fbpx

| Kalas Györgyi

Április végén jön a kompakt mosópor

Mintegy harmadával csökkenhető a mosópor-felhasználás a háztartásokban a 2006 második negyedévében bevezetésre kerülő kompakt mosóporok segítségével – ígéri az Európai Mosószeripari Szövetség (A.I.S.E.).

Az új mosóporból kevesebbet kell adagolni ugyanolyan hatás elérése érdekében, mint a régiből, így például ha eddig 150 gramm mosóport használtunk egy adag ruha kimosásához, ezentúl 100 gramm is elég lesz. A program az Európai Unió összes országát érinti, és ennek keretében némi átmeneti idő beiktatásával az összes, háztartásban használt fékezett habzású mosóport lecserélik kompakt mosóporra, mondta el a kompakt mosópor népszerűsítésére rendezett sajtótájékoztatón Murányi István, az A.I.S.E magyarországi tagozatának vezetője.

Murányi István szerint az új mosópor elődjénél sokkal kisebb terhelést jelent a környezetre, hiszen használatával kevesebb vegyi anyag kerül a vizekbe, emellett csökken a gyártás, a szállítás és a felhasználás során felhasznált energia. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Magyarországon évente 23 433 tonna mosópor takarítható meg a kompakt mosószer használatával. Ezzel a mennyiséggel megtölthetnénk egy 117 km hosszú szerelvényt Budapesttől Egerig. Továbbá a megfelelő mosási módszerekkel, mint például 1/3-dal kisebb mosóporadag használata, a mosógép teljes megtöltésével és a lehető legalacsonyabb hőfok választásával tovább csökkenthető a mosószerek és a mosás természeti környezetre gyakorolt hatása. A „Mosóporok a fenntartható fejlődésért” elnevezésű projektet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is támogatja.

A sajtótájékoztatón résztvevők többsége meglehetősen szkeptikusan fogadta az új termék bevezetését. A legtöbbször felmerült aggodalom arra vonatkozott, hogy ha nem alakítják át az adagolópoharak méretét, akkor a fogyasztók nehezen fognak átállni kevesebb mosópor használatára, hiszen beléjük ivódott az a szemlélet, hogy minél több mosóport tesznek a gépbe, annál tisztább lesz a ruha. (Ez történt például a koncentrált öblítők megjelenése után is, sokan még mindig a régi adagolást használják, ami különösen sajnálatos, hiszen a mosás öblítő nélkül is tökéletes.) Ezzel párhuzamosan felmerült az is, hogy a mosógépek adagolódobozát is át kéne alakítani, hogy az ember még véletlenül se töltse a maximum jelzésig a kompakt mosóport. Többen kérdezték, nem tervezik-e a gyártók, hogy az új mosópor bevezetésével visszatérnek a régi, papírdobozos csomagoláshoz. Murányi István erre azt válaszolta, ők követik a piaci igényeket, amiből az derül ki, hogy a vásárlók jobban veszik a műanyag csomagolást. Egy másik újságíró azt vetette fel, hogy egyáltalán nem biztos, hogy kevesebb káros kemikáliát tartalmaz a kompakt mosópor, hiszen az összetömörített vegyi anyagokból a vízben oldódva végül ugyanannyi lehet a szennyező anyag.

Murányi István nem adott felvilágosítást arról, csökkentik-e az új típusú mosópor árait a gyártók. A közönség soraiban elhelyezkedők közül többen felhívták a figyelmet arra, hogy ma már igen jó minőségű biomosóporokat lehet kapni, így aki valóban védeni szeretné környezetét, az ezt vásárolja. Aki azonban marad a hagyományos mosópornál, az az EuroCompact logó segítségével ismerheti fel az új típusú, kompakt mosóport.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás