fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Az akciói miatt bírságolták meg a Penny Marketet

A GVH 100 millió forintos bírságot szabott ki a Penny Marketre, mivel tavaly több akciós termékért a boltban többet kellett fizetni a meghirdetettnél. Nem ez az első ilyen hatósági döntés az élelmiszerlánccal szemben.

A GVH 2008 októberében indított vizsgálatot a Penny Market
ellen, és megállapította,
hogy a fogyasztóknak a boltban sok esetben többet kellett fizetniük a meghirdetett
akciós áraknál.

A versenyhatóság – tekintettel a jogszabályi környezet
változására – két időszakra bontva értékelte a vállalkozás magatartását. 2008.
szeptember 1-jén lépett ugyanis hatályba a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
tilalmáról szóló törvény, addig a hasonló ügyekben a versenytörvény előírásai
voltak irányadóak. A Penny Market akciótartási gyakorlata mindkét időszakban
alapvető problémákkal működött.

Az 1994-ben alapított, élelmiszer jellegű vegyes bolti
kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozás 1996 júniusában nyitotta meg első
üzletét Magyarországon. Ma 165 tagból álló üzlethálózattal rendelkezik.

A GVH
megállapította
, hogy a fogyasztóknak több esetben többet kellett
fizetniük az akciós újságban, a plakátokon vagy a nyomtatott sajtóban
meghirdetett akciós áraknál. Egyes üzletek adott esetben önkényesen kezdhették,
illetve fejezhették be a meghirdetett akciós árak alkalmazását. A Penny Market az
üzlethálózatban érvényesülő egységes marketingtevékenység mellett nem tudta
biztosítani az egységes (a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatással összhangban
lévő) áralkalmazást. A GVH szerint nem egyedi hibáról volt szó, hanem egy olyan
rendszerhibáról, amelyik bármikor, bármelyik üzletben, bármelyik akciós termék
árával kapcsolatban előjöhetett.

A GVH ezért megállapította, hogy Penny Market 2008.
augusztus 3. és 2008. október 3. között tartott akciói során fogyasztók
megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, illetve tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Emiatt a kiskereskedelmi vállalkozás 100
millió forint bírságot kapott. A GVH enyhítő körülményt nem talált.

Súlyosbító körülményként vette figyelembe a hatóság, hogy a
Penny Market igen jelentős, a fogyasztóknak közvetlen kárt okozó jogsértést
követett el. A piac jelentős szereplőjének tartott társaság ráadásul különös
visszaesőnek minősül, hiszen hasonló ügyben a GVH már elmarasztalta. A Penny
Market mindezek ellenére a megtévesztő reklámokat széles körben alkalmazta,
több akción át, több héten keresztül, a megtévesztés pedig nagyszámú (146)
terméket érintett.

 

Forrás: GVH

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás