• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

2009 legrosszabb vállalatai

2009.12.14. /
A Fogyasztóvédelmi Világszervezet 2009-ben öt zöldre mosott cégnek ítélte oda a „Rossz vállalat” díjat. A kitüntetettek között van az Audi, a BP, az easyJet és a Microsoft – mindegyik félrevezető zöld reklám miatt.

A Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers International) által idén is kiosztott Rossz vállalat díj rámutat néhány világcég felelőtlen viselkedésére. A díjak idén mind a zöldremosáshoz kapcsolódtak. Emellett a cél az volt, hogy a figyelem középpontjába állítsák a koppenhágai klímakonferenciát.

Az Audi a televízióban és az interneten folytatott nagyszabású reklámkampányáért került a dobogóra. A reklám ugyanis azt állítja, hogy mivel az Audi A3 TDI modell „tiszta dízellel" üzemel, ugyanolyan környezetbarát, mint a kerékpározás vagy a buszozás.

A BP kétszínű politikájáért kapta a díjat. A cég a nyilvánosság előtt az alternatív energia mellett kardoskodik, miközben csendben kivonja magát a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos főbb projektekből. Eközben nagymértékű befektetésekkel támogatja a fosszilis üzemanyagokat.

Az easyJet azért került a listára, mert azt állítja, hogy easyJettel repülni kevésbé környezetkárosító, mint hibrid autóval utazni. Az ominózus állítás egy szemléltető grafikon formájában jelent meg a vállalat honlapján. Miután a BBC rávilágított az állítás hamis voltára, az easyJet szóvivője megígérte, hogy korrigálják a hirdetést, de ez azóta sem történt meg.

Felelőtlen fogyasztásösztönzése miatt került a díjazottak közé a Microsoft. Széleskörű kampányában reklámozza a Windows legújabb, „zöld" verzióját, miközben a fogyasztókat új számítógépek vásárlására ösztönzi. Ez végső soron növeli a vásárlók karbonlábnyomát.

Különdíjban részesült a CO2 is green (a szén-dioxid környezetbarát) nevű új szervezet, amelynek hátterében az Egyesült Államok fosszilis tüzelőanyag iparának több kulcsszereplője áll. A szervezet reklámfilmjében azt állítja, hogy a megemelkedett szén-dioxid koncentráció kedvez a környezetnek.

 

Miért zöldremosás?

Az eredeti angol greenwash kifejezés a green (zöld, vagyis környezetbarát) és a whitewash (meszelés) összevonásával alakult ki. A kifejezést arra használják, amikor a vállalatok a valósággal ellentétben megpróbálják saját termékeiket és cégpolitikájukat környezetbarátnak feltüntetni.

Maradéktalanul támogatjuk a vállalatok valódi törekvéseit, amelyek a karbonigényes tevékenységek fenntartható alternatíváit próbálják megtalálni. Viszont a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók közül sokan úgy gondolják, hogy eltitkolhatják piszkos ügyeiket azzal, ha jelentéktelen „zöld" tetteiket harsányan hirdetik cifra PR-ral és reklámkampányokkal.

Ez nemcsak félrevezeti a fogyasztókat, hanem gyakran felesleges pénzkiadásra is buzdítja őket. A zöldremosás aláássa a vásárlók cégekbe vetett bizalmát, és meghiúsítja a valódi lépéseket a zöldebb életmód felé. Egy ilyen helyzetben mindenki csak veszíthet - írja a Consumers International a napokban megjelent közleményében.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében