fbpx

| Tudatos Vásárló

Eltűnnek a hagyományos izzólámpák az Európai Unióból 2012-ig

Fokozatosan eltűnnek a hagyományos izzólámpák az Európai Unió tagországaiban az elkövetkező négy év alatt.




A tagállamok energiaügyi minisztereinek múlt heti ülése alatt
hozott döntés szerint energiatakarékosabb és környezetkímélőbb égők és lámpák
veszik át a hagyományos, kevésbé hatékony világítótestek helyét, utóbbiak pedig
2012-ig folyamatosan kikerülnek a kereskedelmi forgalomból.

Andris Piebalgs energiaügyi biztos közlése szerint a
lépéssel Románia áramfogyasztásának megfelelő energia spórolható meg, illetve
évente 15 millió tonnával kevesebb szén-dioxid kerül majd a környezetbe. A
fogyasztók áramszámlája évente 25-50 euróval lehet kevesebb a takarékos
lámpáknak köszönhetően.

A 100 wattos régi izzók már jövő ősszel eltűnnek a
pultokról, majd évente újabb típusoktól válnak meg a gyártók és a kereskedők. A
döntést még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd a brüsszeli
bizottság hozza meg a hivatalos döntést, várhatóan márciusban.

A miniszterek brüsszeli találkozóján megvitatták azokat az
elképzeléseket, amelyek révén az Európai Unió teljesítheti azt a vállalását,
hogy 2020-ra a megújítható energiafajták részesedését uniós átlagban 20
százalékra emeli. A téma az úgynevezett klímavédelmi és energiacsomag részeként
vezető napirendi pont a tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki és
pénteki brüsszeli találkozóján.

 

Forrás: MTI

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás