• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Biohal

2008.02.29. /
Magyarország hagyományosan halas ország, bár újabban viszonylag kevés halat eszünk, s sokszor az is importból származik. Jó hír viszont, hogy lehet kapni már biohalat is. De mi is ez pontosan?
 

Annak ellenére, hogy a világ ökotermelésében már több éve megjelent ágazat a haltermelés, az Európai Unió tagállamaiban és hazánkban sem létezik hatályos rendelet mely az előállítás feltételeit szabályozná. Magyarországon a Biokontroll Hungária Kht. dolgozta ki, összhangban a többi külföldi ellenőrző szervezet ide vonatkozó feltételrendszerével, a saját, halgazdálkodásra vonatkozó előírás rendszerét. Ez lehetővé teszi, hogy megbízható, ellenőrzött körülmények között előállított bio-halhús kerüljön asztalunkra.

A hazai tógazdasági biohal-termelés feltételrendszerének kidolgozása során nagy hangsúlyt fektettek a nemzetközi szakirodalom és más országokban kidolgozott vagy kidolgozás alatt álló technológiák, standardok, direktívák tanulmányozására (pl. BIO-SUISSE, Svájc; NOSB, NOP, USA; Naturland, Németország; Soil Association, Egyesült Királyság; KRAV, Svédország; Bio-Fisch, Isana, Ausztria, stb.). Figyelembe vették továbbá az ökológiai gazdálkodási mozgalmak világszervezete, az IFOAM és a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program előírásait és alapelveit is.

A biohal termelés során az alábbi alapelveket kell figyelembe venni:

  • Vizes élőhelyek védelme (természetvédelmi alapelv)
  • A biodiverzitás megőrzése (ökológiai alapelv)
  • Fenntartható gazdálkodás kialakítása (ökonómiai alapelv)
  • A víz, a táplálékok, a tápanyagok, a termelésre és tenyésztésre szánt élőlények rendszeres ellenőrzése (biomonitoring) (minőségbiztosítás és ellenőrzés alapelve)
  • Az állatok tartása, nevelése és tenyésztése során a természetes vagy természet közeli környezet kialakítása és fenntartása (állatvédelmi és állatjóléti alapelv)
  • A tenyésztés és termelés során az allochton (tavon kívülről származó) szennyezések megakadályozása (környezetvédelmi alapelv)
  • A tenyésztés és termelés során ökológiai termelésből származó anyagok felhasználása, csak természetes szerek felhasználása tókezelésekre és gyógyászati célokra (ökológiai gazdálkodás klasszikus alapelve)


A természetes vízi (halászott), nem tenyésztett hal, valamint az ún. extenzív halgazdálkodás során előállított hal bioterméknek nem minősíthető, ökológiai jelöléssel forgalomba nem hozható.

A legfontosabb általános feltétel, hogy a halak csak olyan földből készült vagy lebegő, merülő határolókkal elválasztott tavakban tenyészthetők, melyeket nem kemizált természetes területek határolnak, és ahol megakadályozható, hogy az adott vízgyűjtő területről a felszíni vizek szennyeződéseket moshassanak be a vízbe. A szokványos mezőgazdasági területektől a szükséges izoláció (pl.: völgyzárógátas tórendszereknél) legalább 500 m egybefüggő növényzettel borított terület, abban az esetben ha a vízfelület felé 5%-nál nagyobb lejtésű a terület, akkor 700 m ez a távolság. Biztosítani kell, hogy a tenyésztett halak ne juthassanak ki a rendszerből és az ellenőrzésben lévő halfajok vadon élő példányai ne juthassanak be a gazdaság vizeibe. A halgazdaságba kerülő mezőgazdasági eredetű anyagoknak (takarmány, szaporító-anyag, takarmány-hal stb.) ellenőrzött ökológiai gazdaságból származóknak kell lenniük, kivéve az engedélyezett eltéréseket. A termelés során nem alkalmazhatók szintetikus műtrágyák és egyéb szintetikus anyagok, illetve GMO szervezetek és azok termékei, származékai.

A szokványos halastavakat átállításakor a tó (terület) átalakítása és átállítása mellett (ennek időtartama 2 év) a szokványos gazdaságból származó ivadékoknak is át kell állniuk, amely során vagy az átlag testtömeg-gyarapodás utolsó 90%-ának kell ökológiai körülmények között megvalósulnia, vagy a hal teljes élettartama utolsó 2/3-ának kell az előírásoknak maradéktalanul megfelelő körülmények között eltelnie. Ez az időtartam azonban semmiképpen nem lehet egy évnél rövidebb.

Az ökológiai halgazdálkodás során is engedélyezett a párhuzamos gazdálkodás (ökológiai és nem ökológiai haltenyésztés is folyik azonos gazdaságban). Ez esetben azonban feltétlenül szükséges a két egység megbízható, és a gazdálkodás minden területére kiterjedő, nyomon követhető szétválasztása, a dokumentáció külön vezetése (kihelyezés, takarmányozás, tótrágyázás, raktározás, lehalászás).

A halszaporításban csak a természetes módszer a megengedett. Az ivadéknak ökológiai gazdaságból kell származnia, mely lehet saját természetes szaporulat vagy más ökológiai gazdaságból történő beszerzés. Amennyiben ivadék nem szerezhető be ökológiai halgazdaságból, akkor származhat szokványos gazdaságból, ha a táplálkozó lárva vagy előnevelt ivadék nem érte még el a 30 napos kort. Ezt az eltérést azonban a Biokontroll Hungária Kht.-nak előzetesen engedélyeznie kell.

A szülőpároknak (anyahalak) ökológiai-halgazdaságból kell származniuk, illetve legalább egy éve ökológiai körülmények között kell élniük

A vízminőségnek meg kell felelni az ökológiai vízminőség szerinti jó kategóriának (MSZ 12749). A tó felületének legalább 5%- át, vagy a partszegély legalább 20%-át egy legalább 1,5 m széles partszegély, vagy a ponty esetében legalább 30%-át egy legalább 2 m széles part menti nádas, és egyéb vízinövény vegetáció borítsa, amelynek karbantartása csak mechanikai illetve biológiai eszközökkel végezhető.

A tavi ökológiai halgazdaságban tartott halfajok népesítési sűrűsége - a megfelelő oxigén és táplálékellátottság biztosítása mellett - 1 m-es átlagos vízmélységre számítottan a ponty esetében 3000 db/ha egynyaras (P1), vagy 600 db/ha kétnyaras (P2) egyed helyezhető ki.

Ezen felül telepíthető még polikultúrás népesítésben - a tó természetes táplálékbázisára épülő - ragadozó és növényevő halállomány.

A halgazdaságban az összes táplálóanyag-igény legalább 50%-át a természetes hozamnak kell képeznie. A tó tápanyag-utánpótlására ökológiai, vagy extenzív állattartásból származó istállótrágyát, valamint egyéb ökológiai eredetű növényi termékeket és/vagy ásványi termékeket lehet használni. A felsoroltakkal bevitt N hatóanyag mennyisége legfeljebb 40 kg/ha lehet évenként.

A teljes takarmány 90%-ának ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból kell származnia, amely átállási is lehet, a maradék 10% pedig szokványos gazdaságból is származhat (éves szinten és a takarmányok szárazanyag tartalmára vetítetten figyelembe véve). A takarmánynak meg kell felelnie a takarmányokra, takarmány-kiegészítőkre, összetett takarmányokra vonatkozó jogszabályoknak, illetve a Biokontroll erre vonatkozó előírásainak.

A betegségmegelőzés és állategészségügyi előírásai közül az engedélyezettek a természetes fizikai eljárások (pl. a tavak részbeni kiszárítása, átfagyasztása), a szervetlen összetételű, nem toxikus anyagok használata (pl.a hidrogénperoxid, a közönséges só, a mész, az égetett mész, nátrium hipoklorit stb.), a természetben meglévő szerves összetételű nem toxikus anyagok használata (pl.a citromsav, a hangyasav, az alkohol stb.), a természetben meglévő növényi kivonatok, homeopátiás készítmények, anyagok, valamint a csontliszt használata.

Kiemelt jelentősége van a megelőző intézkedéseknek, kezeléseknek, ilyenek a szükséges vízkezelések (szűrés, fertőtlenítés, plankton-szelekció mész és rézoxid felhasználásával, plankton-oltás), továbbá a megfelelő faj kiválasztása, az optimális állatsűrűség tartása és táplálása, valamint a sós fürdetés. Valamennyi kezelés esetén pontos dokumentációt kell készíteni.

Lehalászáskor az alkalmazott halászati eszközöknek, eljárásoknak a stressz minimalizálására kell törekedni, és a halakkal érintkező eszközöket a halászat előtt meg kell nedvesíteni, hogy sérülést ne okozzanak.

Élő állatok szállításakor a szállítási szabályokat kell betartani, melyek az állományűrűséget a vízhőmérséklet függvényében határozzák meg.

A halak teleltetésére szolgáló tavak kezelésére vonatkozó szabályok megegyeznek a termelő tavak kezelésére vonatkozó általános előírásokkal.

A biohal termelés mellett a biohal-feldolgozásra - a HACCP mellett - további speciális szabályok vonatkoznak.

 

A cikk eredeti változata a Biokultúra újság 2007/2. számában jelent meg. Közzétéve a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. engedélyével. A korábbi számok írásainak nagy része elolvasható az újság honlapján.

Kép [cc] hexion



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében