A világpiaci verseny növekedésével a számítógépek ára drasztikusan lecsökkent az utóbbi években. Viszont kapacitásuk hiába növekszik, a tervezett élettartamuk 2-3 évre zsugorodott.

Az 1980-as évektől indult meg a gyártás-kiszervezési folyamat. Ennek eredményeképpen ma globális értékláncok állítják elő a számítógépeket, vagyis gyakorlatilag maguk a márkagyártók már termelőüzem nélküli nagyvállalatok, és valójában a beszállítók állítják elő a gépeket.

A kiszervezés erősödik, a termelést pedig áthelyezik az alacsonyabb munkabérű országokba, mindez fokozza a kereskedelmet. Így nem meglepő, ha mára az elektronikai cikkek forgalma meghaladja a mezőgazdaság és a textilipar együttes forgalmát.

Az utóbbi időben megjelenő szabványosítás az elektronikai iparban is óriási méreteket öltött, ennek következtében a termékek ára és a munkabérek is drasztikusan csökkentek. Már nemcsak a termelés, hanem – korábban a magas munkabérű országokban történő – fejlesztés is egyre inkább Kelet-Ázsiába tevődik át.

Ma az Egyesült Államokat is megelőzve Kína a legnagyobb informatikai termékexportőr, a világon minden második laptop Kínából származik.

Gombamódra szaporodnak a városok

A piac liberalizációja során egyes térségek teljesen átalakultak az odaköltöző külföldi cégek gyárainak hatására. A Hongkong melletti Shenzenbe a kormány például adókedvezménnyel, jó közlekedési lehetőségek biztosításával és olcsó munkaerővel csábította a nagyvállalatokat.

Az odaköltöző munkások 20 év alatt 30 ezerről 12 millióra duzzasztották a lakosságot. A dolgozók többsége a partvidéktől távoli településekről származik. Elsősorban rossz körülmények között élő fiatal nőkről van szó, akik pénzszerzés és függetlenedés céljából, valamint a városi élet utáni vágytól hajtva utaznak távoli városokba, hogy ott gyárakban dolgozzanak.

Mivel valójában nincs joguk a városban letelepedni, és a havi 18000-35000 forintnak megfelelő fizetésükből amúgy sem telne lakásra vagy szobára a városban, teljesen ki vannak szolgáltatva az őket alkalmazó cégeknek, akik nagyon rossz állapotú munkásszállásokon helyezik el őket. Gyakran több mint tízen osztoznak egy szobán, sokszor nincs lehetőség meleg víz használatra, és a csótányok, patkányok sem ritkák.

Jogtalanul

Mivel a munkások általában nem kapnak szerződést, munka- és lakókörülményeik teljesen ellenőrizhetetlenek. A 12-14 órás műszak és a túlóradíj nélküli éjszakai robotolás teljesen megszokott.

Az átlagosan 5-6 évig tartó városi munkavállalásnak végül fizikai jelei alakulhatnak ki: testtartási rendellenességek, látászavar, valamint a mérgező anyagok és a nem megfelelő védőfelszerelés miatti mérgezések, légzőszervi megbetegedések. E tünetek késői, akár évekkel későbbi megjelenése jelentősen akadályozza a dolgozók kártérítési követeléseit.

Bár napjainkban ezek a vándormunkások egyre jobban tudatában vannak munkavállalási jogaiknak, és időnként sztrájkkal, munkahelyváltással vagy tüntetésekkel tiltakoznak, komolyabb eredményeket csak a környezeti és munkásmozgalom összefonódásával lehetne elérni.

Illegális exporttal szabadulunk meg a hulladéktól

Bár a veszélyes hulladékot tilos nem OECD tagállamokba szállítani, mégis gyakoriak a hamis címkézéssel Nyugat-Európából Indonéziába vagy más fejlődő országba tartó konténerek, amelyekben számítástechnikai roncsok utaznak.

A gépeket szétszedik, a hasznos anyagokat (réz, arany, ezüst) kézzel eltávolítják, a hulladékot pedig elégetik. Mivel a gépek tele vannak nehézfémekkel és más káros elemekkel, az égetés során mérgező anyag szabadul fel, amely nemcsak a dolgozókat és a helyi lakosokat veszélyezteti, de a talajvizet és a termőföldet is szennyezi.

A globalizáció következtében világszerte erős versengés kezdődött a régiók között, amelyek megpróbálják alullicitálni egymást munkajog, szociális jogok, adó és ökológiai normák terén.

A WEED németországi civilszervezet célja, hogy megszüntesse ennek a versengésnek a káros hatásait, valamint elszámolhatóvá és ellenőrizhetővé tegye a cégeket a teljes értékláncon belül. Ehhez viszont szükség van a keresleti oldal (vagyis mi, fogyasztók, beszerzők) kezdeményezésére és nyitottságára.

Ezen belül is elsősorban a közintézmények – mint nagy felvásárlók – tudnának nyomást gyakorolni a számítástechnikai iparra azzal, hogy nem gondolkodás nélkül a legolcsóbb termékeket veszik meg, hanem megkövetelik a vállalatoktól a társadalmi és ökológiai normák betartását.

További részletek a filmben >>>

Kép [cc] bührmann