fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Balaton: kiváló vízminőség

A Balaton kiválóan alkalmas fürdésre és vízi sportokra – hangsúlyozza az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete szerdai közleményében.

Nemcsak a víz hőmérséklete teszi kiválóan alkalmassá a strandolásra a Balatont, hanem a minősége is: még a tápanyagban leggazdagabb Keszthelyi-medencében is nagyon alacsony az algaéletet szabályozó nitrogén és foszfor koncentrációja. Ennek megfelelően kevés a lebegő mikroszkopikus alga. A mennyiségüket jelző a-klorofill koncentrációja a Keszthelyi-medencében 10 mikrogramm, a Siófoki-medencében pedig 6 mikrogramm körül van literenként. Ez messze alatta van a literenkénti 75 mikrogrammos határértéknek.

Nagyon változatos képet mutatnak a Balatonban fellelhető algák. Legnagyobb mennyiségben még a tavaszi időszakra jellemző aranysárga kovamoszatok vannak, mellettük kevés zöldalga is előfordul. Ugyanakkor megjelentek – bár még nagyon kis számban – a nyár jellemző szervezetei, a fonalas nitrogénkötő kékmoszatok is. Mint a közlemény rámutat, júniustól kezdve a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet havi gyakorisággal vizsgálja a tó vizének toxicitását.
Az előző hónapokban napilapok többször „szakszerűtlenül” arról írtak, hogy a Kis-Balaton és a Balaton vize a toxikus kékalgák jelenléte miatt mérgező. „Ugyanakkor a félrevezető rémhír terjesztője soha, semmilyen módszerrel, semmilyen mennyiségben nem mutatott ki cianotoxinokat” – hangsúlyozza a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet közleménye.

A dokumentum szerint a víz toxicitását a héj nélküli édesvízi kisrák (Thamnocephalus platyurus) lárváit felhasználva ellenőrzik. Az elemzést a keszthelyi, valamint a tihanyi hajókikötők előtti nyíltvízi területről gyűjtött vízmintákban, az MSZ 20359:2003-as szabvány szerint végzik. „Ellenőriztük mind a szabványban rögzített szűretlen víz, mind a lebegőanyagból ultrahangos feltárással készített kivonat toxikusságát. A lebegőanyagból készített kivonat a nyersvíz 100-szor töményebb változatát képezte. Mindkét típusú vízmintából 5 hígítási sort készítettünk, a legtöményebb maga a hígítatlan minta volt.
A standard édesvizes kontrollhoz viszonyított százalékos pusztulás adja meg a toxicitás mértékét. A júniusi vizsgálat során egyetlen vízminta sem bizonyult toxikusnak, ugyanis a lárvák túlélése a hígítatlan mintákban is 100 százalékos volt” – áll a közleményben.

A dokumentum kitér a tavaszi időszakban helyenként tapasztalt kis mértékű halpusztulásra, amelyet nem követett erősebb elhullás. „Ez megerősíti korábbi megfigyeléseinket, hogy elsősorban az élősködőkkel való tavaszi fertőzöttség, valamint a meteorológiai viszonyok (a hőmérséklet hirtelen emelkedése, erős szelek) okozták a legyengült, de tavasszal felgyorsuló anyagcseréjű halak elhullását. Közvetlen méréseink megerősítették az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének a dévérkeszeg fertőzöttségére vonatkozó megállapítását, amely szintén közrejátszhatott az ívás után legyengült halak szembetűnő elhullásában.
A jelenlegi időszakban azonban a halállomány összetétele az utóbbi évekéhez teljesen hasonló képet mutat. A nyári időszakra jellemző, a szokványostól eltérő halelhullást nem tapasztaltunk. Átlagos, erre az időszakra jellemző meteorológiai viszonyok mellett további elhullás nagy valószínűséggel nem is várható” – jelenti a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.

 

Forrás: MTA

Kép [cc] youngrobv

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás