• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Béda-Karapancsát ki ne hagyd!

2012.08.03. /

Mohácstól a déli határig nyúlik az a nagyrészt védett tájegység, melyet egy csodálatos, zöld „folyosó” köt össze a közeli gemenci erdőkkel. 

Mindenképp érdemes Mohácsról indulni, mely történelmi és kulturális értékein túl forgalmas révkikötője miatt is központi szerepet tölt be a környéken. Kezdjük is túránkat a belváros part felé tartó, központi sétálóutcáin. A számos vendéglátóhely és boltocska között nézelődve hamar kirajzolódik néhány erős, gonddal ápolt hagyomány. A busójárás, a hal, a fekete kerámia, a szekszárdi borvidék idáig szálló párái és a török idők.

Az információszerzést kezdjük a gyönyörű Városháza kapujában helyet kapó Tourinform-irodában. Segítőkészségüknek és ügyes brosúráiknak köszönhetően mi például lebilincselő maszkfaragókat és fazekasműhelyeket láttunk – most azonban indul a komp a bal partra.

 

Indulás Mohácsról

Félóránként fordul egyet, este nyolcig. Ezután már legfeljebb biciklivel kelhetünk át az ugyanilyen rendszerességgel közlekedő kishajóval, amely éjfél előtt indul utoljára, de még nappali áron. Éjszaka már csak borsos baksisért visz át, de muszáj átkelni, itt van ugyanis a vidék egyetlen kempingje. Sátorhelyet 1600, bungalót 1900 forintért bérelhetünk személyenként. A platánokkal árnyékolt, szépen gondozott placcot egy nagyon rokonszenves, itt lakó házaspár vezeti, akik igény szerint bográcsos vacsorával vagy házikolbászos reggelivel is szolgálnak (mi belefutottunk egy rántott gévagombás évadnyitó buliba, emlékezetes este volt).



Busó ház, Mohács

Képaláírás - írd át vagy töröld A kempingnek van saját stégje és motorcsónakja is. A tájbejárás két legokosabb módja a vízitúra és a kerékpározás, bár az előbbi kicsit nehézkes. Mohácson van ugyan vízisport-egyesület, de ottjártunkkor épp nem kölcsönöztek. A Duna-Dráva Nemzeti Park kihelyezett irodája és a jobb parti Külső-Béda-holtág mentén lévő hajóparkja pedig jellemzően a holtágon tart (kötelezően) vezetett túrát, illetve a kemping oldalán található Ferenc-csatornához szállít kenukat. Utóbbi önálló, akár többnapos, élménygazdag evezést jelenthet, de a szervezést idejében kezdjük el. Ha pedig a Dunán hajóznánk, érdemes figyelembe vennünk, hogy Mohács alatt már csak engedéllyel lehet sátrazni.

Ezt kb. 30 nap alatt lehet elintézni, az eljárási költség (létszámtól függetlenül) pedig 5000 forint, és ha fokozottan védett területre bökünk, akkor még 5500 az illeték. (Kár, hogy a szigorú szabályzás ellenére a legnagyobb károkat azok a hajós szabadcsapatok okozzák, akik spontán megjelennek a zátonyokon lármás, dobozos sörös víkendekre.) Most viszont pattanjunk nyeregbe, mert bár az élő és holt-dunai medrek köré nő itt minden élet, a sűrű, hosszan elnyúló ártéri erdőket csak így járhatjuk be. Mi ugyan hozott bringával dolgoztunk, de a nemzeti parktól is kölcsönözhetünk, illetve mostanában indul egy veterán kerékpárokat kölcsönző szolgáltatás az egyik busómaszkfaragó műhely mellett.

 

Tekerés Homorúdig

A bal parton lefelé indulva a kerékpárút a gát tetején vezet, néha egészen eltávolodva a folyamtól. A folyamszabályozás előtti időkben hatalmas területek kerültek rendszeresen víz alá, és a meder is elképesztő kanyarokkal járta be a tájat (időnként még a malária is felütötte a fejét). Ám a százötven éven át zajló, többütemű mederszabályozás átvágta a kanyarokat, és gátakkal övezte a folyót.

A levágott ágak és a természetes úton lefűződött hajdani kanyarokból keletkezett morotvatavak világa és az itt tágas ártér azonban megőrzött egy darabkát ebből a vízi országból. Persze ez a gátról nem annyira átélhető, így jól tesszük, ha időnként betévedünk az erdőkbe. A nemzeti park kiadásában megjelent részletes térkép piros csíkozással tájékoztat a fokozottan védett erdőrészekről, ezeket kerüljük el. Bár, ahogy Omacht Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) tájegységvezetője rámutatott, a fekete gólyák és rétisasok fészkelőhelye nem térképfüggő, így a fészkelési időszak kritikusabb, első felében legjobb, ha csak a szélesebb vágásokon közelítünk. Az erdei utak mentén lépten-nyomon medreket, szigeteket, csatornákat találunk – vízállástól függően iszapot vagy vad víztükröt.

Az országhatár fölött utunk balra vág, a mesenevű Hóduna település felé. Nem település ez, a maroknyi ház inkább egy majorsági fiókszékhelyre szervezett termelőszövetkezet emléke. Buszmegállója alkalmas arra, hogy ott éjszakázzon a bajba jutott. Itt már szembesülünk a kiürült kulacs problémájával is. Se bolt, se vezetékes víz. Irány tovább Budzsák felé. Útközben fantasztikus uradalmi épületegyüttes köszön ránk: a Karapancsai Kastély, Albrecht királyi főherceg korából. Megtekinthető péntektől vasárnapig, de kettőkor bezár, ami nagy kár, mert nem érdemes sem kihagyni, sem ezért átloholni a tájon.

 

Információs központok:
DDNP mohácsi irodája: (06 69) 510-053
Mohácsi Tourinform Iroda:  (06 69) 505-515

Az út ezután gyönyörű erdőben vezet. Sík vidéki, megtermett lombkupola, nagy öröm megtenni benne a pár száz métert a budzsáki hídig, amely a Karapancsa-főcsatornán vezet át. Budzsák lényege ez a csatorna. Ha pecás terveket forgat valaki a fejében, ez errefelé az egyik legjobb választás. A pár tucat házat minimális forgalmú út választja el a tündérrózsás, rucaörömös állóvíztől. Ha maradni támad kedvünk, a helyi kocsma tulajdonosa ismer olyanokat, akik adnak ki szállást és csónakot (ilyesmiben nem a Tourinform a leghatékonyabb), és ha kell, helyi vezetőt és fiákerest is szervez.

Innen egyébként gyalog érdemes megközelíteni a nem túl sznob elnevezésű Erdei-tavat. Gyöngyszem madárvártával, túloldalán óriási kocsányos tölggyel. Ne lepődjünk meg azon se, ha szarvas, őz, vaddisznó vág át előttünk! Az ártéri és a mentett oldali sűrű a számtalan dagonyázóhellyel igazi vadászparadicsomot teremt, amit érdemes észben tartani, ha a lesek között kószálunk.

Most irány Homorúd. Ez az egyik legbájosabb falu, ahol valaha jártam. Szállás sajnos nincs, de érdemes körbekerekezni a házak között. Nagyon élő, rendezett, tiszta kis település, apró parkjában hatalmas hársakkal, szabadtéri tűzoltómúzeummal – és szelektív gyűjtőkkel. Sajnáljuk is odahagyni, de időszerű a Riha-morotvatón átvezető finis, mert lassan sötétedik.

 

Horgászás a Bédai-holtágon

Új nap, új part. Mivel ismét a mohácsi oldalon járunk, alkalmunk nyílik feltölteni a készleteket, és beszerezhetjük az esetleg szükséges horgászjegyeket. Ha ismét inkább a várostól távol éjszakáznánk, szállást is kell kerítenünk. Sok választásunk nincs, de az erdőfűi majorság vendégháza ragyogó, minden ökoturisztikai igényt kielégít. Tulajdonosa a nemzeti park tájegységvezetője, a háziasszony pedig környezetmérnök.

Szelektív hulladékkezelés, épülő esővíz-hasznosító rendszer, legeltetett mangalica, racka- és ciktajuhok, baromfi, házi szalámi, vadszilvapálinka és helyi bor várja a vendégeket. A 3000/fő/éjes árért tágas, szépen berendezett házban kapunk fürdős szobát. Innen a Bédai-holtág száz méter, mi itt mentünk rá a halakra.

Maga a víz hiteles horgászszíntér, ezen a szakaszán kevés stéggel. A zsákmány főként kisebb keszegekből állt, de horogra akadt pár vadponty is. A nagy számban nyüzsgő, méreten aluli, egykorú tükörpontyok viszont elszomorítottak. Nem túl autentikus a védett területek szívében kígyózó vadvízbe ilyen állományt telepíteni. A napijegy 450 forint. Dönthetünk persze úgy is, hogy a folyamon próbálunk szerencsét. Ott nem lesz tükörponty, viszont nagyságrendekkel komolyabb munka kell a sikerhez. Érdemes itt megemlíteni, hogy a közeli, Boki-Duna nevet viselő apró holtágon hamarosan elindul egy halászati bemutató. De olyan ám, ahol a látogató tevékenyen részt vehet a halászatban, és a megfogott pikkelyesekből aztán falatozhat is.

A környéken valamikor nagyon természetes halászélet jobbfajta skanzenje lesz ez. (Mohácson mára összesen hat halász maradt – ebből egy dolgozik hagyományos eszközökkel –, de legalább mindnek van üzlete, sőt némelyik még bárkából is árul.) A jobb parti erdők egyébként hasonló élményeket nyújtanak, mint a túloldal, de a nemzeti park inkább ide szervezi a látványosságokat. Ilyen a kölkedi Fehérgólya Múzeum és a tanösvények, vagy a szürkemarha-karám. És errefelé akadt utunkba az éppen virágzó jerikói lonc is, amely a tájegység egyik legjellegzetesebb védett növénye.

 

A látogatást, levezetésképp, érdemes még néhány mohácsi programmal zárni, megkoronázásként pedig a Halászcsárda helyi halakra alapozott menüjéből választani. A városlátogatást ne hétfőre szervezzük!

 

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!


  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében