• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Atavisztikus zöld heurisztika: cserépkályha

2009.01.20. /

Itt a cserépkályhák reneszánsza? Horgos Zsolt sárkováccsal beszélgettünk.

Történelem?

Az igazi, teljes egészében előre gyártott darabokból álló cserépkályhák a 13-14. században, a német nyelvterületek vezető rétegeinél jelentek meg. Onnan érkezett hozzánk az újítás. A gótikus főúri kályhák leszármazottjának szemeskályha a neve, és szerényebb külsővel, de hasonló felépítéssel bír. A szépre ösztönösen fogékony nép megőrizte a már letisztult alapformát. Az alapelem a kályhaszem, azaz a szemescsempe. Egy mély, kerek tál, mely 17-19 centis oldalú négyzetté szélesedik.

A XVII. századtól újabb típus jelent meg a népi kályhák közt, a táblás kályha. Ennél a nagy, sík táblacsempéket agyagtömbből szelték le, majd a drótkapcsos kötéshez szükséges szalagbordákkal látták el. Haladósabb a munkafolyamat, mivel a táblás csempék általában nagyok, de még teljesen kézi munka, nincs két egyforma darab.

A legújabb típus a csempekályha. Ehhez már gipszsablonba préselt elemek készültek sebes egymásutánban. A klisé használata a gyártás egyszerűsödésén túl nagyon sokféle és bonyolult nyomott díszítést tett lehetővé. Ez a vonal aztán a II. világháborúig magas színvonalú iparággá fejlődött Magyarországon. A háborút követően megalakultak a szövetkezetek: kül- és belbecs dolgában is silányodni kezdett a szakma...  A hetvenes évekre szinte elhalt: fűtsünk olajjal, szénnel, árammal, gázzal, vaskályhában, kazánban, cirkóban, ugye.

 

Ma mégis valamiféle feltámadást figyelhetünk meg.

A cserépkályha mai reneszánsza mögött legalább két okot sejthetünk. Első, hogy a fatüzelés pénztárcakímélőbb, és bizonyos függetlenséget biztosít a központi elosztású gázzal és árammal szemben. A másik az élő tűz varázsa. Sajnos a hirtelen megnövő kereslet és a vele szemben az épp csak magához térő kínálat a luxusdolgok körébe utasította a cserépkályhát. Még harmadikként megneveznék egy, bár nem kellőképp jellemző, de nagyon fontos indokot: a mai, bolygószintű felmelegedéstől riadt korban akaratlanul is eszünkbe jut az évszázadokon át megújuló energiaforrással, fával üzemelő fűtési módszer.

 

Talán megjön a kedvem errefelé mozdulni, de hamar elakadok. Hiszen van kandalló, kemence, cserépkályha. Melyik legyen?

A kandalló a maga vasköpenyével végül is vaskályhaként üzemel. Nagyon hamar felmelegszik, de hamar le is hűl. Hangulatos elem, meg kell találni a helyét. Gyorsan befűteni kívánt és a hangulati szerepre rímelő hétvégi házba való, illetve stíluselemként egy jóvágású, egyébként más módon fűtött ház tágas nappalijába.

Döntsük el, mit a cél! Ha kenyeret fogunk sütni, ahhoz nagy tűzteret, nagy kéményt, nagy ajtót kell rendelnünk. Ez a változat nem a legalkalmasabb a mindennapi fűtésre, hisz a nyílásokon át sok energia szökik el. Ám a samott falú, súlyos, füstjáratokkal ellátott, hagyományos kiállású kemencék képesek a napi fűtés feladatát ellátni. Egy jó cserépkályha viszont, a maga több óra alatt átmelegedő, tonnás, jó hővezető tömegével és nagy felszínével tényleg magát a fűtést szolgálja.

 

Meggyőztél, örökbe fogadok egyet. Hol kezdjem?

Nagyon fontos a kémény mérete. A pici kémény elégtelen huzatot, a tág kémény kátránykirakódást okoz. Jó hír: a családi házak standard négytéglás kéménye megfelelő az átlagos méretű és szépen tüzelt kályhához, legjobbak pedig a mai bélelt kéményrendszerek. Érdemes már ezen a ponton szakemberrel egyeztetni.

Mekkora legyen a kályhánk? Van egy olyan ökölszabály, hogy az ipari szabvány szerinti csempeegység, azaz a 22x25 cm-es csempe egy légköbmétert tud kifűteni. Alapnak jó ez a durva számítás, de figyelembe kell venni, milyen vastagon bélelték a kályhát (mekkora a tömege), milyenek a nyílászárók, milyen vastag és szigetelt-e az épület fala.

Következő kérdés, hogy kivel gyártassuk le a megálmodott kályha elemeit. Az ár egy csempére vetítve kb. 1000-3000 Ft között mozog (de pl. a sarokcsempe ennek a másfélszerese), egy átlagos kályha csempeanyaga pedig 200-400 000 forint.

Olcsóbb lehetőség, hogy a bontásra ítélt kályhákat kínáló hirdetéseket böngésszük. Ezek a csempék lehetnek éppoly jók - már ha ízlésünknek megfelelőt találunk -, mint az újak. Ne vegyük meg a még álló kályhát! Bontás után derül ki, mennyire fáradt el az anyag. Javaslom, ne magunk bontsunk, inkább a szakember, mondjuk, az, aki otthon felépíti majd. Egy-két sarokelem elpattanása olykor pótolhatatlan hiányt okoz, és akkor már a kályha felépítésén kell változtatnunk - bár a fal felőli oldal elvisel más színű elemeket.

Talán a legérzékenyebb mozzanat, hogy ki rakja föl a kályhánkat. Bizalmi dolog! Az építőmester tudásáról, lelkiismeretességéről leginkább egy már évek óta üzemelő kályha árulkodik. Keressünk referenciaforrásokat, akár többet is egy mesterhez! Az a minimum, hogy szép a munka, de az olcsón, egy nap alatt fölhúzott építmény nagyon gyanús. Egy derék mester egyedül kb. 3-5 nap alatt rak össze egy tisztességes kályhát. Ez nyilván nem lesz olcsó, de vegyük figyelembe, hogy a jó kályha sok drága samott téglát és több, aprólékos munkával kiépített füstjáratot rejt. Spórolni a samotton vagy a járatépítés idején szoktak, egyik sem szerencsés. Mondjuk azt, hogy alsóhangon 100 000 Ft alatt tisztességes munkát nem kaphatunk.

 

Kész a mű?

Nincs. Miután fölépült a kályha, pihenjen két-három napot, nyitott ajtóval. Ezután egy óvatos szárítófűtés következik (még nyáron is). Megéri begyújtani egy kis papírral a kéménynyílásba a huzat beindítása végett vagy kivárni az alkonyati hűvöst, amely magától beindítja a huzatot (egyébként ez az első őszi befűtés idején is hasznos módszer). Tüzeljünk el egy-két kiló fát, és hagyjuk végig nyitva a kályhaajtót! Ezt naponta többször is megismételhetjük, de ne melegedjen át a kályha! Egy-két hét alatt, a fa mennyiségét apránként növelve szárad ki. A kívánt állapotot a páramentes és nem pedig vízgőztől sűrű fehér füst, valamint a kissé fakult csempefugák jelzik. Odafigyeléssel végezni a szárítást nagyon megtérülő befektetés!

 

Kész a mű. Hogy forogjon?

Egy átlagos cserépkályha egy átlagos fűtési szezonban kb. 30 mázsa fát fal föl. Ez legyen ép szövetű keményfa: tölgy, bükk, cser, akác, ilyesmi. És legyen száraz. Legjobb előző évben, de legkésőbb nyár közepéig megvenni a fát. Jelenleg kb. 2000 forint egy mázsa. A fenyő csak gyújtósnak jó (annak nagyon), a puhafa ellobban, a gyümölcsfa túl erős, a préselt hulladék pedig teljesen alkalmatlan a ragasztóanyagok miatt.

Nem szabad utántölteni a kályhát, az nem gazdaságos. Ha rendszeres fűtésről van szó, ne hagyjuk kihűlni a kályhát. Naponta egyszer, de a nagy mínuszok idején esetleg kétszer gyújtsunk be! Fontos, hogy ne fűtsük túl a kályhát, mindig kézzel érinthetőnek kell maradnia! A szépen fűtött kályhával nincs sok dolgunk, és a fehér hamut is csak hetente egyszer kell kilapátolnunk.

 

Sokan tartanak egy szobában üzemelő erőműtől.

Robbanás veszélye akkor áll fenn, ha idő előtt (amíg még ég a tűz) bezárjuk a kályhaajtót, ekkor ugyanis nincsen oxigén az égéshez, csak gázosodás történik a tűztérben. Mikor aztán megnyitjuk az ajtót, ez a gáz belobban, és olykor megemeli a kályha fedését. Nyűgös fiaskó, ám könnyen elkerülhető azzal, hogy csak akkor zárjuk be a kályhaajtót, mikor már nincsen láng a parazsat megkeverve sem. Hozzáteszem, egy ilyen belobbanás hozzá sem mérhető mondjuk egy vaskazán felrobbanásához.

Füstmérgezés szerencsére nem jellemző a cserépkályhás házakban. Egyáltalán a lehetőséghez az kell, hogy a füstgáz a szoba felé áramoljon a kémény helyett. Ezzel az állapottal pedig vagy hideg kályhába ügyetlenül begyújtva vagy pl. a kéménybe levágódó szél miatt (ami igen ritka) találkozhatunk. Aztán, a gáztüzeléssel ellentétben, itt a füst terjedését erős szag kíséri.

 

Entrópia? Elhasználódás?

Egy tisztítódugóval ellátott kályha, ha kb. 3 évente kipucoltatjuk, akár 20-30 évig is duruzsol. Ezután újrarakatjuk.

 

Sokat tudunk már a kályhákról, rólad semmit...

Eredetileg gépésztechnikus vagyok és pedagógus, Debrecenben pedig néprajz szakot végeztem. Kitanultam a fazekas és kályhás szakmákat, 8 éve foglalkozom kályhakészítéssel és -építéssel. Olyan mesterséget kerestem, ahol a gépészként szerzett műszaki véna, a kétkezi munka és a hagyomány együtt van jelen: megtaláltam. 2003-ban elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet. Mára inkább csak csempekészítéssel foglalkozom, ugyanis a munkafolyamatok vetésforgója nem engedi meg, hogy egy tisztességes építéshez szabott időt távol töltsek. Főként a hagyományos módszerekkel gyártott szemes- és táblás kályhákat készítem, törekedve az eredeti formák és módszerek megtartására. A saját utamat követve és szükségképp a megrendelők igényeihez igazodva, új formákkal is kísérletezem, de egyre világosabban látom, hogy a legfontosabb motívum, amit követni fogok, az az évszázadok alatt csiszolódott népi egyszerűség.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 13. számában.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében