• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Cégmérce: Drogériák

2010.08.31. /

Aktuális cégmércénkben a három magyarországi drogérialáncot vizsgáltuk meg a már ismert szempontok szerint. Egyik sem kiemelkedő teljesítményű.

Vásárlásunk során nem csak egy termék mellett tesszük le voksunkat, hanem annak gyártóját is támogatjuk. Cégmércéinkben azt vizsgáljuk, hogy mennyire etikus, illetve a társadalom iránt mennyire felelős cégpolitika társul egy-egy ismert márkához. Ezúttal a drogérialáncok képviselőit, a Rossmann-t, a DM-et és a Müllert vettük górcső alá.

Az egyes alkategóriában született eredményeket összevetve egy viszonylag gyenge mezőny képe rajzolódik ki: Az első helyen 7 ponttal a Rossmann áll, őt 6 ponttal a Müller követi. Harmadik a DM 5,5 ponttal.

 

Környezeti szempontok

A környezeti jelentés célja, hogy egy vállalat számot adjon arról, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a tevékenysége során keletkezett környezeti problémák, károk megoldására, elkerülésére. Az általunk megvizsgált cégek egyike sem tartotta fontosnak, hogy honlapján közzé tegyen ilyen jelentést, ezért minden versenyző fél mínusz ponttal indult.

Környezeti jelentés híján is szerettünk volna képet kapni a vizsgált áruházláncok által okozott szennyezésekről, környezeti károkról, ezért utánajártunk, hogy milyen az egyes cégek környezetpolitikája pl. a sajtó vagy a hatósági beszámolók tükrében. Két vállalattal kapcsolatban pozitív információra bukkantunk:

  • a DM Alverde termékei megfelelnek a BDIHelőírásainak,
  • a Rossmann pedig kínál sajátmárkás bioterméket.

A Müller egy fekete ponttal lett gazdagabb, ugyanis az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2009-ben 200.000 Ft hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte a céget.

 

Társadalmi szempontok

A társadalmi szempontok vizsgálatánál számos problémát találtunk. A cégeknek leginkább a fogyasztóvédelemmel gyűlt meg a bajuk:

  • A Müllert 2009-2010-ben tizenkét alkalommal büntette meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), nagyrészt árfeltűntetési hiányosságok miatt. Négy esetben alkoholtartalmú termékek kiskorúnak történő értékesítése miatt fizetett bírságot a cég.
  • Újsághírek szerint 2007-ben egy DM üzletbe nem engedtek be egy vak férfit a vakvezető kutyájával, a GVH pedig ugyancsak 2007-ben azért bírságolta meg a céget, mivel kommunikációs tevékenysége során a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. 2008-ban a Megatrade botrány kapcsán olvashattunk a DM-ről, az Indexértesülése szerintugyanis a drogérialánchoz is jutottak lejárt szavatosságú termékek. Ezen kívül az elmúlt két évben ötször bírságolta meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a céget, általában árfeltüntetési hiányosságok miatt.
  • Az árfeltűntetés okozta a legtöbb gondot a Rossmannak is. Az összesen tizennyolc fogyasztóvédelmi bírság (2007-2010) közül hét tartozott ebbe a kategóriába, de megbüntették a céget tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, alkohol- és dohánytermékek kiskorúnak történő értékesítése és gyógynövények engedély nélküli árusítása miatt is. A Gazdasági Versenyhivatal 2006 óta összesen háromszor büntette meg a Rossmannt, ebből kétszer fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartás miatt öt-öt millió forintra. Egy németországi történet is gyarapítja a cég rosszpontjainak számát, a német versenyhatóság ugyanis 300 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta a lánc egyik helyi érdekeltségét, mivel az a piaci áron alul forgalmazta bizonyos termékeit.

 

Minden cégnek járt egy fél büntetőpont azért, mert külföldi tulajdonban van, a DM-nek pedig még egy, mivel sajátmárkás termékét is külföldön gyártatja.

Akadtak gondok a foglalkoztatás terén is. Háromból két cégnél bukkantunk nem túl hízelgő információkra.

  • A magyarországi Rossmann 2005-ben kapott kritikát a Liga szakszervezettől, mivel az érdekképviselet szerint a cég fellépett szakszervezete ellen. Csehországban a helyi leányvállalat volt kénytelen kártérítést fizetni, mivel nem alkalmazott egy roma asszonyt.
  • A DM-nél apró jó pontok is születtek. A cég 2002-ben elnyerte az Integrált Foglalkoztatásért Díjat, 2008-ban a Legjobb Női Munkahely címet, ezenkívül esélyegyenlőségi foglalkoztatási politikával rendelkezik. Sajnos árnyalja a képet, hogy a munkaügyi felügyelet 2006-ban és 2007-ben is munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte a drogéria óriást. 

A társadalmi szempontok értékelését is büntetőpontokkal kellett befejeznünk. A vizsgált cégek egyike se tett közzé a honlapján etikai kódexet, és nem válaszolt a TVE írásos információkat kérő levelére.

 

Extra szempontok

Sajnos csak lefelé tudtunk pontozni az extra szempontok vizsgálatánál is. Honlapjaikon hiába kerestük a génmódosított termékekkel kapcsolatos irányelveket.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Cégmércében a márkák sorrendje az egyes szempontok kihagyásával, illetve előtérbe helyezésével át is rendezhető, attól függően, kinek mi a fontosabb. Sőt, emailben üzenni is lehet az értékelt cégeknek.

 

A cikk a KvVM Zöld Forrás támogatásával valósult meg.

Kép [cc] kawade



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében