fbpx

| Tudatos Vásárló

Csökkentették az allergizáló illatanyagok használatát a gyártók

2005 óta az EU-ban 26 allergizáló illatanyag esetében külön jelölni kell a címkén, ha a termék tartalmaz ilyet.  Egy vizsgálat kimutatta, hogy rendelet bevezetése óta csökkent ezeknek az allergizáló anyagoknak a használata.
 

Az illatanyagokat a parfümökben használják a legnagyobb koncentrációban, ezeknek akár 30 %-át is kitehetik, míg elsősorban más funkciójú, illatosított készítményekben csak 0,1–1 %-os koncentrációban vannak jelen. Egy-egy termékben jellemzően 20–200 különféle vegyület, illatanyag is lehet a mintegy 3000 forgalomban lévő anyag közül. A felhasznált illatanyagok mintegy 80 %-a a kozmetikai készítményekbe kerül, míg az illatosított termékekben (például játékok, higiéniai papíráruk) való felhasználás aránya 20 %.

A fogyasztók tájékozottsága érdekében a kozmetikai termékek csomagolásán 26 gyakran alkalmazott, egészségügyi (allergén) kockázatot jelentő illatanyagot tettek jelöléskötelessé 2005-ben. A jelölésköteles összetevők között szerepel az elterjedten használt, és így vélhetően ismertebb

–          citronellol,

–          geraniol,

–          linalool

–          D-limonene.

Az EU területén érvényes szabályozás hatásairól a Fogyasztók Biztonságával foglalkozó Tudományos Bizottság (Scientific Committee on Consumer Safety, SCCS) készített felmérést.

Az SCCS tanulmánya szerint a természetes összetevőkből gyártott kozmetikumok gyakran nagyobb koncentrációban tartalmaznak allergizáló hatású illatanyagokat, mint a tömegtermékek.

A felmérés mintegy 80 termékben vizsgálta az illatanyagok jelenlétét és koncentrációját. A listázott illatanyagok felhasználási gyakorisága minden illatanyag esetén átlagosan 50 % -kal csökkent a tájékoztatási kötelezettség bevezetése után.

A legnagyobb gyakorisággal (66 %) a citronellolt használták illatosítóként a jelölésköteles anyagok közül, de a D-limonene, linalool, geraniol és a Butylphenyl methylpropional is jelen volt a vizsgált termékek felében.

A gyerekeknek szánt kozmetikai termékekben az illatanyagok jelenlétének gyakorisága jellemzően harmada a hagyományos kozmetikumokhoz képest.

Az illatanyagok a kozmetikai cikkekben mért legnagyobb koncentrációja nem csökkent ilyen egyértelműen. Az adalékok egy részénél megfigyelhető volt a ritkább, de intenzívebb, nagyobb koncentrációban történő felhasználás.

A felmérések szerint a kozmetikai termékek esetén a fogyasztók rendszeresen találkozhatnak a jelölésköteles illatanyagok többségével. A tisztítószereket és más háztartási illatosított termékeket figyelembe véve viszont a listázott adalékanyagok részei a mindennapi életünknek.

Az erősen allergén hatású α-amylcinnamyl alcohol, cinnamal, methyl-2-octynoate és Evernia prunastri illatanyagok felhasználása kevéssé gyakori, a gyermektermékekben pedig kifejezetten ritkán használják őket.

 

kép: dreamstime-luxeterna

 

A cikk a Földművelésügyi Minisztérium PTKF/467/2014-es számú Zöld Forrás pályázat keretében készült. 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás