fbpx

| Tudatos Vásárló

Egységes Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális fogyasztóvédelmi
felügyelőségek összevonásával szeptember 1-el egységes fogyasztóvédelmi
szervezeti rendszer született, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
(NFH).


Az intézményi átszervezéssel párhuzamosan a
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) új honlapot is kapott, ami a www.nfh.hu cím mellett a
Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség korábbi URL hivatkozásán, a www.fvf.hu-n is elérhető. Az
nfh.hu domain eredeti használója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (korábbi nevén
Nemzeti Fejlesztési Hivatal, azaz NFH) volt, ami átadta a címet az NFH-nak. Az
NFÜ a www.nfu.hu címen érhető
el.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság létszáma
26-tal 362-re bővült, jövőre létszámuk 512 főre, 2009-ig pedig 611-re
emelkedik. Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója még a
Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetőjeként augusztus 27-én a hatóság
munkaértekezletén fontos lépésnek nevezte a hatóság létrehozását, mert ezzel
megteremtődik a feltétele a hatékonyabb működésnek.

A fogyasztóvédők tavaly 49 témában végeztek
43 ezer 107 ellenőrzést, 10 ezer laboratóriumi vizsgálatra került sor. A múlt
évben 1,6 milliárd forint bírságot szabtak ki. Az idén az első félévben nőtt az
ellenőrzések száma, a kiszabott bírság összege 846 millió forint volt, 70
millió forinttal több, mint tavaly az első hat hónapban.

Alexa György, a parlament fogyasztóvédelmi
eseti bizottságának elnöke üdvözölte a fogyasztóvédelmi hatóság létrejöttét. “Ez
a lépés segítheti, hogy az ország egész területén egységes elvek alapján és a
jogszabály egységes alkalmazásával hatékonyan lépjen fel a fogyasztóvédelem” –
mondta a honatya az MTI-nek. Hozzátette: a szervezet és a jogszabályi háttér
erősítése, létszámának bővítése tovább erősítheti Magyarországon a fogyasztói
biztonságot.

 

Forrás: MTI

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás