37 háztartási rovarirtásra használt készítmény forgalmazása tilos Magyarországon 2008. augusztus 22-étől. A termékek azért kerültek tiltólistára, mert az Európai Unió biocid-felülvizsgálati programjában törölt, az egészségre káros, veszélyes hatóanyagot tartalmaznak - többnyire klórpirifoszt, metomilt, alletrint és S-bioalletrint. A nyilvántartásból kivont termékek az Európai Unió 2007/565/EK határozatának hatályba lépése után 12 hónappal már nem lehetnek forgalomban, a háztartásokban történő felhasználásuk a szavatossági lejárati idejükig engedélyezett.
Elszomorító, hogy - amint tapasztaltuk - a visszavonásra szánt készítmények teljes repertoárja ott sorakozott a boltok polcain még a határidő előtt egy héttel is. Amennyiben olvasóink továbbra is találkoznának az alább felsorolt termékek bármelyikével is, kérjük, hívják fel a szabálytalanságra az adott bolt vezetőjének figyelmét.
A biocidokat döntően a kártevők elpusztítására használják, azaz ezek a vegyi anyagok funkciójuknál fogva mérgek. Mindennapjaink során leginkább háztartási rovarirtószerekkel találkozunk, amelyek használata több veszélyt is magában rejthet. A most betiltott szerek hatóanyagai közül többnek a használatát a mezőgazdaságban már korábban betiltották, mert azok veszélyes, lehetséges rákkeltő anyagok, idegmérgek és károsíthatják a hormonrendszert.
Otthonunkban lehetőség szerint csökkentsük minimálisra vagy mellőzük a rovarirtó szerek ésszerűtlen felhasználást, visszavont hatóanyagú, egészségre veszélyes rovarirtó szereket pedig egyáltalán ne használjunk. A természetes védekezési módok nem károsítják egészségünket, sokszor még pénztárcánkat is megkímélik: molyok ellen védekezhetünk levendulával, a legyek elleni küzdelem hatásos fegyvere a légycsapó, a szúnyogokat távol tartja az ablakokra szerelt szúnyogháló és a hangyákat elűzhetjük, ha az útjukat álljuk egy gerezd fokhagymával.
Siker, hogy több káros vegyszer is eltűnik a magyar piacról, több aggályos anyag azonban még így is forgalomban marad, így a d-fenothrin, permetrin és cypermethrin. A Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Levegő Munkacsoport reméli, hogy a piaci szereplők mihamarabb bevezetik a magyar piacra a hatékony biológiai módszereket és kevésbé káros vegyi rovarirtó szereket is. Fontos a kártevők elleni védekezés, ám semmi szükségünk sincs elavult káros szerekre, amikor léteznek sokkal kevésbé veszélyes alternatívák is. Ezért ha rovarirtó szer vásárlása mellett döntünk, tájékozódjunk a veszélyes hatóanyagokról, ellenőrizzük a kiválasztott terméket.
Az Országos Epidemológiai Központ által gondozott Tájékoztató az engedélyezett irtószerekről és az egészségügyi kártevők elleni védekezés szakmai irányelveiről 2008-as kiadása szerint a következő termékeket kell kereskedelmi forgalomból visszavonni 2008 augusztus 22-ig:
|
Készítmény |
Biocid terméktípus |
A felülvizsgálati programból törölt hatóanyag |
Nyilvántartásból törlés éve |
|
1. Aqua Reslin Super ULV-koncentrátum |
18 |
S-bioalletrin |
2008 |
|
2. Baygon molyirtó lap |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
3. Biocolt légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
|
4. Biolit szúnyogirtó spirál |
18 |
alletrin |
2008 |
|
5. Biolit Uni légy- és szúnyogirtó aeroszol |
18 |
S-bioalletrin |
2008 |
|
6. Biopren-BH 10 EC rovarnövekedés-gátló koncentrátum |
18 |
S-hidroprén |
2008 |
|
7. Biopren-BH 1,2 rovarirtó koncentrátum |
18 |
S-hidroprén |
2008 |
|
8. Biotoll molyirtó lap |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
9. Bros légyirtó kenőanyag |
18 |
metomil |
2008 |
|
10. Bros légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
|
11. Calgonit Sterizid Fliegen-Ex légyirtó kenőanyag |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
12. Detia csótány- és ezüstös pikkelyke-irtó csalétek |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
13. Detia molyirtó lap |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
14. Dursban Pro rovarirtó koncentrátum |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
15. Empire 20 rovarirtó koncentrátum |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
16. Gett rovarirtó permet |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
17. Golden Bait légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
|
18. Golden Malrin Muscamone csalétkes légyirtó granulátum |
18 |
metomil |
2008 |
|
19. Johnson Raid hangyairtó csalétek (Megj.: A termék nem egyezik meg az ugyancsak az S.C. Johnson által gyártott "Raid hangyaírtó csalétek"-kel. Ennek hatóanyaga a tiltólistára nem került, azaz engedélyezett abamektin, a termék továbbra is forgalmazható - hívta fel figyelmünket az S.C. Johnson, s kért a TVE-től helyreigazítást. Megjegyzendő azonban, hogy a PAN általunk mérvadónak tekintett adatbázisa, a Pesticideinfo.org, az abamektint különösen problémás ("bad actor") kemikáliaként tartja számon.) |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
20. Johnson Raid szúnyogirtó spirál |
18 |
alletrin |
2008 |
|
21. Master 25 CS rovarirtó koncentrátum |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
22. Moscacid légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
|
23. Neo-Mustox légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
|
24. Orion csótányirtó csalétek |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
25. Orion hangyairtó csalétek |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
26. Pedex Extra tetűirtó szer |
18 |
malation |
2008 |
|
27. Pennphos-B rovarirtó koncentrátum |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
28. Protect hangyairtó csalétek |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
29. Protect-B hangyairtó porozószer |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
30. Protect-B légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
|
31. Protect-B molyirtó lap |
18 |
klórpirifosz |
2008 |
|
32. Protect-Barrier házi hangya-irtó csalétek |
18 |
metomil |
2008 |
|
33. Racan Fermone légyirtó granulátum |
18 |
metomil |
2008 |
|
34. Reslin Prémium melegköd-képző szer |
18 |
S-bioalletrin |
2008 |
|
35. Rovar Stop rovarirtó permet |
18 |
klórpirifosz + S-bioalletrin |
2008 |
|
36. Stimukil-Z légyirtó csalétek |
18 |
metomil |
2008 |
|
37. Toxolfly légyirtó szer |
18 |
metomil |
2008 |
2008. szeptember 9.
Reagálva a 2008. augusztus 22-től tilos az egészségre káros rovaritó szerek forgalmazása című, a Levegő Munkacsoporttal közösen kiadott sajtóközlemény, illetve a TudatosVásárló.hu-n közzétett „Betiltott rovarirtószerek" című cikk kapcsán tapasztalható bizonytalanságok, illetve az egyesületet ért vádak, céges támadások kapcsán, a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) közleményt tett közzé álláspontjának tisztázására.
A TVE leszögezi, a sajtóközlemény és a cikk alapjául az Országos Epidemiológiai Központ Dezinszekciós és Deratizációs Osztályától kapott tájékoztatása szolgált, amely szerint a „tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy területükön a (felsorolt) hatóanyagokat tartalmazó biocid termékek a határozat hatályba lépése után 12 hónappal kezdődő hatállyal ne legyenek forgalomban. (...) A táblázatban szereplő, valamelyik érintett hatóanyagból készített formulációk forgalomba hozatali engedélyei folyamatosan kerülnek visszavonásra, de egységesen 2008. augusztus 22-ig forgalmazhatók, azt követően, pedig szavatossági lejárati idejükig felhasználhatók."
A sajtóközleményt és a cikk megjelenését követően támadt zűrzavar középpontjában a „forgalmazás" kifejezés értelmezése áll. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) 2008. augusztus 27-én kiadott közleményében például úgy fogalmazott, hogy „a jogszabályok szerint „forgalmazás" alatt a gyártást, illetve az országba elsőként importáló szervezetet/személyt értjük, aki a tevékenységét engedéllyel végzi. A határnap után az engedély tulajdonosa már nem szállíthat ki visszavont terméket, de a kereskedelmi hálózatban és a felhasználóknál lévő termékek szavatossági időn belül még értékesíthetőek és felhasználhatóak." Ennek megfelelően az OTH - közleménye szerint - a felsorolt termékek esetében csak a lejárati időt és azt ellenőrzi, mikor került a termék a kereskedőhöz, s csak akkor szab ki kémiai terhelési bírságot, ha ez augusztus 22. után történt.
Az OTH állításával ellentétben azonban a korábbi jogszabályok nem definiálják egyértelműen és általánosan a „forgalmazás" fogalmát. A biocid termékekkel (jogilag a rovarirtó szerek ilyennek minősülnek) kapcsolatosan a releváns EU-s és magyar szabályozás is a „forgalomba hozatal"-t definiálja, s az OTH is nagy valószínűséggel ezekre a jogszabályi definíciókra alapozza álláspontját. (A TVE a „forgalmazás" pontos értelmezésének tisztázása és a további félreértések elkerülése végett hivatalosan is megkereste az OTH-t.)
A táblázatban szereplő készítmények hatóanyagáról rendelkező EU-s jogszabálynak azonban sem az angol, sem a magyar nyelvű verziója nem a forgalomba hozatalt, hanem a forgalmazást szabályozza. Tekintetbe véve, hogy a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2008. szeptember 1-től hatályosan forgalmazásként valamely termék, vállalkozás által értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára ellenérték fejében vagy ingyenesen történő rendelkezésre bocsátását határozza meg, beleértve a fogyasztó számára történő felkínálását is, a TVE álláspontja szerint a forgalmazás nem csak a nagy-, hanem a kiskereskedelmi forgalmazást is jelenti.
Kép [cc] phatcontroller



Hozzászólások
Az egész világon irtanak kullancsot főleg piretroidokkal, de amerikában atkaölőkkel is.Tényleg veszélyesek a kullancsriasztók,
főleg egy táborban, ahol naponta 6-8-szor
kellene bekenni magam.Ezekről senki nem beszél, pedig a magzatra is káros.
Tévedésben tartanak mindenkit, rengetek kullancs elleni szer van forgalomban, csak engedélye nincs.Az irtószerek nem alkalmasak, mert nem tudjuk a munka egészségügyi és élelmezés egészségügyi várakozási idejüket, a növényvédő szerekről mindent tudunk, közterületen engedélyezett szerek is vannak, de a kullancs egészségügyi kártevő, így védve van.
Egy kullancsriasztó LD50 dermális mérgező hatása 5000mg/ kg és ezt a bőrre kenjük,igazolták többen is, hogy felhalmozódik a szervezetben. Egy rovarölő szer mérgező hatása is közel ennyi , de ez nem kerül a bőrre.
Betiltották a kullancsok elleni egyetlen és hatásos vegyszert az Actellic 50 EC-t. Helyette semmi hatásos, jó szert nem tudtak ajánlani egyenlőre. Addig míg nem találnak valami újat, marad a kiszedegetés és az általuk terjesztett betegségek veszélye. Nem kellene néha kicsit gondolkodni, is!?
Betiltották a kullancsok elleni egyetlen jó és hatásos szert, az Actellic 50 EC-t.
Helyette, még semmi jót nem dobtak piacra, marad a kiszedegetés, a betegség veszélye.Azér néha gondolkodni is kellene!
Hurrá! Betiltották az egyetlen hatékony tetűirtószert! Marad a nullásgép?
Sokkal egyszerűbb lett volna, ha annak idején nem is engedélyezik a listában szereplő termékek forgalomba hozatalát. Nem hiszem el, hogy most jöttek rá az okostojások, hogy mérgező vegyszerekre adnak ki engedélyeket.
Mondok "szebbet" is: a sokat istenített Revalid hajsampon klóracetamidot tartalmaz. Utánanéztem, habár nem volt könnyű - még a világháló segítségével sem - kideríteni, mi is ez. A klóracetamid növényvédőszerek alapanyaga, kisebb mennyiségben légzőszervi megbetegedést, fejfájást, vakságot, nagyobb mennyiségben halált okoz. És ezt beleteszik egy samponba, mi több, a terméket ezerrel reklámozzák.
Igen bekell tiltani!!Jelenleg feltalálták a patkányhízlaló patkánymérget!!Most feltalálták a bolha tápszert!Csak így tovább.Hajrá
Kedves Olvasók és Kommentálók!
A visszavonásra vonatkozó tájékoztatást, a közlemény kiadását megelőzően, az Országos Epidemiológiai Központtól (OEK) kaptuk írásban. Az OEK felügyeleti szerve az Egészségügyi Minisztérium, és közvetlenül az Országos Tisztifőorvosi Hivatal alá tartozik. Tehát a lehető legilletékesebb helyről tájékozódtunk.
A tájékoztatás teljessége érdekében bemásolom az OEK ált küldött tájékoztatás pontos szövegét, amelyből kiderül, hogy az augusztus 22. végleges visszavonási dátum:
"2007-ben az Európai Unió (2007. 08. 14.: a Bizottság 2007/565/EK határozata) a biocid-felülvizsgálati programból a 18-as terméktípusban 28 hatóanyagot, a 19-es terméktípusban pedig 18 hatóanyagot törölt. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy területükön az e hatóanyagokat tartalmazó biocid termékek a határozat hatályba lépése után 12 hónappal kezdődő hatállyal ne legyenek forgalomban. Ez a határnap az alábbi készítmények esetében 2008. augusztus 22.
A táblázatban szereplő, valamelyik érintett hatóanyagból készített formulációk forgalomba hozatali engedélyei folyamatosan kerülnek visszavonásra, de egységesen 2008. augusztus 22-ig forgalmazhatók, azt követően pedig szavatossági lejárati idejükig felhasználhatók."
A forgalmazás fogalmát a
38/2003. (VII. 7.) ESZCSM–FVM–KvVM
együttes rendelet a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről tisztázza.
2. § E rendelet alkalmazásában
h)4 forgalomba hozatal: biocid termék térítés ellenében vagy ingyenesen történő rendelkezésre bocsátása, illetőleg ezt követő raktározása, kivéve, ha a raktározást a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióval megkötendő csatlakozási szerződésének kihirdetéséről rendelkező törvény hatálybalépését (a továbbiakban: teljes jogú európai uniós tagság) megelőzően a Magyar Köztársaság, ezt követően az Európai Unió vámterületéről való kiszállítás vagy ártalmatlanítás követi. Biocid terméknek a teljes jogú Európai Uniós tagságig a Magyar Köztársaság, ezt követően az Európai Unió vámterületére történő behozatala e rendelet alkalmazásában forgalomba hozatalnak tekintendő.
Gulyás Emese
Annyira mindegy, hogy hogy fogalmaz bármilyen rendelet! Ha valamiről kiderül, hogy súlyosan mérgező és veszélyes, akkor miért lehet egyáltalán "forgalomban" (függetlenül attól, hogy ezt a jelek szerint koránt sem magától értetődő fogalmat ki hogy definiálja)? Már rég be kellett volna tiltani az ilyen szerek gyártását, persze a vegyipari lobbinak ez nincs az ínyére... És persze Forgalmazónak sem. Az lényeg, hogy pörögjön a kassza, a többi meg ugyan már kit érdekel?!
Nekem nem igazán szoktak gondot okozni a rovarok. A hangyák minden tavasszal megjelennek a lakás különböző pontjain, lődörögnek egy darabig erre-arra, majd továbbállnak. :-) A legyekkel és muslicákkal is hasonló a helyzet, hacsak nem hagyok elő figyelmetlenségből valamilyen táplálékforrást. Nem is szoktam őket bántani.
Bár emlékszem, ezen a nyáron egy légy nagyon szemtelen volt... az istennek sem akart békén hagyni; folyton visszaszállt rám másodpercekkel azután, hogy elkergettem. Bosszúból hirtelen odakaptam a ruhámhoz, hogy jól megijesszem, de el is találtam szegényt: a feje teljesen körbefordult, az egyik szárnya pedig kitekeredett. Rossz érzés volt látni, ahogy eltorzult testtel szenved... Visszahajtottam a kis szárnyát, és megpróbáltam a fejét is a helyére igazítani, aztán kivittem kitettem az erkélyen lévő padra. Úgy tűnt, hogy helyrejött: tudta használni a kis szipókáját, és a lábait is ismét dörzsölgette már. :-) Igazán tanulságos eset volt számomra.
A fenti cikket át kellene küldeni az illetékes ÁNTSZ-nek, és tőlük kellene álásfoglalást kérni, ha már az oldal leközlője nem vette a fáradságot arra,hogy korrekt tájékoztatást adjon. A fent leírtal nem felelnek meg a valóságnak, és valószínűleg a termékek gyártói meg teszik a megfelelő jogi lépéseket. EZ NEM MÁS MINT PÁNIK KELTÉS
A "Betiltott rovarirtószerek" szerzőjének jó szándékát nem vitatva, azt üzenem, nem ártana, ha el is olvasná a leírtakat. Naívság azt hinni, hogy az érintett készítményeknek augusztus 22-ére el is kell tűnniük a boltok polcairól. Ennek megértéséhez tisztában kellene lennie a rendeletben foglalt "forgalmazás" jelentésével.
Aki mások tájékoztatására adja a fejét, felelősséget visel azért, hogy írása a tájékozatlan többségben ne keltsen megalapozatlan indulatokat.
Egyébkét az ominózus mondatot megelőző mondat választ ad arra, hogy meddig lehetnek a boltok polcain a betiltott hatóanyagokat tartalmazó készítmények (a szavatosság lejártáig).
Az pedig, hogy valaki a megvásárolt készítményt meddig használja fel a lakásában, az kizárólag az ő döntésén múlik (lelkiismeret, pénztárca, alternatív készítmények rendelkezésre állása).
A "Betiltott rovarirtószerek" szerzőjének jó szándékát nem vitatva, azt üzenem, nem ártana, ha el is olvasná a leírtakat. Naívság azt hinni, hogy az érintett készítményeknek augusztus 22-ére el is kell tűnniük a boltok polcairól. Ennek megértéséhez tisztában kellene lennie a rendeletben foglalt "forgalmazás" jelentésével.
Aki mások tájékoztatására adja a fejét, felelősséget visel azért, hogy írása a tájékozatlan többségben ne keltsen megalapozatlan indulatokat.
Egyébkét az ominózus mondatot megelőző mondat választ ad arra, hogy meddig lehetnek a boltok polcain a betiltott hatóanyagokat tartalmazó készítmények (a szavatosság lejártáig).
Az pedig, hogy valaki a megvásárolt készítményt meddig használja fel a lakásában, az kizárólag az ő döntésén múlik (lelkiismeret, pénztárca, alternatív készítmények rendelkezésre állása).
A "Betiltott rovarirtószerek" szerzőjének jó szándékát nem vitatva, azt üzenem, nem ártana, ha el is olvasná a leírtakat. Naívság azt hinni, hogy az érintett készítményeknek augusztus 22-ére el is kell tűnniük a boltok polcairól. Ennek megértéséhez tisztában kellene lennie a rendeletben foglalt "forgalmazás" jelentésével.
Aki mások tájékoztatására adja a fejét, felelősséget visel azért, hogy írása a tájékozatlan többségben ne keltsen megalapozatlan indulatokat.
Egyébkét az ominózus mondatot megelőző mondat választ ad arra, hogy meddig lehetnek a boltok polcain a betiltott hatóanyagokat tartalmazó készítmények (a szavatosság lejártáig).
Az pedig, hogy valaki a megvásárolt készítményt meddig használja fel a lakásában, az kizárólag az ő döntésén múlik (lelkiismeret, pénztárca, alternatív készítmények rendelkezésre állása).
A kertben kapálásnál a szúnyogok ellen hatásos a polibé tabletta, ami szimpla B vitamin.
HA A KERTBEN KAPÁLOK DU. TEGYEK AZ ABLAKRA SZUNYOGHÁLÓT ÉS NEM ESZNEK MEG A SZUNYOGOK.