• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Az én időmben

2007.08.09. /
Sokszor hivatkozunk a józan paraszti észre, mégis csak ritkán hallgatunk rá. Talán ez az egyik oka annak, hogy az utóbbi száz évben a természetközeli, józan megfontolásokra, a természet tanulmányozására és megértésére törekvő zöldség- és gyümölcstermesztési módszerek helyét átvették a vegyianyag-intenzív technológiák.

A 84 éves, kisgazda családból származó Robb Kálmánné Manci nénivel beszélgettünk arról, hogy ő és földművelő családja hogyan élte meg ezeket a változásokat, mit gondol a mai helyzetről.

 

Manapság egymás után derülnek ki különböző vegyi anyagok, köztük permetező szerek káros egészségügyi hatásai, amelyek a mezőgazdasági munka közben és - a maradványanyagok révén - fogyasztáskor is jelentkeznek. Mindezt tudjuk, mégis úgy tűnik, hogy a háztáji és nagybirtokos zöldség- és gyümölcstermesztés nem vesz tudomást a veszélyekről. Régen is ennyi vegyi anyagot használtak? Hogyan védekeztek a kártevők ellen?

Nekünk többféle fánk volt: meggy, szilva, alma, dió, őszibarack, és ezeket soha nem kellett permetezni. Nem nagyon voltak kártevők. Egyetlen egy volt: a cserebogár, tavasszal. A cserebogarat azelőtt úgy irtottuk, hogy hajnalban, amikor még hideg volt, kimentünk, leráztuk a dermedt bogarakat a fáról, hazavittük, és odaadtuk a csirkéknek. A szilvafát nagyon szerette a cserebogár. Ha nem szedtük volna össze, lerágta volna az összes levelet. Régen olyan bőven termő szilvafánk volt, hogy volt olyan év, hogy nem lehetett látni az ágat a gyümölcstől.

A gyümölcsfákat soha nem permetezték. Tavasszal metszettünk, ritkítottunk, és minden fa tövét lekentük mésszel, hogy télen ne rágja meg a nyúl. Mikor eljött a nyár, a sok gyümölcsöt leszedtük, különválogattuk, és vittük a piacra eladni. Olyan gyönyörűek voltak!

Csak a szőlőt kellett permetezni: volt olyan év, hogy hétszer is. Rézgálicot és meszet használtunk. A mész akkoriban nem volt oltva, mint most, hanem darabokban árulták. Elhoztuk, vízbe tettük, ahol elolvadt, elkezdett forrni, bugyogni. Ekkor már be volt oltva. A rézgálic is darabokban volt, ezért édesapám a permetezés előtti nap összetörte, beletette egy zacskóba, azt bele a vízbe, ott elolvadt. A rézgálicot és a meszet összekeverte, azzal permetezett.

Aztán 1936-37-ben annyi káposztalepke volt, hogy menni kellett a káposztát hernyózni. A töveket egyenként tisztítottuk meg, kézzel kellett rajtuk szétnyomkodni a lepkepetéket.

Nehéz elképzelni, hogy nem voltak kártevők, és ez a sokfajta gyümölcsfa sem volt soha beteg... A háttérből beleszól a beszélgetésbe Manci néni lánya: „De krumplibogár volt."

Krumpli? Azelőtt három-négyféle krumpli termett, nem volt bogár, nem volt pajor. Az csak a háború után jött be. Most, ha ültetek, be kell szórni az ágyát Alvarinnal, a lótetű ellen.

Hogyhogy csak a háború után? Azelőtt is volt krumpli.

Volt krumpli, de nem volt bogár. Azt Amerikából hozták be a háború után, a krumplival együtt. A háborúban elvitték a lovakat, az emberek nem tudtak mivel szántani, vetni, nem volt mit enni. Ezért Amerikából hoztak be krumplit, de azzal együtt a krumplibogarat is. Volt egy termék, nem emlékszem a nevére (DDT - a szerk.), azzal kellett beszórni a krumplit a bogár ellen, mert annyi volt belőlük, hogy lerágta az összes termést. De az olyan büdös volt, hogy utána nem lehetett a krumplit megenni.

Ezek a nemzetközi élelmiszer-kereskedelem hátulütői: új kártevők és a kiirtásukhoz szükséges új vegyi anyagok. Ez is azt sugallja, érdemes a helyinél maradni. Említtette, hogy ma már vegyi anyagot használ a lótetű ellen; nem gondolt arra, hogy így a krumplival együtt megesszük a mérget is?

Egyszer a szomszéd kiskakasa, egy kistestű japán kakas megevett egy Alvarintól elpusztult lótetűt, és a kiskakas is feldobta a talpát. Én egyébként csak egy kicsit teszek, és van olyan év, amikor nincs is lótetű. Egyébként a lótetű melegben feljön a felszínre, akkor kapával is össze lehet szedni.

A hetvenes években már mindenhol: a téeszekben, de a kiskertekben is műtrágyát használtak. Manci néniék nem használtak akkor sem? Nem lehetett volna nagyobb hozamot elérni a műtrágyával?

Nem. Mi még 1985-86-ban is Zsámbokról hozattuk a marhatrágyát. Azelőtt nem használtak műtrágyát, mindenkinek a házánál volt ló, tehén, malac. A vegyi anyag nem olyan, mint a trágya. Egyszer mi is kipróbáltuk a pétisót, de nem használt, jobban jártunk, amikor a trágyát vettük. Amikor dinnyét termesztettünk, a dinnyefészekbe egy-egy marék trágyát tettünk. Annyi dinnye volt! Paradicsomot is termeltünk: 40 mázsára voltunk leszerződve a hatvani cukorgyárral. Ott csak kiváló árut vettek át, nem szabadott egy zöldnek vagy csutkának sem benne lennie. Aztán volt olyan év, hogy tizenkét zsák babunk termett. Olyan sok, hogy reggeltől estig nem értünk a végére. Megoldottuk vegyszerek nélkül, de rengeteget dolgoztunk, látástól vakulásig. Akkor mentünk csak haza, amikor lement a nap. Hajnal háromkor keltettek, és mentünk. A hajnali hidegben annyira fázott a kezem, hogy főtt tojást vittem, úgy melegítettem.

Hová vitték azt a rengeteg árut? Ma mindenki arra panaszkodik, hogy semmit nem lehet eladni.

Mindenki járt a piacra. Az én szüleim is hetente kétszer jöttek fel a pesti piacra. Akkor más országból még nem nagyon hoztak be árut.

A falusi gazdák azt mondják, hogy nem szabad túlnemesített zöldség-, illetve gyümölcsfajtákat venni, a legjobb a helyi. Azt javasolják, kérjünk inkább strapabíró sarjakat, palántákat a szomszédtól, mert azok ellenállóbbak, ezért kevesebbet kell vegyszerezni. Manci néniék honnan vették a sarjakat a gyümölcsfaültetéshez?

A gyümölcsfalerakatból. De ott mind olyan áru volt, amiért feleltek: ha ropogóscseresznye-fát kértél, azt adták, rajta volt a papír. És mi magunk is foglalkoztunk palántázással. Anyám vitte a palántákat eladni a piacra. Nagyüstben melegítettük a vizet, langyos vízzel locsoltuk a palántákat, üveg volt rajtuk, este takaróval betakartuk. Olyan gyönyörűek voltak, hogy 1 fillért adtak egy szálért, az is pénzt hozott a házhoz.

Az alapján, amit mesélt, megtudhattuk, hogy a paraszti élet sok lemondással és kemény munkával jár. Lett volna lehetőségük mást csinálni, sőt aktív éveikben nem a föld jelentette elsődleges jövedelemforrásukat, mégis egész életükben kötődtek a földhöz. Miért?

Nagyon szerettem a szőlőbe járni, még nyugdíjas korunkban is jártunk a férjemmel, olyan szép zöld volt minden, jó levegő, csicseregtek a madarak. Nagyon szerettem ott lenni! A szüleim dolgos emberek voltak, mi is mindig rengeteget dolgoztunk, soha nem értünk a végére.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 9. számában.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében