az Élő Tisza és a Hír védjegyet is
-  A majorság dolgozói szívesen teljesítenek egyéni és céges igényeket is, erről a szimbiozis.net oldalon és a szimbiozis@szimbiozis.net emailcímen kaphatunk felvilágosítást
-  Az adventi programokhoz bejelentkezés szükséges, szintén a fenti címen

Szemléletformálás, érzékenyítés

A majorságnak van még egy, legalább ennyire hasznos „terméke”, ez pedig a diákokkal való kapcsolat, a fogyatékkal élők és az egészségesek összehozása, a társadalom érzékenyítése. Nyári táboraikba és erdei iskolájukba egész évben várják az általános iskolás csoportok jelentkezését. A diákok a fogyatékkal élő fiatalok segítségével betekintést nyernek a farm életébe, és be is vonják őket ezekbe a tevékenységekbe.

Emellett lehetőség van természetismereti órák tartására is. A nemrég átadott „mini diósgyőri várban” (Diósgyőri Interaktív Játszóvár) és az eredeti mongol jurtában a megváltozott munkaképességű fiatalok segítségével rendkívüli történelemórát is tartanak.

A középiskolás korcsoportot az iskolai közösségi szolgálat keretei között érik el. Több miskolci gimnáziummal  évek óta együttműködnek. A közösségi órák keretében a gimnazista fiatalok az autista lakók rehabilitációs, szabadidős és munkatevékenységeiben is részt vesznek, testközelből tanulják meg, hogy igenis lehetséges együttműködés a fogyatékkal élők és az egészségesek között.

A majorság minden évben, így 2015-ben is készül egy mindenki számára nyitott adventi programsorozattal. Ennek során a látogatók szamárháton érkezhetnek a majorságba, ahol a vár és az istálló megtekintése után közös kézműves tevékenységben vehetnek részt.

 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében készült. 


  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében